Vastaps és elismerés az Arrabonának
A magyar kultúra napján Győr város kulturális életében végzett kimagaslóan eredményes közművelődési tevékenysége elismeréséül Győr Közművelődéséért Díjat kapott az immár hatvanéves múlttal büszkélkedő Arrabona Diákszínpad. A kitüntetést vastaps kíséretében Balla Richárd színész–drámatanár, rendező, egykori arrabonás gyermek- és diákszínjátszó vette át.
Bevezetésként a máig arrabonás drámatanár köszönőbeszédének részletét idézem, majd az elismerés apropóján Balla Richie-t egy kis múltidézésre kértem, és Fazekas Antóniát, a Generációk Művelődési Háza igazgatóhelyettesét is megszólítottam, hiszen ők is nagy örömmel fogadták a hírt.
„A fent említett műhely 1965-ben jött létre Benkő József alapító csoportvezetőnek köszönhetően, az akkori úttörőházban, a jelenleg is nagyszámú szakkört felsorakoztató Generációk Művelődési Házában, melyet szeretetteljes otthonunkként említhetek. Az eleinte amatőr felnőtt csoportnak indult formáció 1976-tól gyermekszínjátszó tagozattá alakult, majd később diákszínjátszó korosztállyal is bővült!
Az elmúlt 60 évben több száz gyermek talált otthonra az Arrabona keretein belül, majd később kisebb testvéreik és azóta már gyermekeik is bekapcsolódtak a csoportok életébe, remek szakemberek iránymutatásával hoztak és hoznak létre előadásokat, tréningeznek elmélyülten, táboroznak, játszanak vagy épp beszélgetnek színházról, életről, alkotásról. Vannak csoportok, melyek mind a mai napig tartják a kapcsolatot a közösségi oldalakon, vagy akár felnőttként szánnak arra időt, hogy több napot is egymás társaságában töltsenek el a nyári hétvégéken.
Színjátszóink a hat évtized során rengeteg egyéni és közösségi díjjal öregbíttették Győr hírnevét a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyei, regionális és országos fordulóin, a Kisfaludy Napokon vagy épp a Nyugat-Dunántúli Regionális Találkozón, és többször szerepeltek az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, a Moson Megye Színjátszó Találkozón, a Helikon Ünnepségeken, de az ország számos seregszemléjén, versenyén képviseltették már magukat az arrabonások. A Műhely 2019-ben kiérdemelte az Országos Diákszínjátszó Egyesület által alapított, Bácskai Mihályról elnevezett kitüntetést, most pedig örömmel veszem át több száz arrabonás nevében a Győr Közművelődéséért Díjat.
Jómagam 28 éve vagyok arrabonás, és 20 éve vezetek csoportokat ugyanitt. Azt kívánom, hogy a következő 60 évben minél többen, minél inkább közelítsék meg ezt a számot, mert arrabonásnak lenni, hatalmas büszkeség és megtiszteltetés. Köszönjük a jelölést, köszönjük a díjat! Éljen az Arrabona!”
Szívből gratulálunk az elismeréshez! Kezdjük a múlidézést ott, hogy mikor és hogyan csöppentél az Arrabonába, a diákszínjátszásba?
1996-ban, 11 éves koromban kezdtem a pályafutásomat. Akkor vette át Tóth Szilvia és Pálfi Erika a diákszínjátszó csoport vezetését. Egy kedves ismerősöm, barátnőm, aki akkor már a csapat tagja volt, hívott, hogy próbáljuk ki magunkat egy barátommal, akivel sokat viccelődtünk, színészkedtünk lent a téren, vagy a haveri bulik alkalmával. Helyzetbe hozott minket, de azt nem tudom már, hogy ő mondta, vagy csak mert úgy gondoltuk, hogy ott biztos komoly felvételi zajlik, nekiálltunk, és hónapokig tanultunk verseket. Aztán amikor elmentünk a Gyermekek Házába, beléptünk a Pódium terembe, akkor azt kérték, hogy álljunk körbe, és két órán keresztül drámajátékokat játszottunk. Nagyon jól éreztük magunkat, de meg is voltunk szeppenve, kérdeztük, hogy a felvételi mikor lesz. Akkor a csoportvezető azt felelte: itt voltatok, látjuk, hogy jól éreztétek magatokat, szeretettel várunk legközelebb is. És tényleg annyira megtetszett, hogy ott ragadtam, máig a része vagyok.
Elgondolkodtál már azon, hogy mit ad neked az Arrabona? Össze tudnád ezt foglalni?
