A prominens vendégek közül Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a „különleges szalont”, amely ebben az évben az író, Jókai Mór születésének 200. évfordulójával gazdagodott. A helyettes államtitkár elmondta, hogy „megindító volt számára a Jókai komáromi szülőházánál szervezett megemlékezés, az ott található hagyaték gazdagsága, amely megmutatja, hogy a nemzet mesemondója mennyire sokoldalú volt. Több, mint történetmesélő, hiszen nevét összefüggésbe hozhatjuk a gasztronómiával, a természettel, az emberi kapcsolatok és lélektan ismeretével, de beszélhetünk a politikus Jókairól is. Leginkább a polihisztor kifejezéssel jellemezhetjük őt.”

Vincze Máté hangsúlyozta: „A 200. évfordulóra nem kisebb célt tűztünk ki, mint hogy közelebb hozzuk a ma emberéhez Jókai Mórt, és közelebb hozzuk a fiatalokhoz is. Kapcsolatot teremtsünk a reformkor és a mai modern kor között. Ezt számos program szolgálja országszerte.” Hozzátette: A „Jókai-emlékév többek között a hazaszeretet éve”, egyben ez az év az, amikor a KIM által meghirdetett Könyvtári kihívás program az első eredményeket hozza, Győr–Moson–Sopron vármegyéből húsz könyvtár jelentkezett. A helyettes államtitkár említette olvasásnépszerűsítő országjáró programját, amelynek legutóbbi állomásai Pér és Rábapatona községek könyvtárai voltak. Beszédének zárásaként stílusosan Jókait idézte: „Aki az égbe akar törni, annak hinnie kell saját csillagában!”

A házigazda részéről dr. Horváth Sándor Domonkos író, könyvtárigazgató köszöntötte röviden a vendégeket, majd átadta a szót Erős Kingának. A Magyar Írószövetség elnöke hangsúlyozta a hagyományteremtés fontosságát, felidézte azt az időszakot, amikor megfogalmazódott, hogy a költészet és a dráma után a szépprózának is legyen ünnepnapja.

„Jókai tökéletes példakép, aki nélkül nem beszélhetünk modern magyar prózáról, szerteágazó életműve, komoly szellemi és írói teljesítménye a mai prózaírók számára is példakép. A magyar széppróza napjával kettős a célunk: életművét minden évben felmutatni, és olyan párbeszédeket gerjeszteni, amelyek arról szólnak, hogyan közelítsünk, mit kezdjünk a mester óriási hagyatékával, hogyan tanítsuk, műveinek milyen aktualitásai vannak, ezeket hogyan adjuk át. A kérdések megválaszolásában az őszinte, komolyan, szakmaisággal folytatott párbeszédek visznek előbbre” – fogalmazott az elnökasszony. Rávilágított a hiátusokra is, például, hogy nincsen még Jókai-bibliográfiánk, és a további feladatokra is, például eltűnt kéziratok felkutatása. „A teljes szépprózát ünnepeljük, ezért nagyon fontos, hogy a mai írókat is középpontba állítsuk, hiszen ők tudnak leghitelesebben mesélni magukról, a világunkról” – tette hozzá Erős Kinga.

Az est következő részében dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője emlékezett meg a közelmúltban elhunyt Reisinger Attila íróról, aki rendszeres vendége, történetmesélője volt a Győri Könyvszalonoknak, emlékező prózájáról, sikereiről, terveiről szóló írásainkkal a Győri Szalon hasábjain is találkozhattak olvasóink. Több mint húsz kötetének a fele a Magyar Napló Kiadónál jelent meg, írói teljesítményéért több díjat vehetett át, köztük 2019-ben a kiemelkedő történelmi vagy dokumentarista szépírói művek elismeréseként alapított Herczeg Ferenc-díjat is. Személyisége feledhetetlen volt, az egyik legszerényebb író, aki sohasem kérkedett. Műveiben világokat teremtett, amelyek középpontjában mindig az ember állt. Tényirodalomból kitágított írói elbeszélésekben, kisregényekben szülőföldjéről mesélt, miközben ráláttunk széles hazánkra, sőt gyakran távolabb is. Sorsokat, történelmet, fájdalmat, szenvedést írt meg, bennük hazaszeretet, emberszeretet dokumentált. Az irodalomtörténész zárszóként a Magyar Napló újraalapító főszerkesztője, Oláh János Találkozás című epigrammájával tisztelgett az írótárs emléke előtt:

„Előttem állsz, mintha itt sem volnál,
Szólok hozzád, mintha nem te volnál,
Nem talállak, mintha velem volnál.”

