Szép számú hallgatóság előtt mutatták be új kötetüket a transzgenerációs mintákról Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus, EMDR Practitioner és Vaskor Gréta család- és párterapeuta, meseterapeuta a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében. A beszélgetés elején megemlítették a tavalyi Győri Könyvszalon Alkotói Díjasát, Boldizsár Ildikót, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer létrehozóját, aki rengeteget tett és tesz azért, hogy a mesék visszanyerhessék megérdemelt helyüket az életünkben.

A Kinek a sorsa? Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában című könyv kiindulópontja, hogy „senki emberfia nem abszolút kezdet”. Gyakran hordozunk olyan szenvedéseket, amelyeknek a gyökere az előző generációk életébe nyúlik vissza. Mindezek viselkedésmintákban, hiedelmekben és érzésekben is megnyilvánulhatnak, amelyek valaha választ vagy reakciót (sokszor nem megoldást) jelentettek egy helyzetre, egy traumára, de a jelenlegi életünkben már értelmüket vesztették, és ezért akadállyá válhatnak.

Hiány, árulás és átok – ez a három nagy témája a kötetnek. A hiány abból fakad, hogy az „útnak indító tarisznyában” valaki nem kapott tápláló kenyeret. Sőt, néhányan nagy terheket, „sorsgubancokat” visznek tovább őseiktől, s addig nem is tudnak továbblépni, amíg ki nem bogozzák őket. Az „átok” archaikus kifejezés, de a modern világban is jelen van, és akár a szülői szó által is megtörténhet. „Olyan ügyetlen vagy!”, „Olyan vagy, mint az …!”. Egy-egy ilyen mondattal a szülő legtöbbször teljesen akaratlanul azt okozza, hogy a gyermek egy lélekrésze „elátkozódik”, azaz kivonul a jelenvalóságból, és a múltban reked.

A két szakember egyaránt foglalkozik mindkét oldal kérdésével: Hogyan lehet megtörni ezeket az átkokat? Hogyan juthat valaki oda, hogy átokmondóvá válik? Mi lehet a kiút? Az árulás témakörét azok a történetek segíthetnek megérteni, amelyekben például a szülő odaígéri a gyermekét az ördögnek, mert bedőlt a kísértésnek és elakadt, mert nem kereste a valódi megoldást.

A könyvben Mogyorósy-Révész Zsuzsanna minden egyes archaikus mintázatot pszichológiai magyarázatokkal és jelen idejű, valós történetekkel, terápiás esetekkel támaszt alá. Vaskor Gréta pedig azt emeli ki a mesék üzenetéből, hogy a generációkon átívelő nehézségek feloldásához mindig el kell indulnia valakinek. Másrészt család- és párterapeutaként hangsúlyozza, hogy mindenkinek joga van ott lenni a családban.

A próbákkal teli ösvényt járó hősökről olvasva elkezdhetjük újra a szívünkkel látni a kapcsolatainkat és a saját utunkat. Ehhez érdemes újraértékelni a hosszú időre a gyermekszobába „száműzött”, „Csipkerózsika álmukat alvó” meséket. A szimbólumok által látható és láthatatlan világot összekötő történetek, amelyek folyamatosan érlelődtek az évszázadok alatt, a ma emberének is meg tudják mutatni a kiutat. Ez az ösvény valójában, ahogy Mogyorósy-Révész Zsuzsannától megtudhattuk, befelé vezet, mert szükségünk van a belső tengely helyreállítására, amely összekapcsol a transzcendenssel, legbensőbb önmagunkkal.

Egy trauma hatására, amelyben teljesen tehetetlennek érezzük magunkat, éppen ez a kapcsolódás sérül. A mesék gyógyító útikalauzként szolgálhatnak, ha szeretnénk visszatalálni saját sorstörténetünkhöz. Bátorítanak, hogy merjünk hinni magunkban, és beleállni az életünk nehézségeibe. Merjünk akár segítséget elfogadni, ha arra van szükségünk, mert nem vagyunk egyedül az úton, van valami, ami nagyobb nálunk. A transzcendenssel való kapcsolat egyik szimbólumaként erre emlékeztet a táltos alakja is.

A tartalmas beszélgetés útravaló zárógondolata az volt, hogy induljunk el a transzgenerációs önismeret útján, és maradjunk is meg rajta. Hiszen nemcsak az a kérdés, hogy mi magunk mit kaptunk a „tarisznyánkba”, hanem az is nagyon-nagyon fontos, hogy gyermekeinknek és az utánunk jövőknek mit adunk tovább.

„A múltat apáink és nagyapáink hagyták ránk örökül, a mai napot mi hagyjuk örökül gyermekeinkre...” (Párductekintetű Fridda, arab mese)

„Mit hagyunk örökül?
Arany-ezüst, szivárvány szálakkal
szőni tovább a szőttest
mivel lehet?
Mit adunk tovább? 
Bőséget, tartó élet-gyökeret?
Mit adunk tovább?
Utat, irányt, okos szívet és érző, bölcs eszet?
Mit hagyunk örökül?
Egységet? Tartó óvó kezet? Figyelmes, kíváncsi szemeket?
Nyitott érzékeny füleket?
Mit hagyunk örökül?
Árnyékot fényre hívni
még lehet?
Kaptunk örökül nehezet, terheket, sötét sarkokat, és szavakat,
sebzettek eleget,
de a mai napot mi hagyjuk örökül gyermekeinknek!
Ma mit adsz tovább?
Mondd, te mit hagysz örökül?”

(Vaskor Gréta: Örökség)

Szabados Éva
Fotó: Pozsgai Krisztina