Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar operettszerzőnk, Huszka Jenő 150 éve született és 65 éve távozott a földi világból. Ön már nem találkozhatott a híres nagypapával, ezért merül fel elsőként a kérdés: Hogyan sikerült megismerni őt? Hogyan gondoskodott erről a család?

A családban mindig is volt törekvés nagyapám, Huszka Jenő élettörténetének megörökítésére. A nagymamám, Arányi Mária már újságíróként is meginterjúvolta, később pedig, amikor összeházasodtak – mindkettőjüknek a második házassága volt – többször szóba került valamiféle életrajz megírása, de nagyapám ettől ódzkodott. Élete vége felé, a füredi kezelések, pihenések alkalmával sokat mesélt, amelyről a nagymama – aki 22 évvel fiatalabb volt – jegyzeteket készített. Ezeket csak jóval a halála (1960) után, 1975–76 körül vette elő. Édesapámmal, aki hetente elment hozzá, nagyon céltudatosan elkészítettek egy a lehetőségekhez képest hiteles életrajzi regényt. Adódtak más bonyodalmak is, mert nagymamám már majdnem vak volt, a szerkesztő pedig nem tudta elolvasni a kéziratot. A helyzetet az egyik unokatestvérem, Erzsók mentette meg, aki legépelte a szöveget. Az írás Szellő szárnyán… Huszka Jenő életének regénye címmel jelent meg, de sajnos nagymama már nem élhette ezt meg. A kötetet eddig kétszer adták ki. Egyébként 2010-ben Gál Róbert is írt Huszka Jenőről egy életrajzi regényt, történelmi kontextusba helyezve, fényképekkel illusztrálva, amely egy kivitelezésében modern megközelítésű kiadvány.

Mit gondol, az utókor jól bánik Huszka Jenő emlékével és hagyatékával? Milyen feladatokat ró a leszármazottakra egy ilyen örökség?

Nagyapám, Huszka Jenő, mint a magyar operett úttörője és kiemelkedő alakja, valóban egy nagy kulturális értéket hagyott ránk, mert a művei, mint a Bob herceg (1902), a Gül baba (1905), a Lili bárónő (1919), a Mária főhadnagy (1942) és a többi, manapság is sokfelé ismertek. Játsszák a színházakban, az emberek dúdolják a dallamait még úgy is, hogy nem tudják, ki volt a szerzője. Ugyanakkor meghatározó szerepe volt a szerzői jogvédő iroda, az Artisjus elődjének a megalapításában, több mint húsz évig vezette is azt.

Unokájaként jó érzés, hogy a fiatalok is megszeretik a zenéjét, hogy van érdeklődés a jelenkor ingerektől elárasztott világában is a művei és az életútja iránt. Emellett fontos azonban egy tudatos hagyatékápolás is. Azzal kapcsolatban például, hogy ő mennyire volt csodagyerek, vagy, hogy Fedák Sárival milyen jellegű volt a kapcsolata, különböző verziók vannak. Ameddig ezek ártatlan kis találgatások, úgy gondolom, hogy akár beleférnek egy most már legendásnak mondható ember életútjába.

Hosszú ideig édesapám, ifjabb Huszka Jenő gondozta a hagyatékot. A feladatokat, ahogy az egészsége megromlott, egyre inkább átadta nekem. Ez egy tudás, de azért bele is születtem. Sajnos nincsen testvérem, viszont a velem majdnem egyidős dédunokákkal, akik Amerikában élnek, tartjuk a kapcsolatot. Végső soron úgy gondolom, az, hogyan bánunk ezzel a hagyatékkal, tágabb értelemben az operett mint Hungarikum, mindannyiunk felelőssége.

Sokan nem tudják, hogy Huszka Jenő zeneszerzői karrierjét tisztviselői munkája mellet csinálta, sőt a jogi egyetemet és a Zeneakadémiát is egyszerre végezte el. Mi volt ennek az oka?

