Mivel a felhozatalban – és most nem elsősorban a korábbi adaptációs korszakra gondolok – jobbnál jobbakat találni évek óta. Nem is kell messzebb tekinteni az alább tárgyalt képregényt gondozó Képes Krónikák kínálatánál, hiszen a zsáner messze nem csak a múlt illusztrált feldolgozása, ez esetben például nem is virágozna olyan gyönyörűen, mint amennyire igen. A legérdekesebb dolgozatokban a különböző korok ismert vagy kevésbé ismert társadalmi / politikai vonatkozásaiba, a többség által dekódolható toposzokba kerülnek beforgatásra a drámai ötletek, hogy az így felskiccelt láttató közeg segítségével szülessen új mese az örök emberiről – lehetőleg szórakoztatóan. A Képes Krónikák portfóliójának a zöme végül is ezt a vonalat erősíti, még a Királyok és keresztek sem akadémikussággal mesél Imre herceg kalandjairól, az „akár így is történhetett volna” bon mot ráhúzható kiadványaik többségére, sőt, a történelemtudomány rögtényeit alapul vevő, tatárjárásos 1241-re is áll ez, hát még a kiöregedő francia kereszteslovag kalandjait mesélő Megváltásra, de nem kell feltétlenül kalandponyváig poroszkálni sem, a huszadik század második felének zenei tablóját felfestő kétkötetes Magyar rock-történet úgy teljesít kiválóan korfestés tekintetében, hogy egy menedzser vállalkozóvá átnyergelő zeneipari alkalmazott fiktív sztorijának keretei között mesél a hazai poptörténet négy évtizedéről, egyértelműen jobban is jártunk így, mintha személytelen rock-lexikonként sorjázná a kiemelt pillanatokat és a színtér szereplőit.

A Sasok Róma egén – időszámításunk első éveiben játszódó véres dráma két ifjú arisztokrata főszereplésével – minden értelemben épít a kor római és germán látványközegére, méghozzá vérprofin: könnyen értelmezhető utalásokkal, félszavakkal, életszerű dialógusokkal és gesztusokkal, látványban pedig eltalált beállításokkal, enteriőrökkel, ruhaviselettel, arcokkal és „színészi alakításokkal”. Enrico Marini író‒rajzoló tudatos és sokoldalú mestere szakmájának (erre mondják: bármihez nyúl, arany lesz belőle), jártas az elbeszélői és vizuális technikákban, és a házit is rendesen elvégezte, utánajárt, aminek csak kellett. Vagy ki tudja, talán alapból az ókori római kultúra rajongója. A lecke ismerete és felmondása persze önmagában nem lenne elég, művészlelkület híján legfeljebb kétdimenziós illusztrációról beszélhetnénk, ehhez képest a Sasok Róma egén az egyik legjobb történelmi kaland(kép)regény, amihez eddig szerencsém volt: pörgős, izgalmas, látványos, érzékletes, átélhető. Őszintén meg is lepődnek, ha valakitől ezek ellenkezőjét hallanám. Marini szaktudásának egyik legplasztikusabb kifejeződése a pontos ütemezés, a szinte takt jelre vágás és a mindvégig fókuszban tartás. Olyan közel hozza az olvasót az eseményekhez és a karakterekhez, hogy szükség esetén úgy kell kicuppanni a világából. Utána töprengtem is azon, hogyan lehetne tetten érni ezt a magnetikus narratív elbeszélői metódust, egyszerűen csak veleszületett érzék, afféle alaptartozék, vagy netán kitanulható, de talán mindegy is, abban maradtam magammal, hogy nincs új a nap alatt, az ötletet követő első nagyobb fázis a kulcs: a jó forgatókönyv. A profin megírt sztori, a jó párbeszédek, az életszerű mondatok és a sallangmentes vágás. A történetvezetés időkezelése egyébként nem teljesen lineáris, a karakter- és világépítés annak ellenére stabil ritmusban marad, hogy egyaránt részletező és mértéktartó. Minden soron következő ütem csak annyit ad hozzá, amennyit feltétlenül szükséges, egyetlen szóval vagy gesztussal sem többet, de nem is kevesebbet. A figurális ábrázolás is elsősorban az egyértelműségre épít, a hangsúlyos karakterjegyekre, az érzelmi megjelenítésre, a filmszerűségre. És mivel felnőtt képregényről van szó, a római kor általános direktsége nemcsak gesztusokban, érett szóhasználatban, véres harci jelenetekben, de a szabados szexualitás ábrázolásában is megmutatkozik. Viszont amellett, hogy szinte mindent megmutat – persze nem pornóképregényről van szó, inkább szoft verzióra számítsunk, viszont látható genitáliákkal –, nem lihegi túl ezt sem, röviden se nem prűd, se nem tobzódó.

A sztori Augustus császár korába vezet, a germán hadjáratokból hazatérő Drusus a legyőzött hadvezér fiát, Arminiust magával hurcolja, hogy a szőke germán hercegből hűséges katonája, az idősödő, de vaskemény Titus Valerius kiképző tiszt igazi rómait faragtasson. Titus hasonló korú fia, Marcus először nehezen bírja az új felállást, de a légiós edzések, az apai szigor és a felnőtté válás egyéb megpróbáltatásai végül testvérivé, sőt vértestvérivé erősítik a két nemes ifjú kapcsolatát. Persze nem buktatók nélkül, életútjaik időnként messzire vetik őket egymástól, és nemcsak térben, de lelkileg is, hogy aztán felnőve sorsaik újból komoly hatást gyakoroljanak egymáséra. Ennek legfőbb oka Marcus küldetése: a nagypolitika kihasználja a képességeit, de főleg azt, hogy közös ifjúságuk révén jól ismeri Arminiust, aki a germán területeken szolgálva éppúgy számít kockázati tényezőnek egy lehetséges rómaiak elleni lázadás esetén, mint kezelhető szövetségesnek. Már persze, ha sikerül trónra emelni. Ami nem kis fegyvertény lenne, mivel a germán törzsek szigorúan őrzik szuverenitásukat, egyesítésük különösen nehéz ügy. Ehhez jön még Marcus szerelmi drámája, ami sehogyan sem akaródzik megnyugtatóan lekerekedni, igaz, pont ettől válik éppoly fajsúlyossá, mint a világrengetőbb események, és ha jobban belegondolunk, az ilyesmit nem érdemes félvállról venni, birodalmak dőltek már meg hasonlók miatt. A legemlékezetesebb történetekben az apróságok, az egyéni tapasztalások, örömök és válságok összessége a külső történések kulcsmomentumaival együtt adják ki azt, amiről aztán kijelenthetjük: örök érvényű mese.

Jelen kötet a teljes hatrészes mű felét tartalmazza, és ha bármi miatt úgy adódna, hogy sosem jönne ki a második fele, még úgy is, hogy nyitva hagyva, egy lebukási és menekülési jelenet közepén hagyjuk el, már akkor is megérte kiadni. A nagyalakú kötet egyébként lapozgatós albumként is lenyűgöző, a Képes Krónikák csapata nagyon érti, mitől lesz egy kiadvány vonzó, úgyhogy a jó választás és a mindig gusztusos kivitelezés a létező legjobb reklám.

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu