Megmozdult a föld Győrött

Napi sajtó: 1942. május 19. – Borbély Tamás írása

foldrenges-gyor

1942. május 19-én megmozdult a föld Győrött, a beszámolók szerint ez délelőtt 10 óra 55 perckor történt, „de semmi komolyabb kárt nem okozott”. Másnap az MTI nyomán az országos sajtó is lehozta a hírt, a Győri Nemzeti Hírlap pedig részletes tudósítást közölt az eseményekről.

A város több pontjáról értesülünk arról, hogyan élték át az emberek a földrengést, mit érzékeltek a győriek. Harsányi Lajos kanonoknál például a rengéstől az ablaküveg gittelése kipotyogott. Eközben „a telefonközpontban a hölgyeken olyan érzés vett erőt, mintha hanyattesnének székestől”. Míg a Győri Első Takarékpénztár épületében kisebb morajlást hallottak, „mintha az emeleten bútor dőlt volna el...”. De szerencsére a helyzet nem volt súlyos, és még a viccnek is maradt hely – az egyik tisztviselő mosolyogva mondta: „megcsúszott a kamatláb”.

A város tehát csillárok kilengésével, enyhe hanghatásokkal, szédüléshez hasonlítható érzésekkel „megúszta” az 1942-es földrengést. Ám Győr nem volt mindig ilyen szerencsés – a majd kétszáz évvel korábbi, 1763-as földrengés jóval nagyobb pusztítást okozott a városban. Az akkori katasztrófa számos emléke máig velünk él, elég csak a Szent László Körmenetre gondolni.

A Győri Nemzeti Hírlap 1942. május 20-i lapszáma és a benne szereplő híradás a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származik, megtekinthető és letölthető a győri könyvtár Digitális Könyvtárából.

Borbély Tamás

A kép a Fortepan gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője / tulajdonosa. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző / tulajdonos megnevezésével itt található: FORTEPAN / Konok Tamás id.

2025.05.19