814

Julie kisasszony visszatér

A Soproni Petőfi Színház előadása Újvárosban

Meghívást kapott a Julie kisasszony című színmű a Győr-Újvárosi Művelődési Házba. A Soproni Petőfi Színház előadása március 28-án (szombaton) este hat órakor látható az Újvárosi esték keretében. A produkció rendezője Kincses Kata, a három főszereplő: Szlúka Brigitta, Papp Attila és Szupper Fanni.

August Strindberg Julie kisasszony című színművének a nagy sikerű bemutatója tavaly májusban volt a soproni teátrum kamaraszínpadán, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. Most a darabot színpadra állító stáb nagyon örül annak, hogy ismét játszhatják az előadást. Kincses Kata dramaturgnak és rendezőasszisztensnek ez volt élete első rendezése. Ahogy megfogalmazta, 12 éves kora óta kíséri ez a mű. Ekkor tekintette meg először édesapja (Kincses Elemér író, drámaíró, rendező) rendezésében Brassóban román nyelven a Julie kisasszonyt. Bár a nyelvi nehézségek miatt nem sokat értett az előadásból, már akkor hatással volt rá a darab. Későbbi tanulmányai során aztán többször elolvasta, és egyre mélyebben érdekelte Strindberg egyik leghíresebb története.

„Amikor felbomlik a férfi és nő közötti hierarchia, s ezáltal érzelmi csapdába kerülnek emberek, akkor megváltoznak a kapcsolatok, az addig betöltött szerepek. Ez a dráma bárhol a világon érvényes, mert a két nem egymáshoz való viszonyulását ma is a hódítások, a játszmák, az egyenlőségre való törekvések jellemzik Ez egy nagyon jól megírt, izgalmas dráma. Azon kívül, hogy az alá és fölé rendelt viszonyokról, csatákról szól – s végletekig feszegeti, szabad-e elcsábítani az úrnőnek egy lakájt –, azt is üzeni számunkra: nemcsak az egymás elfogadása, hanem a megtartása is hozzátartozik a párkapcsolatokhoz. Ez pedig energiát, őszinte kommunikációt igényel” – mondta a rendező, akinek a színpadi mozgás kialakításában Csernus Anita volt a segítségére.

A Julie kisasszonyt megformáló Szlúka Brigitta többek között arról beszélt a bemutatókor, hogy az általa megformált úrnő bonyolult személyiség, lényét, lelkét áthatja az arisztokratikusság árnya. Tulajdonképpen egész életében kereste a családját, a nőiességét, azt, hogy hol a helye a világban, és ki is ő valójában. Ez a keresés határozza meg a napjait, céljait, ez hajtja előre ebben a történetben is, amely a színésznő szerint izgalmas korrajz, mindenki találhat választ a problémáira ma is.

Papp Attila alakítja Jeant, a lakájt. A szerepe szerint egy olyan ember, aki mindig ki akart törni a szolgai életmódjából, mert annál többre tartotta magát. Egy éjszakán azonban kivételes szituációba kerül. A színművész úgy gondolja: az, hogy Julie kisasszony viszonyulása hirtelen megváltozik Jean-hoz, a lakájban a magasabbra való törekvés elfojtott vágyát is felkorbácsolja. Azzal, hogy az úrnő leereszkedik hozzá, egy nagy reményt is táplál benne: feljebb kerülhet. Ezzel szemben Jean nem Julie kisasszonyt, hanem a rangját akarja meghódítani, miközben a darabban elhangzik Kristintől az a mondat: „Azt is tudom, hol a helyem”.

Kristint, a szakácsnőt, Jean kedvesét Szupper Fanni játssza. A színésznő szerint azzal, hogy Julie kiveti a hálóját Jeanra, kényszeríti Kristint, mindenképp változzon. Ez a karakter nagy jellemfejlődésen megy át a darabban. A csábítás és megcsalás veszélyében a boldogsága tét, a végső reménye szinte csak a hit marad.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.03.18