A kiállítást megelőzően Pápai Miklós művésztanárt kérdeztük az általa és Balogh István által felkészített két ifjú tehetség alkotásairól, aki elmondta: a közös tárlat megvalósításának egyik szempontja volt, hogy a művek egymás mellé kerülve „tudjanak lélegezni, ne oltsák ki egymást vagy telítsék túl a teret”. S bár a közönség elé került festmények között nincs direkt párbeszéd, az ugyanazon alkotói közeg, illetve generáció mentén sokszor előfordul a közös gondolati mag, amely aztán a „saját individuális nézőpontokon keresztül testesül meg”. A szemlélőben pedig akkor hathat igazán produktívan a művek üzenete, „ha megszabadulunk az előfeltételezésektől, és engedjük betörni azokat a gondolatokat, amelyek az alkotás hatása nélkül nem születtek volna meg bennünk”.

Milinčić Lázár hegedűn előadott széki négyes dallamai után a tárlatot dr. Horváth Sándor Domonkos, a győri könyvtár igazgatója nyitotta meg, aki mindenekelőtt elmondta, hogy hatalmas élménnyel töltötte el a kiállított alkotások szemrevételezése, amely meghatározza számára az elkövetkező napokat. Háromféle „megalkuvásról” beszélt (csak ennyit tud; tudna többet, de eladhatót készít; olyat készít, mint a jó művészek), kiegészítve azzal, hogy – Carl Rogers példájával élve – „Hemingway esetleg azt mondaná, hogy én nem olyat írok, mint a jó írók, én olyat írok, mint amilyet Hemingway”.

Dr. Horváth Sándor Domonkos mindezekkel a gondolatokkal napjaink „hitelességhiányára” hívta fel a figyelmet, amelynek ellentéteként mennyire izgalmasan tud hatni az, ha „valaki önmagát adja”. Amely nem döntés, és ezáltal szerepként felvett hitelesség eredménye. „Hihetetlenül felemelő, amikor azt tapasztalom, hogy amit látok, az hiteles – és azért hiteles, mert az alkotás folyamatában hitelesen nyilvánultak meg az alkotók” ‒ fordult a fiatal művészek felé. ‒ „Én ma, meg-megállva a festmények előtt, eltűnődtem és megborzongtam, hogy micsoda hitelességet látok.”

Igazgató úr ugyancsak Carl Rogerst idézte, amikor elmondta, hogy „mindenkinek a mélyén valahol ott van egy fénylő, igaz és jóra törekvő dolog; amikor tulajdonképpen őszinték vagyunk magunkhoz, és el tudjuk fogadni, hogy azok vagyunk, akik. Nem jó írók vagyunk, hanem Hemingway-ek vagyunk ‒ mi Simon Máté vagyunk, mi Boda Viktóriák vagyunk. Ekkor pedig az a belső, őszinte mag tör elő.”

Saját elmondása szerint Simon Máté festményei hitelesen adják vissza számára a szorongást, egyfajta tébolyt, őrületet, rémálomszerű érzést, amelyekre talán nem is szemből, hanem hátulról, az alkotó „védő” szemszögéből kell tekinteni, így a fenyegetésből rögtön óvó, segítő attitűd lesz a körülöttünk lévő világgal szemben, amelyben élünk. Így válnak már-már széppé ezek az ábrázolt, ijesztő megnyilvánulások: „Hol van a különbség? Ártani akarnak vagy védeni? Szemben állnak velem, vagy körbeállnak és megvédenek?”

Boda Viktória képeiről beszélve pedig „elgondolkodtam azon, micsoda hihetetlen, őszinte bátorság kell a szexualitás ilyen mértékű feldolgozásához”! Egyfajta férfiról szóló tanulmánysorozatként tekint a fiatal művész festményeire, ahol helyenként hihetetlen színdinamikával megvalósított aktusok lenyűgöző vászonra vitelét is szemlélhetjük. „Mintha Viktória meglátná azt az ős, evolúciós pszichológia által megfogalmazott lecsupaszított férfit és szexualitást, amelyet az alapösztönök működtettek bennünk.”

„Hátborzongató számomra ez a kiállítás, mert úgy érzem, itt valami nagyon jónak a kezdetét látjuk. És a kezdet nem kezdetleges, hanem az út eleje” ‒ zárta végül gondolatait, és egyben nyitotta meg a tárlatot dr. Horváth Sándor Domonkos.

A kiállítás 2025. május 30-ig tekinthető meg, hétköznapokon 13 és 16 óra között (9021 Győr, Baross Gábor út 4.). Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Szilvási Krisztián

Fotógaléria: Absentia ‒ Boda Viktória és Simon Máté kiállítása a győri könyvtárban

Szilvási Kriszitán fotói

24 kép