Győr város ünnepélyesen fogadja a hazatérő Károlyi Mihályt és feleségét, Andrássy Katinkát

Napi sajtó: Győr, 1946. május 10. ‒ Bartha Annamária írása

karolyi-mihaly-gyorben

1946. május 9-én kiemelkedő esemény tanúja lehetett Győr: Károlyi Mihály, Magyarország egykori miniszterelnöke 27 év száműzetés után hazaérkezett: Budapestre tartó útja közben egyetlen órácskára megállt városunkban is, ahol meleg szeretettel fogadták őt a helyiek.

Károlyi Mihály (1875‒1955) politikus, köztársasági elnök, 1910-től parlamenti képviselő. Eleinte inkább konzervatív politizálást folytatott, majd egyre radikálisabb irányba tolódott el. Támogatta a nagybirtokok felosztását, az általános választójog bevezetését, a nemzetiségi autonómia növelését. Ezen nézetei, valamint békebarát politikája a háború első időszakában kevés támogatóra találtak, de a katonai helyzet súlyosbodásával egyre népszerűbbé vált, és 1918. október 31-én miniszterelnök lett. Az önálló Magyarország köztársasági elnökeként (1919. január 11-től) bízott abban, hogy Wilson feltételeiből kiindulva kedvező békét érhet el, de reményei nem igazolódtak. Az egyre fokozódó területi követelések hatására március 20-án lemondott. A kommunista uralom ideje alatt házi őrizetben tartották. 1919 nyarán külföldre menekült, és egyre közelebb került a baloldali szocialistákhoz. 1946-ban hazatért, 1947-től párizsi nagykövetként dolgozott. Rajk László 1949-es letartóztatásának hatására lemondott, és élete hátralévő részét emigrációban töltötte. Hazatéréséről és fogadtatásáról természetesen a korabeli sajtó is tudósított.

Károlyi Mihály 27 évi száműzetés után, 1946. május 9-én, csütörtökön reggel Bécsből gépkocsival indult kíséretével Budapestre. Az osztrák‒magyar határon Horvátjárfalunál (Jarovce) küldöttség várta érkezését. Fogadására megjelent dr. Jékely Zoltán, az elnöki iroda vezetője, Bechtler Péter, Budapest alpolgármestere, Papp-Kökényesdi Sándor testőrezredes, Ortutay Gyula, a rádió vezérigazgatója és számos egyéb küldött. A győrieket dr. Borbély Endre főispán, Medey István és Szántó Zoltán nemzetgyűlési megbízottak képviselték. Az eseményt a sajtó is figyelemmel kísérte, az ország minden részéről érkeztek újságírók és fotóriporterek.

gyori-munkas-1946-majus-10

gyori-munkas-1946-majus-10

Amikor a Károlyit szállító autó befutott Horvátjárfaluba, először dr. Jékely Zoltán köszöntötte a volt elnököt Tildy Zoltán elnök nevében, majd rövid beszédben üdvözölte itthon. Károlyi Mihály meghatottan fogadta a köszöntést, és kifejezte boldogságát, hogy újra magyar földre léphetett. Dr. Borbély Endre, Győr‒Moson megye főispánja meleg kézszorítássál üdvözölte az elnököt, azután átadta feleségének, Károlyi Mihályné Andrássy Katinkának a gyönyörű piros szegfűcsokrot. Medey István és Szántó Zoltán képviselők is kézszorítással köszöntötték az államférfit. A fogadást követően Károlyi és felesége átültek Tildy Zoltán elnök kocsijába, és a menet megindult Budapest felé. Útközben a falvak lakói köszöntötték és éljenezték az elhaladó politikust.

A kocsisor 12 óra tájban futott be Győrbe. A menetet a Városháza előtti téren lelkes tömeg és egy díszkapu várta „Éljen Károlyi Mihály, a második magyar köztársaság elnöke!” felirattal. A rendőrzenekar a Himnuszt játszotta, majd Udvaros István polgármester köszöntötte Károlyi Mihályt: ősi szokás szerint díszes kosárba helyezett kenyérrel és borral ajándékozta meg a város nevében. Ezután a pártok és hatóságok képviselő üdvözölték a politikust, majd a polgármester villásreggelivel látta vendégül a követséget. Rövid pihenő után, 13 órakor az autósor kifutott Győrből Budapest felé.

A folyóirat és a képeslap a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származik, a Győri Munkás 1946. május 10-i lapszáma megtekinthető és letölthető a győri könyvtár Digitális Könyvtárából.

Bartha Annamária

Forrás: Győri Munkás, 1946. május 10. 1. o.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2025.05.09