Többnyire a végén szokták megkérdezni, de én most szándékosan előre veszem – hiszen immár három és fél évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, az Anyám sírása halkul című elbeszélésköteted kapcsán – azt a kíváncsiskodást, hogy van-e készülőben újabb, akár kisebb, akár nagyobb lélegzetvételű könyv Győry Domonkos tollából?

Természetesen az elmúlt években is írtam, bár nem annyit, amennyit szerettem volna. Jelenleg is megjelenés előtt áll néhány novellám (ÉS, Palócföld, Országút). Közben Győr 1598-as históriájáról készül egy regényem, amelyet a nyár folyamán fejezek be.

Az elmúlt években rendre jelentek és jelennek meg novelláid, elbeszéléseid többek között az Eső, a Magyar Napló, az Élet és Irodalom, az Irodalmi Jelen, az Ambroozia hasábjain. Mekkora inspirációs erőt ad részt vállalni a kortárs próza irányokat, vetületeket és mélységeket meghatározó törekvéseiben, egyúttal milyen fokú felelősséget jelent a mind nagyobb (el)ismertség a mai magyar szépirodalmi közegben?

Én egészen egyszerűen csak írok, nincsenek vállalásaim, törekvéseim. Időnként bevillan egy ötlet, dolgozik bennem, leülök a képernyő elé, leírok 5‒10 sort, és már látom is, hogy ebből „lesz valami”, avagy jobb elengedni a kérdést. Felelősségem önmagammal szemben van, azaz egyre jobban kell írni (és ez mindig fejleszthető), tehát aki esetleg már ismeri a nevemet, és ezért belevág a szövegem elolvasásába, azt ne érje csalódás.

Hogyan érik egy író legbelül? És itt leginkább nem a szakmai tapasztalatok szerzésének területe érdekel, sokkal jobban az, hogyan hat a szerzőség formálódó karakterisztikája magára a tollat fogó személyiségére? Mennyire képes megváltoztatni az írás tevékenysége az azt végző ember világfelfogását, látásmódját, érzelemvilágát?

Mivel nemcsak írok, hanem sok mást is csinálok, erre nem tudok egyszerű választ adni. A napokban számoltam össze, hogy a hetedik végzettségemet szerzem, a sok tanulás, sok remek ember megismerése alapvetően hatással van rám, alakít. Ahogy az idén negyvenéves könyvtárosi pálya, a vezetői tapasztalatok, örömök, élmények, csalódások, bántódások… mind-mind nyomot hagynak. Feltételezem, hogy az írás is benne lehet a változást okozó faktorokban, inkább védőfaktornak nevezhetem, hiszen írás közben minden más megszűnik, csak az alkotás élménye marad.

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, a Mit olvasnak ők? ‒ Kortárs győri szerzők a szépprózáról című könyvtári beszélgetésen úgy fogalmaztál: „Lehet, hogy életciklusonként változik, mi szólít meg bennünket.” Mi az, ami most beszél hozzád, és milyen hangon teszi ezt?

Így, hatvan év felé közeledve az összegzés élményét élem meg. Hol tartottam negyvenöt éve, harminc éve, tíz évvel ezelőtt, a múlt héten… és ma milyen emberként ébredtem. Egyre kisebb a „hullámzás”, egyre laposabbak az „amplitúdók”. Egyre kevesebb az elvárásom másoktól, de az önmagammal kapcsolatos elvárásaim nem csökkennek, ugyanakkor nem is égetnek vagy perzselnek; ha valami nem megy, nem sikerül, nem dől össze a világ. Hátrább lépek, átgondolom, és természetesen nekivágok újból, másként, jobban, és ezt mindaddig csinálom, amíg el nem érem a célom. A kitartás mindig eredményt hoz. Nem szabad feladni. És akkor sem dől össze a világ, ha még így sem valósul meg minden, amit szeretnénk.

Írásaid tökéletesen felismerhetők úgy egyéni hangjukról, eszközeikről, mint például vonalvezetésükről, érzelmi töltetükről. Mit gondolsz, Győry Domonkos teljesen készen van már a szerzői énjét és világát tekintve, vagy tovább formálódik az írásai mentén?

Ha azt gondolnám, hogy „teljesen kész vagyok”, ha azt gondolnám, hogy tökéletes minden, ami kikerül a kezem alól, akkor sürgősen más elfoglaltság után néznék. Az írások formálnának? Én formálnám az írásokat? Az élet formál engem, és ez nyomot hagy az írásaimon? Nem is biztos, hogy erre tudnom kell a választ.

Végezetül egy roppant szimpla kérdés fogalmazódott meg bennem, bár könnyen lehet, hogy erre a legnehezebb válaszolni – kétségek nélkül – szerzőként: hogyan érzi magát ma Győry Domonkos, ha a(z irodalmi) világra tekint, tollal a kezében?

Viccesen azt mondanám, hogy aggódnék, el ne hagyjam azt a tollat, ami éppen a kezemben van. Komolyra fordítva: ítélkezés nélkül. Vannak a világban ügyek és folyamatok, vannak az irodalomban ügyek és folyamatok, amelyeket látok, és amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy nincsen tennivalóm. Szeretek jókat olvasni, szeretek remek író barátaimmal kvaterkázni, ha alkalom adódik erre, és szeretnék még sok mindent megírni, ha kapok rá időt a Teremtőtől. Az a lehetőség, hogy nem kapok, amellett, hogy egészséges mértékben aggaszt, azért elfogadható számomra, mivel meggyőződésem, hogy a mondat a pont után is folytatódik.

Győry Domonkos kötetei kölcsönözhetők a győri könyvtár gyűjteményéből, 2025. április 14-én, hétfőn, 17 órakor pedig az Anyám sírása halkul című kötetéről fognak beszélgetni a #Literamánia ‒ Könyvklub programjának keretei között a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.).

Szilvási Krisztián
Fotó: Vadócz Dávid