Ezt megelőzően már a fiatal táncos, nyolc éve győri társulati tag átvehette az Audi Hungária Minőségi Táncművészért díjat és egy belgrádi fesztivál elismerését. Beszélgetésünk egyértelmű üzenete, hogy otthonra talált Győrben, hosszú távon képzeli el a kisalföldi megyeszékhelyen a művészi karrierjét és az életét.

Hamar rátalált a balettra, a táncra mint jövőképre?

Otthon, Belgrádban édesanyám fedezte fel, hogy amikor akár a rádióban, akár a televízióban zenés műsort adnak, a kisfia a dallamokra mindig táncolni kezd. Persze én akkor még korántsem voltam biztos abban, hogy majd ezt szeretném csinálni, mindenesetre a szerb fővárosban beírattak a Lujo Davico nevű alapfokú balettiskolába. Öt év után aztán kezdtem ráérezni a balett ízére, ott már el tudtam magam képzelni a színpadon is. Ehhez kellettek a jó tanítómesterek, akik láttak is bennem fantáziát. Kamaszkorom kezdetén felébredt bennem a világlátás vágya is, keresni kellett hozzá egy külföldi iskolát, ahol tovább képezhetem a megszerzett alapokat. Úgy döntöttünk, hogy a nem túl távoli osztrák főváros, a bécsi Staatsoper akadémiája alkalmas lesz a képességeim kibontakoztatására. Öt év belgrádi tanulást 2011-től öt év bécsi követett.

Ez azt jelenti, hogy a felnőtté válása folyamatában is döntő jelentőségűek a császárvárosban töltött évei?

Jó döntésnek, kiváló iskolának bizonyult az ottani időszak. Többet jelentett, mint a balett tudásom csiszolását. Mondhatom, Bécs volt nekem az élet iskolája. Remek tapasztalatokat szereztem abban a városban, ahová fiatal koromban kerültem egy idegen országból. Nagyon sok szereplési lehetőséget kaptunk, felléptünk a Staatsoperben, a Volksoperben, előadóként lehettünk vendégek a híres bécsi operabálon. Kiváló koreográfusoktól tanulhattunk, nemzetközi alkotógárdával dolgozhattunk.

Miként került képbe Győr?

Egy évet töltöttem el a Staatsoper junior társulatánál, ott ismerkedtem meg a Győrből származó tanárral, Elek Zsolttal. Új szakemberként érkezett, már kezdettől nagyon közvetlennek, megnyerőnek ismertük meg, engem emberként és táncosként is a bizalmába fogadott. A mi világunk meglehetősen zárt, és ha ebben a közegben valaki ennyire nyitottan közelít, az csak jó dolgokat hozhat a felszínre. Amikor elkezdtem társulatot keresni, ő javasolta nekem a Győri Balettet. Ugyan sok szépet hallottam a városról és a társulatról is, de még sohasem voltam Magyarországon, így kellett némi rábeszélés, amíg eljöttem próbatáncra, amely után megkaptam a szerződést…

Azóta villámgyorsan elröppent nyolc esztendő…

És mennyi minden történt velem azóta! Kisebb város, mint a korábbi élettereim, de nagyon sok lehetőséggel. Én klasszikus balettet tanultam, de Győrben a modern-kortárstánc is jelen van a repertoárban, és szerencsére nem okozott gondot ehhez alkalmazkodni. Igazán tanulni úgyis csak társulatban lehet, és ez megkönnyítette a modernebb műfajok elsajátítását. Időre volt szükségem a beilleszkedéshez, de hamar otthonra találtam. És ebben nagyon nagy szerepe volt a mostani igazgatónak, az akkor művészeti vezetőként dolgozó Velekei Lászlónak, sokat jelentett a támogatása. A táncosi pálya sikerének képlete az, hogy higgy magadban, de szükséged van a környezetedben olyasvalakire is, aki hisz benned. Ahogy teltek az évek, úgy szaporodtak a szóló- és főszerepeim is, mint például az Anna Karenina, a Mimi, a GisL, a Peer Gynt és legújabban az Eli, Eli című darabokban.

Gondolkodik 28 évesen a távolabbi jövőjéről?

Jól érzem magam Győrben, hosszú távra tervezek a városban. Családom van, kislányunk, Anna még csak négy hónapos. Feleségemnek, Dórinak nincs közvetlen köze a hivatásomhoz, ami nekem a mindenem, viszont ő kívülről látja a világomat, és nekem szükségem van erre az objektivitásra. A Magyar Táncművészek Szövetségének díja nagyon nagy megtiszteltetés, különösen úgy, hogy fiatalon kaptam meg. Talán jelzi, hogy nem járok rossz úton, és legfőképp motivál, hogy az eddiginél is többet, jobbat adjak vissza abból, amit a Győri Balettől kaptam.

Mohay Gábor