Már többször megpróbáltam megfogalmazni ezt, legutóbb, amikor 18 éves, vagyis felnőttkorú lett az én arrabonaságom, a közösségi oldalamon is hangot adtam ennek. Erről csak nagy szavakkal tudok beszélni, mert nekem ez az élet maga, nekem minden ebből fakad. Ha akkor nem kapcsolódok az Arrabonához, akkor nem ez lesz a hivatásom, nem fogok színházzal, drámapedagógiával foglalkozni hétköznap és hétvégén, ha nem ezzel foglalkozom, akkor nem megyek el egy színészképzésre, nem ismerem meg a feleségemet, és nem vele épül a családunk. Azt mondhatom, hogy a mostani életemet köszönhetem az Arrabonának és annak a működésnek, ami akkor volt. Ráadásul csodálatos közösségeket köszönhetek ennek! 18-19 éves voltam, amikor itt találtam egy olyan csapatra, akikkel mind a mai napig összejárunk. A fiúkkal kéthavonta rendszeresen összejövünk vacsorázni, kártyázni, játszani, fiús hétvégéket is szervezünk, és az egész csapat összejön nyáron egy hétvégére, amikor nosztalgiázunk, múltat idézünk és kíváncsiak vagyunk egymásra, mert ez egy nagyon-nagyon jól működő közösség volt, és még ma is az. Az első csoportomat 18 évesen indítottam – immár húsz éve –, azóta is azt tapasztalom, hogy nagyon fontos a közösségi szellem az Arrabonában, találkozókat szerveznek, megosztják egymással az életeseményeiket, mint egy nagy családban.
Mi jellemzi az Arrabona jelenét?
A covid minket is megtépázott, de az idei évben ismét sikerült feltölteni a létszámot, öt csoportot indítottunk, ez öt korosztályt is jelöl a negyedikesektől az érettségizőkig átfogóan, így kb. 50-55 színjátszó működik az Arrabonában. Horváth Dóra, Nyári Barbara, Kovács Ágota, Szabó Gergely és jómagam vezetjük a csoportokat. Van, amelyik 14-15 fővel működik, a legkisebb, három fővel az én érettségi előtt álló csapatom, igazi „hétpróbás” színjátszók, akik mellől a többiek többnyire elballagtak, ők még tartják a frontot, az utolsó évüket járják.
A mai fiatalok sokszor megkapják, hogy „egész nap csak nyomkodják a telefonjukat”. Szerinted nekik mit adhat a diákszínjátszás, az Arrabona?
A digitális világ egyre jobban eluralkodik fölöttünk, éppen ezért fontosak az ilyen közösségek, amelyek befogadják azokat, akiknek igénye van a valódi társaságra. Azt mindig hangsúlyoztuk, hogy nem színészeket nevelünk, képzünk, egy közösséget próbálunk létrehozni egy adott csoportban, ahol számíthatnak egymásra, ahol tudnak együtt dolgozni, gondolkodni, és ezáltal közösen tudjuk felkészíteni őket az életre. Azt szeretnénk, ha az élet minden területén megállnák a helyüket. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de ha belegondolunk, egy színjátszó segíthet abban, hogy jobban menjen a felelés, vagy hogy valaki ki tudjon állni mások elé, és ez később, felnőtt korban is működik, akár egy prezentáció előadása, akár egy közös munka elvégzése kapcsán, a kommunikációban, helyzetmegoldásban és még sorolhatnám. A színjátszásban számos olyan készséget szerez, képességet fejleszt az ember, amely az élet más területein is haszonnal alkalmazható. Jelenleg azt látom, hogy bár mindig akad olyan, akit a színészi ambíció hajt, de most leginkább a közösség és az egyén helyének megtalálása a fontosabb. Sokaknak problémát okoz, hogy meg merjen szólalni, vagy hozzá merjen érni a kortársaihoz, ezekben a korosztályi elakadásokban is megmutatkozik ennek a jótékony hatása. Az is nagy kincs nekünk az Arrabonában, hogy a színészet helyett a többségnek inkább a drámapedagógia lett a fontos, többen kerülnek ki úgy, hogy aztán csoportot, közösséget szeretnének vezetni. Hosszú évekig egyébként jellemzően olyanok voltak az arrabonás csoportvezetők, akik korábban maguk is ide jártak, ez most éppen csak rólam mondható el. Annak is van előnye, hogy vannak olyan szakemberek, akikre tudunk támaszkodni. Nagyon-nagyon fontos, hogy megszületik az az igény a csapatban, hogy az, amit ők kaptak, azt továbbadják. Ebből az látszik, hogy amit mi célul tűztünk ki magunk elé, az működik és van létjogosultsága.
Fazekas Antóniához fordulok: mit jelent a Generációk Házának az Arrabona? Milyen helyet foglal el a csapat a ház életében?
