Mi történik, ha két néprajzkutató összetalálkozik? „Hát összeadják, amijük van!” Sőt, még egy közös munka is születhet belőle. És mi történik, ha találkoznak egy harmadik néprajzos, történész műveltségű, széles látókörű könyvtárossal, mondjuk dr. Horváth Józseffel? Hát kerekedik egy jó beszélgetés! Vidám történetek, anekdoták, izgalmas kutatási eredmények kerülnek elő, gazdag hátteret adnak az elkészült kötetnek, amely ez esetben a Nevetek címet viseli. Kik is valójában a szerzők? Milyen kincsekre bukkantak? Milyen értékeket adnak tovább? Kiknek szól a könyv? Hogyan érdemes forgatni? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a délutáni beszélgetés résztvevői.

A szerzők bemutatását a könyv végén is olvashatjuk, de sokkal lebilincselőbb, ahogy saját magukról mesélnek. Balázs Lívia rábapordányi, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna ménfőcsanaki. Líviát a Révai-gimnáziumba Bedécs Gyula tanár úr inspirálta, Zsuzsannát a Kazinczy-gimnáziumban Barsi Ernő; Lívia Debrecenben szerzett néprajzos diplomát, Zsuzsanna az ELTE-n; Lívia dolgozott múzeumban, iskolában, könyvtárban, a kutatást hobbiból végezte, Zsuzsanna 1996 óta az egyetemen tanít; Lívia a Rábaköz, Zsuzsanna többek között a Sokoróalja kutatója. Találkozásukról, közös pontjaikról is beszélnek: a családi indíttatásaikról, egy korszakról, amelynek képviselői még beleszülettek a „felbomlóban lévő” népi kultúrába. Mestereikről sem feledkeznek meg! Nagy nevek hangzanak el, Lanczendorfer Zsuzsanna Timaffy Laci bácsit idézi elsőként, akinek fogadott tanítványa, de megemlíti Voight Vilmos professzort, aki a folklorisztikában az egyéniséglélektan irányzatának (a nép körében élő alkotó személyiségek tudatos tevékenységén keresztül vizsgálja a népi kultúrát, hagyományokat) képviselője, és aki arra ösztönözte, hogy PhD dolgozatának témáját összekapcsolja édesapjával. Konzulense, majd tutora volt dr. Küllős Imola, az MTA doktora, akinek neve a bemutatott kötetben is szerepel, hiszen lektorként közreműködött az elkészítésben. Balázs Lívia diplomamunkáját dr. Ujváry Zoltánnál írta népmondák témában. Tudományos munkatársként éveken keresztül részt vett a Xántus János Múzeum néprajzi táboraiban, és évtizedekig a Megyei Honismereti Táborokban. Ács Anna és V. Bíró Ibolya néprajzkutatóval aktív részese volt a tényői és a tápi tájház létrejöttének, Aszt Ágnes régész-muzeológussal pedig a Szili Zárdamúzeumnak. A motivációkról, indíttatásról szólva még egy nevet kiemelt a szerzőpáros: Szabó Józsefét, a Hazánk kiadó igazgatójáét, akinek ösztönzésére a közös munka könyv alakban is megjelenhetett.

A bemutatón természetesen a kiadvány is a figyelem fókuszába került. A nemrég született unokáik nevének keresése nyomán indult az ötletelés, majd a közös munka. A Nevetek cím sugallja, hogy névnapokhoz fűződő folklóranyagot olvashatunk: a keresztnevekkel összekapcsolt népi időjóslásokat, a gyermeki életet színesítő mondókákat, játékdalokat, tréfákat, beugratásokat és csúfolókat, a könnyebb eligazodást vidám ikonok segítik. A cím utal a tartalom vidám játékosságára is: Ákos, fogad mindig mákos! Zsuzsika, neked szól a muzsika! Balázs, csípjen meg a darázs! A régi gyerekek valószínűleg nem bántásként élhették meg ezeket, mivel a korabeli nevek mindegyikéhez tudtak csúfolókat társítani, így egy másikkal könnyedén visszavághattak. Ugye, hogy lehet tőlük példát venni?

A szerzők fontosnak tartották, hogy röviden bemutassák a nevekhez kapcsolódó szenteket is. Miről ismerhetjük fel szentjeinket a templomi ábrázolásokon? Kiknek a védőszentje? Ebben is segít a kötet, de a gyűjtött szövegekben található régies tájszavakat is értelmezi, így könnyen megérthetjük azok tartalmát. Miért maradhattak fenn hosszú évszázadokig a gyakran verses, rigmusos formájú megfigyelések? Ezeknek fontos és hasznos üzenete volt a természet rendje szerint élő, gazdálkodó ember világában. Nem volt haszontalan, ha tudták, hogy például a védőszenthez kapcsolódó búcsú napján milyen idő várható. A megfigyelések később az írásbeliséggel bekerülhettek kalendáriumokba is, így néha nehéz már eldönteni, honnan őrződtek meg.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen céllal állították össze és kinek is szánták kiadványukat a szerzők. Gondoljuk meg, a világ teljesen megváltozott, a falvakban eltűntek a régen szokásos közös tevékenységek, mint például az aratás, a kukoricafosztás. „Mára a több generáció együttélése is megszűnt, így az ismeretek szóbeli hagyományozása is elmarad. Ezek helyett kellenek ma már a könyvek, kiadványok, mert ezekbe össze lehet gyűjteni a múlt ezernyi emlékét.” „Azt szeretnénk, hogy ezek a régi folklóralkotások a mai gyerekek számára megismerhetők és továbbvihetők legyenek. A szándékunk az, hogy megszerettessük és újra ismertté tegyük ezeket a múltunkban gyökerező megfigyeléseket, alkotásokat, néhol egy-egy szöveg több variációját is megadva, hogy szemléltessük szülőföldünk népköltészetének változatosságát.” Mind a gyerekek, mind a szülők, mind a pedagógusok örömmel és haszonnal forgathatják a kötetet, de a gyűjtött anyag sokoldalú, behatóbb tanulmányozásra is lehetőséget ad. A gyűjtemény elsősorban Győr–Moson–Sopron vármegyéből származik, saját rábaközi, sokoróaljai, tóközi gyűjtéseik válogatása, de felhasználtak más megyei munkákat is (ezeknél a pontos forrásmegjelölés is olvasható). Az adatközlők névsora mellett hely- és névmutató is segíti a tájékozódást.

Nem szabadna elfelejtenünk azt, hogyan éltek az elődeink, hogy jobban értékelhessük a jelenünket. Kicsit részese lenni a múltunknak fantasztikus dolog! – vallja a kutató-szerzőpáros.

Zárszóként a kötet elején olvasható Útra indító sorokból idézek: „Bízunk benne, hogy a gyűjteményünkben lévő, „tiszta forrásból” eredő népi alkotások megismerésével az olvasó összekötő láncszemmé válik múlt és jövő között!”

SzaSzi
Fotók: Perjés Dorottya