Az 5 Panels kiadó például bekeményített, méghozzá szó szerint: A Karom rendje színes-keménytáblás sorozatuk második része (Benyő és Góca alcímmel) még emelte is a tétet, aranyszínű dombornyomásos címszedéssel, jó minőségű papíron idézi meg a legszebb kivitelű mesekönyveket, és hát igen, fontos vonzóvá tenni minden szinten egy olyan kiadványt, amit el szeretnének juttatni a nagyközönséghez, és én sem akarok mást mondani: megérdemli. A Szebeni Péter (ötlet, forgatókönyv) és Pádár Ádám (forgatókönyv, rajz) alkotópáros látványosan kivitelezett ifjúsági fantasyja tovább építi az első részben bemutatott, azaz plasztikusan világépített házi cicás lovagrend történetét: akad még itt ugyan némi belviszály, pörgős cicaharc, de a külső ellenségek, más fajokkal való csatározás, amit néha nem is olyan könnyű levezényelni, mint elsőre tűnik, még inkább igénybe veszik hőseinket. Aztán persze még ez sem egészen biztos, és anélkül, hogy túl sokat elárulnék a történet fordulataiból, annyit mondhatok: A karom rendje tényleg vérbeli mese, ami éppannyira komolyan veszi magát, mint amennyire laza és játékos. Az is felettébb örvendetes, hogy a legkisebbek kezébe is bátran adhatjuk, nincs vér, verejték és kegyetlenkedés, vannak viszont látványos akciók, és a két főszereplő lovagtanonc közös kalandja révén olyan szociális minőségek is kidomborodnak, mint az összefogás és együttműködés fontossága az önző érdekek rovására. Természetesen győz a jó, és végül talán mindenkit ide is sorolhatunk, ezzel pedig rendben is vagyunk, mivel nem az a lényeg, hogy mi vár a kalandok végén, hanem az odavezető út. A gusztusos kötet utolsó harmada vendégrajzolók munkáit sorakoztatja, ki címlap kompozícióban gondolkodott, míg mások inkább képregénypaneles pillanatképben, oda-vissza lapozgatás közben irigykedtem is, ha tudnék rajzolni, biztosan bekönyörögném magam a következő felvonásba.

Molnár Eszter Hiddenjének második részében a két iskolás főszereplő tovább nyomoz eltűnt társuk után, és bár a rejtélyek legtöbbje még most sem kerül felfedésre, azért némileg bővítésre kerül a történet univerzuma, és a karakterek is további dimenziókkal gazdagodnak. Ez azért is elengedhetetlen persze, mert hozzájuk képest mindenki más csak statisztál (még ha tartósabban is van színen, mint például a rendőrnyomozó) a kettejük közt – egyébként igen lassan – formálódó érzelmi kibontakozáshoz. Néha egészen részletezők bizonyos jelenetsorok, de lényeges az elmélyítésük, mert ha kizárólag krimire hangsúlyozott darálás lenne, akkor valószínűleg csak érintésmentes zsáner-ujjgyakorlat szinten maradna az egész. A minimalista, stilizált grafikai világ a monokróm fekete-fehér-szürke-kékesszürke színhasználattal nyomatékosítja is, hogy itt a külső történéseknél fontosabbak a belső megélések és a bonyolult lelki rezdülések, így nem is vonja el semmi a figyelmünket a főfókuszról.