A Generációk Háza különösen nagy figyelmet fordít a tehetséggondozó programjaira és csoportjaira. Az Arrabona Diákszínpad egyike ezeknek, és kimondhatatlan büszkeség, hogy már 60 éve működik, töretlenül sikeresen. Évtizedek óta, a ház munkatársaiként, a mindennapjainkban követhetjük azt a folyamatot, hogy a hozzánk érkező diákszínjátszó gyerekek és fiatalok igazi közösséggé kovácsolódnak, és éveken át meghatározó élményhez jutnak a próbafolyamatok és diákszínjátszó fesztiválok alatt. Kollégáimmal és a szülőkkel együtt megtapasztalhatjuk minden Arrabona Gálaműsoron, milyen csodás munkát végeznek a csoportvezetőink vezetésével. Láthatjuk, milyen sok pozitív változáson mennek keresztül egyénileg és közösségként is, megható a részesének lenni a sikereiknek. Különösen szívmelengető látni, hogy a „legrégebbi” vezetők csoportjaiban játszó gyerekek ma már elismert drámapedagógusként, művésztanárként, kreatív zenetanárként vagy akár az Arrabona Diákszínpad csoportvezetőjeként örökítik tovább a színjátszás örömét. Természetesen nem minden arrabonás diákszínjátszóból lett színész vagy drámatanár, de saját elmondásuk szerint is magabiztosságukhoz, pozitív önismeretükhöz nagyban hozzájárultak az itt eltöltött évek. Örömmel hallgatjuk őket, amikor arról számolnak be, hogy sikeresek és boldogok az élet más területén.
Szerinted mi a titka? Hogyan maradhatott sikeres 60 éven keresztül a csoport?
A sikerét egyrészt abban a csapatmunkában látom, ami a mindenkori Generációk Háza munkatársai és az Arrabona Diákszínpad vezetői között van. Másrészt a drámatanáraink rendkívüli szakmai felkészültsége, a gyerekek egyéniségére, problémáira, érdeklődési körére való nyitottsága, valamint a szülők rendíthetetlen bizalma és a gyerekek lelkesedése a „titok”. Az önzetlen elköteleződésben mindegyikünknek közös a célja: minél több boldog, kiegyensúlyozott, közösségekhez tartozó gyereket és fiatalt látni magunk körül. A szakmai éveink tervezésében az egyik központi helyet foglalja el az Arrabona Diákszínpad. Igyekszünk a lehető legtöbb lehetőséget és kedvező feltételt megteremteni a csoportvezetők és a színjátszók számára, akár a próbafolyamatokra gondolok, akár a tréningekre vagy a fesztiválokra való eljutásra. Kihasználjuk a pályázati forrásokat, és folyamatosan keressük az új támogatásokat. Az elmúlt években újdonságként megszerveztük, hogy diákszínjátszóink ifjúsági korosztályba tartozó csoportjai a saját korosztályuk előtt játszhassák darabjukat. Felemelő volt megtapasztalni azt a hangulatot, ami ezeken az eladás-sorozatokon létrejött. A 2025-ös évben további megmutatkozási lehetőséget biztosítunk a diákszínjátszóknak, igaz, ez már nem csupán az Arrabonát érinti, hanem a Győrben és környékén működő diákszínjátszó csoportokat és egyéni színjátszókat, akik jelentkeznek az Új Kisfaludy Napok színjátszás kategóriájába. Az, hogy az Arrabona Diákszínpad 60 éve jelenti egy sikeres diákszínjátszó közösség fogalmát, nem valósulhatott volna meg másképp, csakis azokkal az emberekkel, akik ebben részt vettek valamilyen formában. Köszönet érte! Hálásak vagyunk, hogy az Arrabona Diákszínpad 60 éves csodálatos munkájára most figyelem és elismerés vetült. „Arrabonásak lenni jó” – azt kívánom mindannyiunknak, legyen így 60 év múlva is!
A 2016-os Arrabona Diákszínpad gálájáról itt olvashatók reflexiók, a 2018-as gála összefoglalójáról itt tettünk közzé szubjektív beszámolót, a 2019-es gála pedig itt kapott figyelmet a Győri Szalon oldalán.
SzaSzi
Fotók: Vas Balázs (1-3. kép)
1. Pillanatkép a Kisködmön című előadásból, amelyet a Kisfaludy Napokon arany minősítéssel díjaztak (csoportvezető Tóth Szilvia).
2. Nyári tábor, Koblenz (Németország), Jancsi és Viola című előadás (rendező Szauder Erik).
3. Frankó Kata egykori csapata, a többség a mai napig tartja a kapcsolatot, nyaranként együtt táboroznak.
4. Az újság is megírta: a Minden egér szereti a sajtot az Arrabona Diákszínpad előadásában arany minősítést kapott (rendező Balogh Zoltán).