Lehunyt szempillákon át…

Tamkó Sirató Károly 125 – SzaSzi írása

tamko-sirato-karoly

125 éve, 1905. január 25-én született Tamkó Sirató Károly, a magyar irodalom különleges egyénisége, akit valószínűleg mindenki ismer egy kicsit, játékos rímei sokunk emlékeibe beleivódtak, a gyerekverseiből készült Kaláka-dalokat dúdoljuk, de valójában könnyen megfeledkezünk arról, hogy nemcsak a gyermekirodalom terén alkotott meghatározót.

Egy rövid írás keretében, a teljesség igénye nélkül, de a jobb megismerés szándékával idézzük fel életművét!

A soknyelvű Újvidéken látta meg a napvilágot, ahol gyerekként megtanult magyar anyanyelvén kívül szerbül, németül, és mire felnőtt, az egyetemi évekig franciául is. Azonos nevet viselt orvos apjával, ezért ifjúként megkülönböztetésül felvette a Sirató művésznevet. Tizenkét éves korától verselt, tizenhat évesen, 1921-ben pedig megjelentette első verseskötetét Az Élet tavaszán címmel. Ez még erősen Ady Endre hatását tükrözi. 1922–1927 között elvégezte a jogi egyetemet Budapesten, de esze ágában sem volt jogászkodni.

1924-től a szegedi Magyar Írás folyóirat körében dolgozott, amely a hazai avantgárd törekvések élharcosa volt. Az itt csoportosuló fiatal költők az expresszionizmus egyik nagy ígéretét ismerték fel benne. Igazi nagy kísérletező volt, aki verseiben a kor lírai formanyelvének szinte minden lehetőségét kipróbálta. 1928-ban jelent meg második verseskönyve, a Papírember, de ekkor már a korábbi évek új irodalmi és művészi formákkal kísérletező láza hullámvölgybe került, így Tamkó verseit értetelenség és negatív kritika fogadta: „Az írás nemcsak kifejezetten őrültnek nyilvánított, hanem a társadalomellenes lázítás, izgatás, vallásgyalázás, és az összes akkor felsorolható vádak mind helyet kaptak benne…

Másfél évre Debrecenbe költözött, majd az apjától örökölt pénzen 1930-ban Párizsba utazott. A sok nyelvben jártas, széles látókörű, modern műveltségben, tudományos és irodalmi elméletekben otthonosan mozgó jogász, aki a könyvtárosság tudományát is kitanulta, feltűnt a párizsi kávéházak művészköreiben, ahol felfigyeltek tudományos alapozottságú nézeteire. Fotóriporterként kereste kenyerét, sokszor került nehéz egzisztenciális helyzetbe, de mégis úgy érezte, megtalálta a helyét. 1933-ban a „Cercle François Villon” tagjaként megismerkedett néhány avantgárd művésszel, 1936-ban pedig kiadta Párizsban a Dimenzionista Manifesztum című, az avantgárd feladatairól és céljairól vallott elvi-elméleti gondolatait összegző kiáltványát, amelyhez több művész is csatlakozott, többek között Arp, Kandinszkij, Moholy-Nagy és Picabia, Marcel Duchamp, Joan Miró.

tamko-sirato-karolyAz avantgárd lírát talán nehezebb ma értelmezni, de érdemes és izgalmas felfedezés lehet. Egy kiragadott példa, amelyben a költő célja – a nyelv által a lét eleddig ismeretlen aspektusainak felismerése – bizonyos szavak, gondolatsorok egymásmellettiségében valósul meg:

Világít
a lehunyt szempillákkon át
utcák tölcsérein át
alkonyok messzhordó távcsövein át
a – hús értelme
nedves selymek izzó karburátora,
a lét-szomj birána füve:

a Fekete Lámpás

(Fekete Lámpás)

Megtalálta helyét, művészeti közegét a legnagyobbak között, ám a kiteljesedésben megromló egészsége megakadályozta. Erről így mesélt egy interjúban:

Bánki Ilona: Tulajdonképpen miért jött haza 1936-ban Párizsból, hiszen elismerték önt, tekintélye volt, barátok. A megélhetése is biztosnak látszott…

TSK: Hát ez éppen a kenyérkeresetemmel függ össze. Tudja, én fotóriporterként működtem. Egyszer kaptam egy megrendelést. Egy amerikai nő be akarta utazni Franciaországnak a középső részét, és a főnök engem jelölt ki, hogy vele menjek. A nő telefonált, hogy hétkor a Place Vendôme-on várjam a géppel. Ő az autóján jön, indulunk, és aztán lefényképezem őt a várkastélyokkal, hidakkal, stb. Hétre odaértem a Place Vendôme-hoz. Zuhogott az eső, és azon a téren van a világ leghidegebb cúgja. A nő nem jött a nagy eső miatt, én meg háromnegyed órát vártam és áztam az obeliszk mellett. Rettenetesen megfáztam, beteg lettem, influenzát kaptam. Az influenzát nem tudtam kifeküdni, lett belőle egy reumatikus láz,  egy térdízület gyulladás, abból lett egy szívizomgyulladás. Alig bírtam már vánszorogni, és csak annyira tudtam magamat lábon tartani, hogy a Dimenzionista Manifesztum megjelent, és megfelelő adminisztrációval szétküldtük. Akkor olyan beteg voltam már, hogy járni se igen tudtam. A barátaim vonatra tettek, és hazajöttem Budapestre. Hat év után.