Mester Csaba, a Master-Lab Comics rajzolója maga is rockzenész volt, a 80-as évek második felében alakult The Bedlam bőgőse, így épp ideje volt többtucatnyi zenei tárgyú képregény után saját bandájának sztoriját is felgöngyölítenie, ez lett A turné – Országjárás vaktában. Az akkori metal színtéren belül kialakult egy modern trashre szakosodott, angolul éneklő halmaz, amelynek a Bedlam is a része volt, Újvári Péter bevezetője ezeket kontextusba is helyezi, Mester Csaba pedig erre a füzetre érthetően nem is bízta senki másra (így a kiadóvezető és a legtöbb közös kiadványuk megírását bevállaló Tót-Laboncz Attilára, azaz Labira sem) a szerzői krediteket, sőt, most grafikailag is eltért a megszokottól. Bár felismerhetők persze bejáratott kézjegyei, figuraábrázolása és karikírozási stílusa, az összhatás mégis rendhagyó, röviden úgy lehetne összefoglalni: egyértelműbb és tisztább a vonalvezetés, a paneleken belül és egymásra hatásában is kevesebb a fluktuáció, a máskor nagyjából álomlogika-szerű mozgatás. Ez az egyben tartás persze sosem statikus, épp ellenkezőleg, a vágások, képkivágások ugyan konkrétabban vezetik a narratívát és a mozaikos cselekményt, de bennük zajló élet nagyon is dinamikus és eleven. Csaba remekül ráérzett, (vagyis jó a dramaturgérzéke), hogy a sztori feldolgozásához a füzet terjedelme pont ezt a hangsúlyos pillanatokra és emlékezetes életképekre építő tempós ütemezést kívánta. Nem kerültek hosszas részletezésre a zenekari élet külső és belső eseményei és a szociális kölcsönhatások, viszont a mozgalmas ritmus, a panelekbe rejtett apróságok, karakterépítő gesztusok, a lényeget kiemelő mondatok mégis kiadják a zenekari biográfia szignifikáns mozzanatait, de a közös lét drámáját is. A kompakt összképet erősíti, hogy itt a nem berajzolt hátterek finomszürke tónust kaptak és nem üres-fehéret, mint a legtöbb Master-Lab füzetben, ezt vagy valami hasonlóan visszafogott színkitöltést máskor is érdemes lenne alkalmazni.

Ganxsta Zolee a Master-Lab legelső képregényének főhőse volt, az Egyenesen a mocsárból az akusztikus blues formáció, a Dos Diavolos szürreális kalandjait részletezte, a végén Mexikóba érkezve pedig a Kartel tagjai várták őket, a Vato Loco – Avagy rémes kalandok Mexikóban füzet sztorija egyenes ági folytatásként közvetlenül az előzmény végétől veszi fel a fonalat. Igazából röviden összefoglalhatók az események: ivászat, lelkes bandázás, kidőlés, ivóverseny helyiekkel, verekedés, némi lövöldözés, bankrablós vádak, csípős riposztok, egymás szívatása, bandázás Messivel, mezcsere, menekülés, és még Columbo is feltűnik, hogy helyre tegye a dolgokat, azaz kihúzza hőseinket a pácból. Igazából ennek a kavalkádnak nem feltétlenül kellene történetként működnie, de eskü, hogy szórakoztató, közben annyi időm se adatott, hogy belegondoljak, mi a fene zajlik, máris vége lett. Mármint nyilván lesz ez még folytatva…

Akad még egy friss csemege a Master-Labtól, a színesben kihozott Nirvana Magyarországon füzet, amely néhány szem- és fültanú segítségével idézi fel a grunge-ikon 89-es Pecsabeli fellépését (az akkor még nagyobb bandának számító Tad előzenekaraként érkeztek), részletezi a tagok városbeli bóklászását, a fellépést stb., de erről most ennyit, etikátlan lenne bármilyen véleményt mondanom róla, mivel én is közreműködtem a kiadványban egy kontextusba hozó utószóval. (Rajz & Roll címen zenei képregény-kiállítás nyílt március 29-én, Budapesten, a Savoya Parkban, a Master Lab manufaktúra rajzai ingyen tekinthetők meg április 6-ig, a kiállítás darabjai zenei újságírók kommentjeivel láthatók.)

A korábban a Free Fantasy Comics felületén angolul közölt színes Blender – Az Aprító (Depo Comics) sorozatnak most jött ki magyarul a hetedik füzetes formátumú fejezete: a felesége meggyilkolásával hamisan megvádolt és a föld legbiztonságosabb börtönének minősülő Exsulba zárt Samuel Rawcliffe rejtélye még mindig nem oldódott meg, főleg nem megnyugtatóan. Ahhoz képest, hogy a szöveg ugye angolból lett magyarra fordítva, ez nem érződik rajta, vagy azért, mert Prim Dániel eleve úgy ír, amit könnyű életszerűvé formálni, és/vagy Herczeg Mihály könnyen ráérzett a néha egészen szűrreálba hajló horrorra. A kétpólusú görgetés támaszai a szörnyű börtönélet mindennapjainak mozaikjai, másrészt a tudatalattiban zajló, onnan a felszínre kitörni akaró rémlátomások rettenete, és bár felmerült már a korábbi számokat olvasgatva, hogy szükséges-e egyáltalán ténylegesen kifuttatni akárhová is ezt az egészet, valószínűleg várható majd konkrét lezárás. Ez a hetedik menet a korábbiakhoz képest alig zajlik a börtönben, és Samuel is főleg csak említésszinten jelenik meg, ellenben a keresetlen horror, a megszállottság plasztikus kontúrokat kap, sőt, valóságos szörnyek is színpadra lépnek, a lelkesen nyomozgató új zsaru pedig nem feltétlenül az, akinek elsőre látszik. Mivel a sorozatot több rajzoló vitte, ezért értelemszerűen a képi világ is sokféle, az ezt a számot rajzoló Aandongeng átlátható vonalvezetéssel, panelezéssel és figuraábrázolással dolgozik, miközben a belécsomagolt kétértelműség és keresetlen feszültségteremtés elemelő hatású, így a könnyen lekövethető forma ezzel a bizonytalanságban tartó faktorral az egyik telitalálata a sorozatnak.