Reisinger Attila írói világát a Sárga csillag alatt című, utolsó kisregényéből elhangzó részlet illusztrálta Jáger András színművész tolmácsolásában. Alakját, műveit megidéző gondolatok után könnyedebb hangú beszélgetés következett.

Jánosi Zoltán kérdéseinek tükrében két mai alkotót ismerhetett meg a közönség: Jánoki-Kis Viktóriát és Majoros Sándort. Mindkét szerző írásművében a történetet, az eseménysort helyezik vissza a regényírás jogaiba. Mit gondolnak erről? Miért fontos maga a történet? – hangzott a kérdés.

Jánoki-Kis Viktória kezdettől a prózája középpontjába helyezte a történetet, úgy gondolja, hogy a tett, ki hogyan cselekszik, viselkedik, az drámaibb, többet elárul, mint a belső monológ. A próza legszebb vonásának éppen azt tartja, hogy egyszerre tud cselekményt elmesélni és belső világokat ábrázolni, ilyen szempontból pedig a filmnél többet tud mutatni. A fiatal írónő szereti egy határozott cselekmény köré szervezni szereplői történetének alakulását, mert ez hatásosabb az olvasó számára is. Az eredetileg építész végzettségű alkotó novellákkal kezdte pályáját, regényírásba egy pályázat ösztönzésére kezdett, így született a Csend és zivatar, amelynek történései furcsa módon egy meditációs csendtáborban zajlanak, mégis nagyon beszédesek, a jó történet ugyanis sorsfordulókon keresztül tudja megmutatni az érzéseket. Mindig is belső igénye volt, hogy elmondja, mit gondol a világról. Jánoki-Kis Viktória forgatókönyvírással kapcsolatban arról beszél, hogy milyen nehéz az átjárás a novella és a forgatókönyv között, mert képpé, dialógussá kell alakítani az emberi érzéseket.

Majoros Sándor számára a történetmesélés gyerekkorból eredő alapszükséglet, amikor még nem volt tévé, az emberek számára ez természetes volt. Hogy íróként is ezt a vonalat kell folytatnia, abban az 1991-ben kirobbant polgárháború erősítette meg, egyszerűen ebben találta meg az értéket. Számára a szülőfalu, Bácskossuthfalva olyan volt, mint Márquez számára Macondó. Ez volt a világ közepe a fejlett nyugat és a vad Balkán határán. Ide kapcsolódik a nagy íróelőd, Mikszáth Kálmán Noszty fiú esete Tóth Marival című regénye is, amelyről megtudjuk, hogy családi összefüggései is bőven akadnak, ez egyik regényében olvasható is.

A Woland professzor Szabadkán című regényében a 70-es évekbe utazunk vissza, ez Szabadka aranykora volt, pezsgett az élet, a kultúra, a sport, a művészet. Hogy kerülhet oda Bulgakov hőse? Erre is fény derül. Itt forgatták a Mester és Margarita koprodukcióban készülő jeleneteit, „diákként tanúi voltunk, így lett Szabadka „az alvilág kihelyezett tagozata”. A regény ezt a pezsgést mutatja, de személyes ihletettségű is, mert bizonyítja, mennyire balek voltam, mennyire csak az olvasással törődtem, ezek az élmények is átszövik ezt a korszakot és a regényemet” – mesélte nevetve az író.

Az est szórakoztató lezárásaként Mihályi Orsolya és Jáger András színpadi játékkal elevenítettek meg egy-egy részletet az említett művekből. A színművészek arra vállalkoztak, hogy néma improvizációval 1 percbe, 30 másodpercbe és 10 másodpercbe sűrítették a történetet. A vidám gyorsítást követően a közönség mindkét regényrészletet hallhatta.

Végezetül az este ízes programja következett kóstolóval, jóízű beszélgetéssel.

A Magyar Széppróza Napi ízes irodalmi estről videofelvétel készült, amely a győri könyvtár YouTube-csatornáján a későbbiekben visszanézhető.

SzaSzi
Fotók: Orosz Sándor

Fotógaléria: Vendéglő a Parnasszuson – A magyar széppróza napja a győri könyvtárban

Orosz Sándor fotói

94 kép