Ez egyrészt a kor szellemiségéből adódik. A 19. század végén, 20. század elején egy művészpálya nem jelentett biztos megélhetést, számos művész tanult ki úgymond polgári foglalkozást is. Másrészről a tanulmányait a törvényszéki bíró édesapa finanszírozta, aki ugyan bízott az ő zenei tehetségében, de ragaszkodott ahhoz, hogy a fia elvégezze a jogi egyetemet is. Én úgy tudom, hogy a nagyapám először a Zeneakadémiára jelentkezett, de megígérte Édesapjának, hogy párhuzamosan a jogot is elvégzi. A Zeneakadémián komoly zenei képzettségre tett szert a zeneszerzésen kívül, úgy is mint hegedűművész. A felvételire negyvenhatan jelentkeztek, de csak őt vették fel Hubay Jenő világhírű mesteriskolájába, ahol Hubay és Koessler János tanítványa lett.

A komolyzenei tanulmányok után egy évet Párizsban, a Lamoureux-zenekarban hegedült koncertmesterként, a londoni vendégszereplésükön is velük játszott. Hogyan fordult mégis az operettek irányába?

Már a gyermekévei alatt sokat járt Szegeden a Nemzeti Színházba. Akkor még főleg angol és német daljátékokat, zenés darabokat mutattak be a legnagyobbaktól, mint Johann Strauss, Suppé, Millöcker. Ezek nagy hatással voltak rá. A komolyzenei tanulmányok alatt is számos hatás érte, tágult a zenei világa. A hegedű mellett például zongorán is tanult, és kitanulta a hangszerelés tudományát. A külföldi tartózkodás újabb élményekkel gazdagította. Nyilván ezt a sok élményt, ahogy átszűrte magán, és az ő művészi érzékenysége is hozzájárultak ahhoz, hogy gyönyörű dalai meg tudjanak születni.

A sikeres párizsi tartózkodás alatt vajon megfordult-e a fejében a külföldön érvényesülés gondolata?

Olyan elképzelései, tervei voltak, amelyeket itthon szeretett volna megvalósítani. Fontos volt számára az otthonérzet, ami Magyarországhoz kötötte, ezért visszavágyott ide, bár marasztalták.

Az első zajos hazai sikert a Bob herceg hozta. Ősbemutatóját 1902. december 20-án tartották a Népszínházban, amelyet követően a tetszés hullámai az országhatárt is átlépték. Ez volt az első magyar operett, amelyet külföldön is játszottak. Mi volt kirobbanó sikerének a titka?

A bécsi és párizsi operettszerzők uralta zenei életben egy nagyon új hangzásvilágot hozott, amelyben benne volt a bécsi elegancia, a francia könnyedség. A klasszikus felépítés mellett a magyaros hangzás teljesen új volt az operett világában, de mégis annyira ismert, hogy azt a közönség azonnal be tudta fogadni. Természetesen a történet is hozzátett érzelmileg, a szövegírók is nagyon tehetségesek voltak. Van benne fordulat, humor és látvány. Ugyanakkor talán az is hozzájátszik, hogy olyan idők jártak, amikor a kultúrára társadalmilag tágabb kör is igényt tartott, és meg is engedhette magának.

Később is ezen az úton járva készültek a Huszka-darabok. A magyaros hangzásba neki belefért az is, hogy néha olyan hangszereket használ, amelyeket ettől a világtól talán távolabbinak gondolnánk, ezért újdonságként hatnak. Például a Gül babában a tárogató külön szólamot kapott.

A Bob herceg hazai és bécsi sikere után azt is jól látta, hogy a művészek százai a tapson kívül semmiféle juttatást nem kapnak műveik után. Ez indította el, hogy aktivizálva a jogi tudását változtasson a helyzeten. Életrajzában feljegyzik, hogy 1907 májusában a budapesti József téren lévő Blumenstöckl sörözőben összehívta a Magyar Zeneszerzők, Szövegírók és Zeneműkiadók Szövetkezetének (MARS) alakuló ülését. Végül is hogyan járult hozzá a komponisták, színpadi szerzők jogainak védelméhez?

