Georges Bizetnek az Opèra Comique vezetői előző operája, az 1872 májusában bemutatott Djamileh (Dzsamile) sikerét követően új, a műfaj követelményeinek megfelelő színpadi mű megírására adtak megbízást. Az opèra comique egy tipikusan francia zenés műfaj, amely meghatározott formát takar: a zárt énekszámokat prózai dialógusokkal kapcsolják össze, a cselekményt legalább három felvonásra tagolják, valamint a darab befejezése legtöbbször kedvező kimenetelű.

Az új operájához maga a zeneszerző választotta ki az alapjául szolgáló elbeszélést. A nagy tapasztalattal rendelkező librettisták meghagyták az eredeti helyszínt, Sevillát és az időpontot, az 1830-as éveket, de sokat módosítottak a történeten és a szereplőkön is. Az erőszakos részeket kihagyták, a két főszereplő jellemét és alakját megváltoztatták, például „a gátlástalan és durva” Carmen figuráját átalakították egy „életteli, szabadságra vágyó cigánylányra”, a férfi főszereplő Don José az eredeti műben „bűnös előéletű, goromba férfi”, ezzel szemben az operában fegyelmezett és lovagias katonából válik betegesen féltékeny törvényen kívülivé. A torreádor Escamillo szerepe is hangsúlyosabbá vált, valamint Carmen ellenpontjaként kitaláltak egy új szereplőt, Micaëlát.

Az operaház vezetői a munkálatok során azonban szembesültek azzal, hogy „a cselekmény távol esik a könnyed operák témakörétől”; a színigazgatók közül Camille du Locle támogatta Bizet és szerzőtársai elképzeléseit, Adolphe de Leuvent kezdetben még sikerült meggyőzniük, de 1874 elején lemondott igazgatói pozíciójáról, annyira nem értett egyet a készülő Carmennel.

Bizet 1873-ban kezdte el a komponálást, 1874 nyarára elkészült a hangszereléssel is. Ősszel kezdődtek el a próbák, azonban az opera betanítása, a színpadi előkészületek „szokatlanul hosszú időn át, majdnem egy éven keresztül zajlottak”, ráadásul az ősbemutatót is többször elhalasztották. Bizet maga is részt vett a próbák jelentős részén, megcsinálta a zenekar és a színház vezetése által kért változtatásokat, átdolgozásokat és betoldásokat, továbbá az énekszólamokat is módosította az énekesek igényeinek megfelelően. Nem sokkal a premier előtt illesztett be a zenei anyagba két olyan ikonikus áriát, mint Carmen belépőjét, a Habanerát, valamint a híres Torreádor-dalt. Érdekesség, hogy a Habanera megírása előtt Bizet a Carmen első színrelépésekor elhangzó áriát tizenhárom egymástól eltérő változatban készítette el.

Már 1873-ban elkezdték keresni Carmen lehetséges megformálóját, végül a címszerepet Marie Céléstine Laurence Galli Marié (1837/40–1905, a képen) francia mezzoszoprán kapta meg. Don Joséként Paul Lhérie (1844–1937) francia tenor, Escamillóként a belga basszbariton Jacques Bouhy (1848–1929) lépett színpadra. Michaëla szerepét Marguerite Chapuy (1852–1936) francia szoprán formálta meg először. Az ősbemutatón Adolphe Deloffre (1817–1876), a korszak egyik legjelentősebb francia karmestere vezényelt.

A zenedráma 27 zárt számból áll, amelyek közül később számos slágerré vált. Az opera hangszerelése „csupa ragyogó ötletet” tartalmaz. A történet Spanyolországban játszódik, Bizet azonban nem autentikus spanyol muzsikát írt, hanem általa elképzelt spanyolost.

A premieren a legjelentősebb kortárs francia zeneszerzők is a nézőtéren foglaltak helyet: Charles Gounod (1818–1893), Léo Delibes (1836–1891), Jacques Offenbach (1819–1880) és Jules Massenet (1842–1912).

