Kalász Márton versei formailag ezúttal is egységes arcot mutatnak: tizennégy (kivételes esetekben tizenöt) soros, strófákra nem tagolt, tágabb értelemben vett szonetteket olvashatunk a kötetben. Az önkényesen alakított szórend, a kódoltság, a töredezett és szabálytalan mondatszerkezet, a sajátos formációk a posztmodern jelentésszóródás példatárává teszik a verseket, ahol a költő az eredeti értelmezési szinteken messze túllépve áthág minden nyelvi korlátot. „A versformálás inkább az álmok spontán építkezésére emlékeztet – értekezett a Virrasztó – távol kötetéről (a szintén Győri Könyvszalon Alkotói Díjas) Mezey Katalin a Vigilia hasábjain –, amelyekben a nagyon ismerős, egyértelmű képsorok hirtelen a korábbiakhoz nem kapcsolódó, bár lehet, hogy szintén ismerős képekkel folytatódnak.”

Kalász rendkívül tudatos költő: újra meg újra körüljárja a számára fontos témákat. Új verseinek többsége a koronavírus-járvány szorongató helyzetében íródott. Az őrmezei lakótelepen található nyolcadik emeleti lakása, akár a hölderlini toronyszoba, központi motívuma lett e kötetnek, egyfajta mikrouniverzumként jelenik meg: az a hely, ahol a költő a mindennapokból kiemelkedve átfogóbban szemlélheti, értelmezheti a válságot. „...Mintha egy hosszú, sok megpróbáltatást magában foglaló életpálya lepréselt virágcsokrát‒élménycsokrát nyújtaná át nekünk, amelyben, ha egyenként nézzük, már minden egyes virág sérült, töredezett, mégis a csokor, így együtt képes felidézni az eredeti, életteli valóságot.”

„...ezek a versek az értelmi mérlegelésen túli gondolkodás, fogalomalkotás szöveg-lenyomatai, amelyek arról is tanúskodnak, hogy a költő életműködéséhez a megfogalmazás, a közlés funkciója mindörökre hozzátartozik.”A kereken hatvan költeményt tartalmazó könyv a szerzőtől megszokott módon a meditatív intellektualizmus egyedi útjait járja be. Nem feltétlenül ügyel az olvasói értelmezés lépéstartásának nehézségeire, ugyanakkor felmutat egy követésre ingerlő metafizikai szabadságélményt. „...érdekes és vonzó az a lírakísérlet, amely Kalász Márton költészetének utolsó korszakát és benne a posztumusz Virrasztó – távol című kötet verseit is jellemzi – foglalta össze Mezey Katalin ‒, mert őszintén és hitelesen vonja be olvasóit a költői elme magányos emlékforgalmába, az időben megfoghatatlanná vált, elnéptelenedett élet verskísérleteibe.”

Egy félreértett házi feladatnak köszönhetően indult el az irodalmi pálya felé – mondta el még 85. születésnapja alkalmából az MTI-nek az 1934-ben, Sombereken (Baranya vármegye) született Kalász Márton. Mivel szülőfalujában a német volt a soknemzetiségű lakosság közös nyelve, iskolás koráig szinte ezt beszélte. A költészettel tanítója révén találkozott, és mivel a falu papja maga is írt verseket, a tanítóval együtt szívügyüknek tekintették, hogy a tehetséges diák továbbtanulhasson. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. Az 1956-os forradalmat követően a pécsi irodalmi élet számos tagja költözött Budapestre, köztük ő is, és rövidesen az Európa Könyvkiadónál kezdett dolgozni szerkesztőként, egészen 1970-ig.

Ezután több lapnál tevékenykedett (Új Írás, Vigilia, Jelenkor). Összesen három, hosszabb ideig tartó kiküldetésen járt Németországban, melyek során dolgozott a berlini Magyar Kultúra Házában, illetve a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatójaként. Mindezek ellenére soha nem próbált német nyelven írni. 2001 és 2007 között a Magyar Írószövetséget vezette, ám az írással irodalomszervező tevékenysége közben sem hagyott fel, ekkor is több kötettel jelentkezett. Összesen 31 verseskönyve jelent meg, az utolsó volt a Virrasztó – távol, amely 2021. december 30-án bekövetkezett halála után látott csak napvilágot. A Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Aka­démia tagja munkásságát többek között Kossuth-, József Attila-, Radnóti-, Weöres Sándor-díjjal, valamint Balassi Bálint-emlékkarddal ismerték el.

Kalász Márton kötetei, köztük a Virrasztó – távol, kölcsönözhetők a győri könyvtár gyűjteményéből.

Szilvási Krisztián

Forrás: Wikipédia, MTI, Magyar Napló, Vigilia