A győri Széchenyi István Egyetem docense hosszú távon gondolkodik arról, hogyan válhat az építészet – különösen a közösségi terek belsőépítészete – a társadalmi jólét érzékeny és hatékony formálójává. Számos szakmai és tudományos szervezet aktív tagja, és édesanya.

Építészet-tervezőművészet, egyetemi oktatás, tudományos kutatás, közéleti tevékenység. Van-e prioritás, avagy hogyan alkot mindez egységet?

Ezek egymást támogató, inspiráló területek, amelyek önmagukban nehezen értelmezhetők. Az építészeti tervezéshez nélkülözhetetlen az aktív kutatás, az innováció iránti nyitottság és érdeklődés. A minőségi épített környezet megteremtése átgondolt, alaposan kidolgozott folyamatokat igényel, amelyekben a tervezés, kutatás és oktatás szervesen kapcsolódik össze. Közéleti tevékenységem ehhez szorosan csatlakozva azt a célt szolgálja, hogy a belsőépítészet megfelelő társadalmi elismertséghez és presztízshez jusson. A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatának elnökségi tagjaként dolgozom azért, hogy e diszciplína szakmai és jogi önállóságát megerősítsük. Életünk nagy részét belső terekben éljük, ezért létfontosságú, hogy épületeink megfelelő szakértelemmel és magas építészeti minőségben készüljenek.

Középületek építészeti és belsőépítészeti tervezése, formatervezés és alkalmazott művészeti installációk kialakítása: mit takar ez a hosszú elnevezés?

Elsősorban kulturális és közösségi célú épületek belsőépítészetével foglalkozom, emellett bútorokat, berendezési tárgyakat és különböző installációkat is tervezek. Ezek a projektek egyben kutatási terepek is, amelyek eredményeit folyamatosan integrálom az oktatásba. Jelenleg egy kulturális intézmény belső tereinek átalakításán dolgozom, amely a helyi fiatalok számára vonzó, biztonságos és tartalmas közösségi hely kíván lenni. Cél, hogy a kamaszok délutáni találkozásai minőségi környezetben történjenek. Finnországi tapasztalataim során inspiráló példákat láttam arra, hogyan lehet közösségi tereket kialakítani tinédzserek számára. Tervezőként, oktatóként és szülőként is foglalkoztat, hogy a következő generáció miként fedezheti fel az offline közösségi élmények értékét a digitális világ mellett. Érdekel az is, hogy milyen közösségi épületekre lesz szükség a jövőben, és hogyan támogatja a fizikai környezet az emberek közötti párbeszédet, interakciót és közösségi élményeket.

Huszonnégy éve oktat építészeti és belsőépítészeti tervezést, designt magyar és külföldi hallgatóknak. Milyen kihívásokkal találkozott az oktatói pályája során?

Úgy gondolom, hogy az egyetemi közeg természeténél fogva nyitott és intelligens, amelyben elsősorban a szakmai teljesítményt és minőséget értékelik. Oktatóként azt tartom sikernek, hogy hallgatóim önálló gondolkodásra és magas szintű szakmai teljesítményre képesek. Inspiráló tapasztalat volt tavaly kutatóként egy szemesztert tölteni a finnországi Aalto Egyetemen, Helsinkiben, ahol lenyűgözött a közösség magas fokú szervezettsége, hatékony erőforrás-gazdálkodása és a közjó iránti mély elkötelezettsége. Ezek a tapasztalatok itthon is hasznosíthatók lennének. Fiatalokkal, leendő tervező kollégákkal dolgozom együtt, ami számomra folyamatos inspiráció és kihívás is egyben. Igyekszem megérteni, hogyan gondolkodik a mostani generáció, milyen szükségleteik, motivációik vannak, hiszen közel negyed évszázad alatt – amióta oktatok ‒ jelentősen megváltozott az egyetemi hallgatók világa. Szükségesnek tartom, hogy ne csak azt értsem meg, milyenek ma, hanem azt is, milyen szakmai mentalitással, prioritásokkal és szemléletmóddal fognak dolgozni a következő évtizedekben. Tervezőként azt is látnom kell, hogy ez a fiatal generáció milyen térhasználati szokásokat alakít ki. Folyamatosan figyelem a társadalmi megatrendeket is, hogy megfelelően tudjunk reagálni ezekre az új kihívásokra.

Több szakmai, tudományos szervezetnek is tagja. Mi az, amit ezekben szakmailag különösen értékesnek tart?