Láttuk jönni, és felettébb vártuk is, ám átlapozgatva, majd utána szépen végigolvasva viszont még a titkos elvárásokat is felülírta: lelkesültségével, profi szerkesztésével, megnyerően puritán layoutjával, változatos tartalmával és nem utolsósorban fanzinos bájával. A Buborékhámozó (Comicsmania) 17. számáról van szó, és azért e szokatlan számozás, mert nevezett szaklap – amit a képregényes társadalom, legalábbis a háttér információkat, interjúkat, elemzéseket is fogyasztó keménymag azért remélhetőleg ismer korábbról – 2017-ben, a 16. lapszámmal leállt. Akkortájt úgy tűnhetett, hogy kevés az érdeklődő, és/vagy az eredeti szerkesztők és szerzők idejébe nem fért már bele, mindenesetre most itt van újra. Aktuális és izgalmas tartalommal tehát, amibe Bayer Antal, a korábbiak kiadója és szerkesztő-írója is adott elemző cikket (a Nick Cave és a Férfibőrben kötetekről). A további szerzők közül Szécsi Zoltán és Szebeni Péter maguk is képregényalkotók, ahogy Ghyczy Csongor grafikai szerkesztő is – ő egyébként komolyabban is tettestársa a kiadó főmunkatársának, Orosz Lászlónak, akinél pedig lelkesebb és odaadóbb képregényfant nem is kívánhatna magának egy ilyen kiadvány, és persze az olvasó sem: ír, kérdez, fordít, szerkeszt, gazdaszemmel hizlalja áldottá a rábízott jószágot. Külön öröm, hogy nem csak hazai megjelenésekről lelkendeznek, szóba hoznak olyan nemzetközi érdekességeket, amelyekbe random (vagy szándékosan) belefutottak mostanában. Jó ötlet volt az Amerikában élő magyar származású Joe Bolish-tól is elkérni egy-két írását, ő az egyik vonatkozó Facebookos csoportban indított gyorsan népszerűvé váló és rendkívül lelkes képregénytörténeti sorozatot (ide jugó Tarzan kiadásról és az Alfa Holdbázis képregénysorozatról került cikke). És hogy a(z egyébként igen elkötelezett) hóhérok is akasztásra kerüljenek: a tavaly indított Komix Kölyök podcast két munkatárását, György Zoltánt és Rády Sándort is kifaggatta Orosz Laci a szórakoztató és informatív havi műsor hátteréről, ők egyébként épp a közelmúltban látták vendégül Lacit és Csongort, így mondhatni, ezzel körbe is értünk. Ja, és képregényt magát is közöl a lap, rövid képnovellákat adott bele Szécsi Zoli, Téjlor és Csongor. A léc magasan tehát, jöhet ugyanebben a minőségben a folytatás.

És még egy hír zárásként: 2023-ban került a netre Varga Krisztián Gyilkos a kertben című háromrészes webképregénye, amelynek első évadát tavaly ősszel egy amerikai kiadó beválogatta (természetesen az angol változatot, Killers In The Garden címmel) két másik alkotó műve mellett Red Leaf Comics #1 című antológiájába. A minimalista grafikájú abszurdhumorú nyomozós sorozat nem kötődik szűken vett folklórhoz, így vélhetően széles kultúrkörben értelmezhető, sok sikert neki!

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu