„Ha egy tárgy vagy kifejezés képes bennünk a derűs melankólia és a spirituális vágyakozás érzését kiváltani, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a tárgy wabi-sabi.” (Andrew Juniper)

E hagyományos japán fogalom középpontjában a mulandóság és a tökéletlenség elfogadása áll, de nagyon fontos, hogy az elfogadás nem jelent passzivitást, hanem az út része. Richard Powell szerint „a wabi-sabi három egyszerű valóság elismerésével táplál mindent, ami hiteles: semmi sem tart örökké, semmi sincs befejezve, és semmi sem tökéletes”.

Amikor a wabi és a sabi szavak definícióján vagy fordításán gondolkodunk, nehézségbe ütközünk. Ahogyan Andrew Juniper kifejti: „a gondolatok és érzelmek széles skálájának kifejezésére használták őket, és így jelentésük nyitottabb és a szubjektív értelmezésre alkalmasabb, mint a japán szókincs szinte bármely más eleme”. Ezért a wabi sabi közvetlen lefordítására tett kísérlet elveheti azt a kétértelműséget, amely annyira fontos a japán életszemlélet megértéséhez.

A wabi sabi rávezeti tanulmányozóját, hogy a legegyszerűbb, legtermészetesebb tárgyakat is érdekesnek, lenyűgözőnek és szépnek találja. Például egy kérgétől megváló fatörzset vagy a fakuló őszi levelet. A szemlélőben képes megváltoztatni a világról alkotott képét, olyannyira, hogy egy vázán lévő repedés érdekesebbé teszi azt, és nagyobb meditatív értéket kölcsönöz a tárgynak. Hasonlóképpen az öregedő anyagok, mint a csupasz fa, a papír és a szövet is érdekesebbé válnak, mivel az időben megnyilvánuló, jól megfigyelhető változásokat mutatják meg.

A wabi sabi az ősi kínai taoizmusban és a zen buddhizmusban gyökerezik. A japán kultúrát akkor kezdte el formálni, amikor Murata Jukō (村田珠光, 1423‒1502) zen pap átalakította a teaszertartást, és egyszerű, durva, fából és agyagból készült eszközöket vezetett be az akkoriban népszerű kínai stílusú teaszertartás arany, jáde és porcelánkészlete helyett. Körülbelül száz évvel később Sen no Rikyū (千利休, 1522 ‒ 1591. április 21.) teamester bevezette a wabi sabit a királyi családok körében. „Olyan alacsony ajtóval rendelkező teaházat épített, hogy még a császárnak is meg kellett hajolnia, hogy beléphessen, mindenkit emlékeztetve a hagyomány, a misztérium és a szellem előtti alázat fontosságára.”

Körülbelül 700 évvel ezelőtt, különösen a japán nemesség körében, az üresség és a tökéletlenség megértését úgy tisztelték, mint a satorihoz vagy megvilágosodáshoz vezető első lépést. A mai Japánban a wabi sabi (侘び寂び) jelentése gyakran a „természetes egyszerűségben rejlő bölcsesség” kifejezésre sűrűsödik.

És most nézzünk rá néhány gyorsan alkalmazható jó tanácsra, hisz a wabi sabi, ha követjük útmutatásait, átitathatja az életünket, és eljuttathat a belső béke állapotába. Miközben lehetővé teszi, hogy fejlődjünk, kihozva önmagunkból a legjobbat és legszebbet, ami bennünk rejlik. Segít lelassítani, és megmutatja, hogyan kapcsolódhatunk ismét a természethez, hogy újra megtanuljunk gyönyörködni az évszakok váltakozásában, meglássuk a fény és árnyék szépségét, az apró részleteket és a végtelen horizontot. Tanít arról, hogy a dinamikus átmenet a dolgok természetes állapota.

A következő gyakorlati szempontokat Beth Kempton Wabi sabi – Útmutató a belső békéhez (Japanese Wisdom for a Perfectly Imperfect Life) című könyvéből emelem ki (154. o.). A kudarc az írás egyik nagyon izgalmas és hasznos témaköre, mert teljesen új nézőpontot kaphatunk a magyar mentalitáshoz képest.

Az egyik fontos jó tanács, amit a szerző kiemel, hogy a kudarcból azok tudnak továbblépni nagyobb célok felé, akik belátják, hogy az a fontos, ami ezután történik. A növekedés az, ami számít. De a kudarc nagyon tud fájni. Hogyan tudjuk mégis átértékelni? Ha tanulunk belőle. De hogyan?

„Hat stresszmentes lépés, hogy tanuljunk a kudarcokból:

1. Igazság – Tárgyilagosan ismerjük be a történések tényeit.
2. Alázatosság (Szerénység) – Tisztázzuk magunkban, kit okoltunk értük, és mi magunk milyen szerepet játszottunk bennük.
3. Egyszerűség – Ássunk a mélyére, mi a legfontosabb, amit a helyzetből tanultunk.
4. Átmenetiség – Határozzuk meg, mit veszítettünk, mit nyertünk, és mi változott meg bennünk.
5. Tökéletlenség – Ismerjük el, milyen tökéletlenséget kell megbocsátanunk vagy épp elfogadnunk – magunkban vagy másokban –, hogy továbbléphessünk, és emlékeztessük rá magunkat, hogy tökéletlenségeink tesznek minket emberré.
6. Befejezetlenség – Ismerjük fel, hogy ez még nem a történet vége. Döntsük el, hogy mi lesz a következő lépésünk.”

A wabi sabi többek között azt taníthatja meg nekünk, hogy fogadjuk el azt, ami elmúlt, és tekintsünk a jelenünkre. Az életünk most zajlik, és minden egyes nap a hátralévő életünk kezdete.

Jó olvasást és jó utat mindenkinek! Beth Kempton Wabi sabi – Útmutató a belső békéhez című kötete kölcsönözhető a győri könyvtár gyűjteményéből.

Szabados Éva

Forrás: Beth Kempton: Wabi sabi – útmutató a belső békéhez, Wikipédia, slowblog.blog.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Karácsonyi villámtúra a felkelő Nap országában
2. rész: Hogyan segíti az „utolsó utat” a japán hagyomány?
3. rész: A rendteremtés örömteli művészete Marie Kondóval
4. rész: Nippon, avagy a felkelő Nap országa
5. rész: Maszk, mint a valóság arca – a nó színházról
6. rész: „Így száll el szirma…” – líra a halál mezsgyéjéről
7. rész: Shinrin-yoku – Megújulás erdőfürdővel
8. rész: Mit súg a Sakura?