Ha arra gondolunk, hogy például a Bob herceg sikerét meglovagolva Amerikában mennyi kalózelőadás volt, akkor megérthetjük, hogy úgy gondolta, a szerzőknek joguk van a műveikért bizonyos bevételhez, sőt nyugdíjhoz jutni. Jó néhány hónapot arra szánt, hogy ennek a szabályozását kidolgozza. Tulajdonképpen egy ma is élő szabályrendszer alapjait rakta le. A zenés programokért a vendéglátóhelyeknek rendőri engedélyre volt szükségük, az ő javaslata volt, hogy ehhez kapcsolódóan kelljen szerzői jogdíjat is fizetni. Akkoriban ez nagyon új volt, az embereknek meg kellett érteniük, hogy nemcsak fogyasztjuk a kultúrát, hanem áldoznunk is kell érte, és a művészembereket is fontos megbecsülni. Azért, hogy ők méltányos elismerést kaphassanak, Huszka Jenő nagyon sokat tett. A húszas évek során a művészeti osztály vezetőjévé lépett elő a kultuszminisztériumban, miniszteri tanácsosként és a szerzői jogvédelem és a zeneszerzői érdekképviselet nemzetközileg elismert képviselőjévé vált. A jogvédő társaságok nemzetközi szövetsége (CISAC) Budapesten tartotta ötödik kongresszusát, amelyen Huszka Jenőt alelnökké választották.

Több évnyi szünetet tartott a komponálásban (20-as, 40-es évek), a történelem több viharos időszakát is megélte. Érdekes, hogy még a legvéresebb időkben is játszották műveit, például a Lili bárónőt. Milyen nyomot hagyott az életében a felfordult világ? Miért tartott szünetet?

A történelmi időszakok valószínűleg nem voltak alkalmasak arra, hogy jöjjön az inspiráció, az ihlet, másrészt lehetnek magánéleti okok is, a húszas években például a válása. Ugyanakkor az idejét jobban a szerzői jogi küzdelmek foglalták le, erre koncentrált. A 40-es évek után a hallgatása egyértelműen összefügg a teljes rendszerváltozássál, hiszen az 50-es években az operett kimondottan nemkívánatos műfaj volt. Erre gondolva éppen az a megható, hogy az emberek fülében és szívében ott maradtak ezek a dallamok, és több év szünet után is nagy szeretettel fogadták őt és dalait. Egy új sikeres korszak következhetett, ekkor már a 70-es, 80-as éveiben járt, de nagyon aktív volt. Új művek is születhettek, például a Szép Juhászné (1954), vagy Gáspár Margit, az Operettszínház akkori igazgatója felkérésére a Szabadság, szerelem (1955).

Huszka Jenő, Lázár Mária és Szilágyi Laszló az Erzsébet bemutatóján (1939)

Számos operettjét megfilmesítették…

Igen, nagyon érdekes például, hogy létezett a Bob hercegről egy némafilm is. 1918-ban mutatták be, minden moziban egy zongorista játszotta a zenét, ez nagy újdonság volt akkor. Az első hangos, zenés változat aztán 1941-ben született meg. Érdekes a filmeket is figyelemmel kísérni, mert tapasztalatokat szerezhetünk a filmkészítés technikai fejlődéséről, ami ekkoriban zajlott. A Gül baba például már szinkronos, más az ének és más a beszélt hang.

Kérem, meséljen kicsit magáról is! Mit jelent Huszkának lenni?

Az emberi örökségét legfőképpen édesapámon keresztül kaptam meg. Hasonlítok például abban, hogy ő is egy mosolygós természetű ember volt, hogy széles érdeklődéssel fordulok a zene és a nyelvek irányában, hogy egyszerre tudok érzékeny, ugyanakkor strukturált is lenni. Úgy gondolom, hogy az érzelmek gazdagságában tudok leginkább kapcsolódni a nagypapámhoz, aki ezt csipke könnyedséggel tudta a zenéjében kifejezni. Önismereti konzulensként, SzomatoDráma szakemberként igyekszem segíteni az engem megkeresőket.

Melyek azok az emberi értékek Huszka Jenő örökségében, amelyek kiemelten fontosak az Ön számára, és amelyeket esetleg fontosnak tart továbbadni az unokáknak?

A tárgyi emlékek többsége már az Országos Színháztörténeti Múzeumban található, ahol ezek megtekinthetők vagy részben kutathatók. Legutóbb Rácz Márton például azt vizsgálta, hogy a Lili bárónőnek melyik a legeredetibb verziója, erre vonatkozólag digitalizálta is a kottákat. Ki gondolná, hogy a kották fellelése is egy kihívás, hiszen a háborúban sok minden elveszett.