A közönség az első felvonást hatalmas lelkesedéssel fogadta, különösen a Cigaretta-kórus és a Habanera nyerte el a tetszésüket. A második részben a Torreádor-dal és a Csempész-kvintett még lelkes fogadtatást kapott, de a felvonást követően már csak visszafogottan tapsoltak a nézők. A harmadik felvonás során egyedül Michaëla áriáját tapsolták meg, a végén azonban „elmaradt az ünneplés”. Megbukni azonban nem bukott meg az opera, de „kemény kritikát kapott”. „A párizsiak megbotránkoztak a főhősnő könnyűvérű, erkölcstelen jellemén, a nyílt színi gyilkosságon, az alsóbb néposztályhoz tartozó főszereplőkön, ilyesmit ugyanis még nem láttak operaszínpadon.” „A rendhagyó tartalom és Bizet forradalmi eltérései az opéra comique megszokott formájától nem találtak kedvező fogadtatásra a konzervatív közönség körében. A bemutató nem hozta meg a remélt sikert”. A kritikusok ráadásul sokféleképpen vélekedtek a Carmenről, egyesek „kiemelték korszakalkotó új elemeit”, életszerű karaktereit, ellenben mások elénekelhetetlennek tartották az énekszólamokat, voltak, akik „wagnerizmussal” vádolták a zeneszerzőt, vagy épp megbotránkoztak Carmen „erkölcstelen csábító” alakján stb. Bizet annak ellenére, hogy a korszak legjelentősebb zeneszerzői lelkesen fogadták új operáját, a közönség és a kritika jelentős részének elutasítása miatt „mély depresszióba zuhant”.

Nem sokkal az ősbemutató után Franz von Jauner, a bécsi operaház igazgatója levélben közölte a zeneszerzővel, hogy a császári fővárosban is szeretné bemutatni a Carment. Ez valamennyire kizökkentette a komponistát melankóliájából. Ezt az előadást azonban már nem érhette meg, mivel 1875. június 3-án váratlanul elhunyt.

Végül 1875. október 23-án, Bécsben megtartották a Carmen bemutatóját. Ezt megelőzően azonban Bizet barátja, Ernest Guiraud (1837–1892) vállalkozott arra a feladatra, hogy átdolgozza a Carment. Az opèra comique formát megváltoztatta, ezáltal a zenemű egy igazi francia nagyoperává vált. A történetet négy felvonásra tagolta, a dialógusokat recitativókkal helyettesítette, kihagyott belőle egy pantomimjelenetet, módosított kicsit a hangszerelésen, egy kórusrészletet törölt, és beletett egy balettet.

A bécsi közönség körében nagy sikert aratott a Carmen, amelyet két jelentős német zeneszerző, Richard Wagner és Johannes Brahms is lelkesen fogadott. Ez az előadás „elindította a Carment a világhírnév felé, mely szerzőjét a legismertebb operaszerzők közé emelte”. Ezt követően Brüsszelben, Budapesten, Szentpéterváron, Londonban, Stockholmban, Nápolyban, Hamburgban és New Yorkban is hatalmas sikerrel játszották.

„A darab újszerű vibrálást és dallamvilágot hozott, egyensúlyt teremtett a tökéletes hangszerelés és a rendkívüli drámai erő között, zenéje pedig mesterien illeszkedik a librettóhoz. Fülbemászó dallamai nem törést, hanem fejlődést jelentettek Bizet addigi műveihez képest: a szerző képes volt elmélyíteni a drámaiságot, megragadni a szereplők lelkivilágát.” A Carmen az elmúlt 150 évben egészen napjainkig a legnépszerűbb és legtöbbet játszott operák közé tartozik.

oszem

Felhasznált irodalom: wikipedia; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Alberto Szpunberg: Georges Bizet Carmen; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.