Alapvetően a szakmai kapcsolatok építését és az interdiszciplináris párbeszéd lehetőségeit tartom értékesnek. Az ICOMOS-tagság egy nemzetközi díj elismeréseként jött létre, az MTA köztestületi tagsága, amely során két periódusban is tagja voltam az Építéstudományi Bizottságnak, tudományos tevékenységem szakmai visszacsatolását jelenti. Az iparművészeti, belsőépítészeti és építészeti szervezetekben való részvétel a szakmai közösséghez való tartozásról szól. A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozatának elnökségi tagságát pedig komoly szakmai felelősségként élem meg.

Meglehetősen széles spektrumot ölel fel a kutatómunkája. Mindez belső igény eredménye?

A kíváncsiság és az új kihívások iránti nyitottság motivál. Érdekel, hogy tudunk-e valami újat és előremutatót létrehozni. A kutatómunka témáit sokszor piaci szereplőkkel együttműködve dolgozzuk ki, hogy innovatív és alkalmazható eredményeket hozzunk létre, például formatervek, szabadalmak vagy építészeti megoldások formájában. Szívesen dolgozunk együtt cégekkel. Folyamatosan érkeznek megkeresések tervezésre, együttműködésre. Mindig nagyon nyitottak vagyunk ilyen felkérésekre.

Mindebbe hogyan kapcsolódnak iparművészeti termékei?

Az iparművészeti munka, a dizájn, közvetlenül a tervezési feladatokból vagy szakmai együttműködésekből következik. Amikor a meglévő piaci megoldások helyett valami egyedire, valami újra van szükség. A belsőépítészet nemcsak egy építészeti szakterület, hanem iparművészeti diszciplína is.

Mi motiválta Sopron történeti faépületeinek kutatásában?

Soproni egyetemi éveim alatt Winkler Gábor professzor révén ismerkedtem meg a történeti faépítészet témájával, az ebből született módszertani könyv máig szakmai referenciának számít.

Annak idején milyen szülői indíttatással kezdte meg önálló életét?

Művészeti és tudományos érdeklődésű családból származom; édesanyám textilművész, édesapám sebész. Olyan kulturálisan gazdag környezetben nőttem fel, amely természetesen terelt a művészeti és tudományos pálya felé.

Soha nem érzett vágyat más, látványosabb hivatások iránt?

Szerintem ez is látványos hivatás. Persze, értem a kérdést. Fiatalon a tanáraim sokat biztattak a szereplésre, zongoráztam, hárfáztam, szavaltam az iskolai ünnepségeken, országos versenyeken értem el eredményeket, tagja voltam a versmondók országos egyesületének. De az érdeklődésem inkább az alkotóművészet felé vitt.

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött van egy nő. Ki vagy mi van a sikeres nő mögött?

Az ilyen kérdésre azt szokták mondani, hogy: „minden sikeres nő mögött önmaga áll”. Vezetem az Arch Deco Stúdió tervezőirodát, főállású egyetemi oktató vagyok, főállású anya, és nem utolsósorban olyan nő, aki mindezek között folyamatosan igyekszik megteremteni az egyensúlyt, és vállalja az ezzel járó kihívásokat.

Hová akar eljutni, mi lehet a határ a tervezőművész életében?

A tavalyi finnországi utam rengeteg inspirációval szolgált, és új perspektívákat nyitott számomra. A jövőben szeretném tovább mélyíteni szakmai tudásomat, olyan tervezési feladatokat vállalni, amelyekkel ténylegesen segíthetem a közösségeket. Finnországban láttam, hogyan lehet ezt szerényen, mégis nagyon hatékonyan megvalósítani. Az ott szerzett tapasztalatok alapján szeretnék Győrben olyan projekteken dolgozni, amelyek maradandó értéket képviselnek, és fenntartható módon támogatják az épített örökségünk megőrzését. Számomra a legfontosabb, hogy olyan eredményeket hozzunk létre egy lelkes, fiatal szakmai csapattal, amelyek valóban hozzájárulnak a társadalom jólétéhez.

Milyen szabadidős tevékenységekből merít erőt a sokrétű munkájához?

Legfontosabb számomra a lányom, Dalma. Közös beszélgetéseinknek kialakult egy sajátos rituáléja, ezekben a pillanatokban valódi feltöltődést találok. Emellett különösen értékesnek tartom a színvonalas kulturális programokat és a művészet minden formáját. Az aktív életmód – a rendszeres mozgás, túrázás és az egészséges életvitel – szintén nélkülözhetetlen része mindennapjaimnak.

Dr. habil. Géczy Nórával korábban Publikációs Nívódíjat elnyert, Design – Tér- és formakultúra – Gondolatok térről, tárgyról, emberről című kötetének apropóján itt beszélgettünk, a Művészanyukák sorozat keretein belül pedig itt.

Mohay Gábor
Fotók: Bártfay Dávid (bdphoto.hu)