Saját értékítélete szerint mivel érdemelte ki az elismerést?

Talán azzal, hogy igazi színházi embernek érzem magam, a család mellett számomra a színház jelenti a legfontosabbat. Nem könnyű saját magamról beszélni, de az biztos, hogy igyekszem a munkámat lelkiismeretesen, precízen ellátni. Számomra a mindennapok során nem létezik lehetetlen…

Régi álma valósult meg a színházi munkavállalással?

A végzettségem közgazdász, fiatalon jogi vagy pszichológiai pályán tudtam volna elképzelni magam, de végül az akkori Budapesti Gazdasági Főiskolán diplomáztam, 2009-ben. A főiskola elvégzése után családi vállalkozásban kezdtem el dolgozni, majd egy év múltán megkerestek, hogy volna-e kedvem belépni a színház ügyviteli állományába, nevezetesen a munkaügyi csoportba. Vállaltam, és a belépés pillanatában megcsapott a színház mással össze nem hasonlítható légköre, már a kezdetektől szenvedélyként tekintettem a munkámra. Ennek már tizenöt éve, és ez az érzés azóta sem változott.

Azért hozott változásokat az eltelt másfél évtized. Melyek ezek?

Hét esztendei munka után megszületett a kisfiam, Máté, ekkor két és fél évre a gyermekgondozás került a középpontba. Most öt éve tértem vissza a munkaügyre, ott a korábbitól eltérően egy másik feladatkörben dolgoztam pár hónapig, amikor – nem kis meglepetésemre – felkértek az ügyvezetői, azaz gazdasági vezetői munkakör betöltésére. Rövid gondolkodás után győzött bennem a kihívásnak megfelelés, és ezt követően olykor nehéz, de hasznos ismeretekkel járó feladatok jutottak osztályrészül. Átéltük a Covid időszakát, jött az energiaválság, a szomszédos országok háborúja, a gazdasági nehézségek a színház életében is. Mindezt túlélve, a színház gazdasági egyensúlyát megtartva jutottam arra a felismerésre, hogy nem feltétlenül vezetőként kell szolgálnom a győri színházművészetet: jobban szeretek közvetlenül részt venni a folyamatokban, az apró feladatokat sem elhanyagolva. Az évek során ráadásul egy sor új feladat is rakódott az ügyvezetői teendőkre, olyanok, amelyek érzésem szerint egész embert kívántak.

Nyitott fülekre találtak Pelikán Alexandra ügyvezető észrevételei?

Leültünk Bakos-Kiss Gábor igazgatóval megbeszélni a színházi jövőm lehetséges új irányát. Megértésre találtam, ennek nyomán született meg a projektmenedzseri munkakör. Lényege, hogy a színház egész életével, különböző rendezvényeivel, a fesztiválokkal, a produkciók hazai és nemzetközi lebonyolításával kapcsolatos koordinációs folyamatokban kell helytállnom, továbbá hozzám tartozik a pályázatok kezelése, a különböző szakmai beszámolók és jelentések elkészítése. A rajt egy éve volt, majd nemrégiben megbízást kaptam az igazgatói asszisztensi feladatok ellátására is. Itt tartunk most.

Hogyan foglalná össze a teljes színházi tevékenységét?

Soha nem vágytam a színpad reflektorfényébe, nem akartam sem Evita, sem Marica grófnő lenni, nekem tökéletesen megfelel, hogy a színfalak mögött teszem hozzá a magamét a produkciókhoz. Elvem, hogy nem elég valamit csinálni, azt jól kell csinálni, elkötelezettséggel és lelkesedéssel. Remélem, hogy sokrétű munkámmal valamit én is hozzátettem a színház minőségi fejlődéséhez, sikereihez. A családom – különösképpen a férjem – támogatása és Bakos-Kiss Gábor igazgató felém megnyilvánuló bizalma nélkül pedig sem a választott életpályám, sem a mostani elismerés nem valósult volna meg…

Mohay Gábor
Fotó: Hegedűs Bence / 4K Media Studio