Az emberi értékek közül számomra az egyik legfontosabb az ő hűsége, hazája iránt érzett szeretete. Szerintem az egy nagyon jó hozzáállás, hogy legyen egy otthonom, ahol töltekezem, ahol bensőséges, jó kapcsolataim vannak, és a külvilágban pedig tegyem úgy oda magam, hogy az másoknak is jó legyen, és közben ezzel az én világom is jobb lesz. A nagymamám könyvét vagy a levelezéseket olvasva az is megragad, hogy egymás felé mennyire őszinték voltak, ugyanakkor figyeltek egymás érzékenységére, volt bennük tapintat is. Eléggé különösnek tartom azt, hogy mekkora alkotásvágy volt benne, ugyanakkor mindenhonnan azt hallom vissza, hogy alapvetően egy szerény ember volt. Nagyon humánus volt, értékrendjének a középpontjában az ember állt. Ez talán abban is megmutatkozik, hogy a nehéz időkben köztisztviselőként hogyan állt a dolgokhoz. A fasizmus őrültségét messze elkerülte, és a jogvédő hivatal elnökeként a zsidó művészeknek a legvégsőkig kifizette a jutalékokat. Amikor ez már nem volt lehetséges, akkor aztán lemondott minden tisztségéről. Tudta tartani magát a belső értékrendjéhez, még ha ez áldozatokkal is járt.

Van kedvenc Huszka műve, vagy olyan, amelyhez erősebb szálak, szép emlékek fűzik?

A Bob herceg a kedvencem, amelyhez több meghatározó emlékem fűződik. Hatéves voltam, amikor apukám elvitt a filmváltozatára, amelyben Nagy Gábor és Szerencsi Éva játszotta a főszerepet. Elmondta, hogy a nagypapám írta a zenéjét, és talán ez volt az a pillanat, amikor összeállt bennem a kép, hogy a nagyapám egy zeneszerző. Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Korábban is vittek hangversenyekre, és tetszett, hogy az apukám a karmester, de a Bob herceg maradt nekem a legmélyebb első tudatos élményem a zenéjéhez. A sors ajándékának tartom, és kicsit megható is, hogy éppen a Bob herceg az, amit apukámmal utoljára láttam 2009-ben, Sopronban. A darab különlegessége az volt, hogy az említett Nagy Gábor akkor már Tom apó szerepét játszotta. Azt hinnénk, hogy egy Bob herceg örök életű, és negyven év múlva is húszéves az, aki játssza! Ez az eset szembesített az idő múlásával, nagyon emlékezetes maradt.

A nyolcéves unokámnak, azt gondolom, a Mária főhadnagy volt a vízválasztó. 2023-ban, amikor Homonnay Zsolt rendezésében bemutatták, elvittem őt egy délutáni előadásra. Megbeszéltük, ha úgy gondolja, akár a szünetben haza is mehetünk. Ennek ellenére simán végignézte a háromórás nagyoperettet, csak néha kellett neki a páholyban suttogva elmagyarázni egy-egy dolgot. Biztosan nagy élmény volt számára, mert karácsonykor, amikor a Diótörőre mentünk, azt kérdezte, hogy „Mikor megyünk a Máriára”? A Duna tévén is megnézték a Huszka Jenő évfordulóra vetített Hogy volt?! című műsort, és bár egy gyereknek ez még sok információ, és a történelem is bonyolult, de már kapisgálják, hogy ki volt az üknagypapájuk. Nagyon jó érzés, hogy érdeklődnek, hogy maradnak elvetett magok, és nekem is visszajelzés, hogy milyen sok múlik rajtunk. Már nagyon készülünk a Monarchia Operett szabadtéri nyári előadásában Huszka Jenő Erzsébet című darabjának Sissi, a magyarok királynéja címen történő előadására.

(A fenti képen Huszka Zsuzsa látható Fonyódon, a bélatelepi Huszka-villánál, 2004-ben.)

Kedves Olvasó! Huszka Jenővel kapcsolatos irodalmat és műveit hangzóanyagon a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálja, böngésszen katalógusunkban!

SzaSzi
Fotók: Huszka Zsuzsa engedélyével