A világ kulturális fővárosából visszatérni egy olyan közegbe, ahol meg nem értés fogadta… óriási csapás volt számára.

Erről önéletrajzi írásában (Korforduló. Pályám emlékezete (Új Írás, 1977. 2. sz.) így emlékszik vissza:

Kettétört élet. (…) A vonat kirobogott. Úgy éreztem, pusztulásom biztos. Elbuktam. Végem van.
Különös véletlen folytán a fülkében éppen egy kaliforniai magyar orvos volt a szomszédom. Mikor elmondtam neki betegségem történetét, így szólt:
– Uram! Az ön szája láthatóan tele van koronás fogakkal. Idegölt is biztos sok van közöttük. Ha hazaér Budapestre, azonnal röntgeneztesse meg az összes fogait, amelyikben a gyökércsatorna fekete, azonnal kihúzatni, sőt a koronásokat is…19 fogamat húztak ki kettes-hármas turnusokban. Minden széria után jobban lettem, úgyhogy már-már járni is tudtam, ha bottal és sántítva is.

A gyógyulásra tett erőfeszítését a világháború, Budapest ostroma és egy sor egyéb megpróbáltatás, többek között szuicid gondolatok nehezítették:

1936 nyarától 1948 teléig, tehát közel 12 évig orvosi műszóval: „potenciális beteg” maradtam. Torzító sokízületi gyulladás, reuma, illetve szervi szívbaj, gyomorbaj, bőrgombásodások, idegösszeomlás körüli állapot – szinte mindegyik gyógyíthatatlan. Feküdtem négy kórházban, két klinikán, otthon hónapokig kezeltek, legalább 18 orvos, tanársegédek sora, egyetemi tanárok… – eredménytelenül. Két évig teljesen járásképtelen voltam: hordágy – mankó!…

43 éves volt, és az orvosai lemondtak róla. Ekkor történt egy találkozás, ami gyökeresen megváltoztatta életét:

Mikor előadtam hosszú kórtörténetemet, az orvos így szólt:
– Na, te szegény ember! Veled már megcsináltak mindent, amire az európai orvosi tudomány csak képes. Hát próbáljunk valami egész mást. Átnyújtott egy könyvet. – Olvasd el, és gyere vissza két nap múlva.
Nézem a könyvet: Selva Raja Yesudian: SPORT ÉS JÓGA. Elolvasom. Visszamegyek hozzá.
– Szép ez nagyon, de nekem meg van tiltva a mozgás!
– Hát majd én megengedem.

Így találkozott Tamkó Sirató Károly a jógával. Miután évekig hiába kutatta a gyógyulás útját, a jógát gyakorolva – maga is alig hitte el – néhány hónap alatt megszűntek a panaszai. (Gyógyulása történetét a Ne légy többet beteg! című, máig kéziratban lévő művéből és a fentebb említett Korforduló című szövegéből ismerhetjük meg.) Ez adott számára lendületet, hogy folyamatosan képezze magát és váljon a jóga magyarországi megismertetésének és népszerűsítésének egyik első alakjává. Sok írása, interjúi születtek erről. (Ő írta az ötvenes évek egyetlen jógáról szóló ismeretterjesztő cikkét az Élet és Tudomány 1959. augusztus 16-i számába A hatha jóga címen, Dr. Tamkó S. Károly néven, ami jelen korunkban is érvényes tanulmány!) Jógaiskolát szervezett, szanszkritül is megtanult. Saját jógakönyv megírása csupán terv maradt.

A költészetet sem hagyta abba. A jóga-korszak idején bekövetkezett szemléletváltás tükröződik késői lírájában, annak egyik kulcsa. Emellett modern francia, orosz és szerb költőket fordított magyarra. A hatvanas évek elején egyszerre lett népszerű mint élő hagyomány és keresett költő. Csillagászat, geológia, fizika keveredik filozófiával, humorral, pátosszal egészen egyéni hangon A Vízöntő kor hajnalán című válogatott költeményes kötetében (1969). Ugyanebben az évben jelent meg A három űrsziget című utópisztikus tudományos-fantasztikus regénye. Felépítette látomásos érett kori költeménygyűjteményét, a Cosmogrammokat. Emellett egy egész életműre való kézirata gyűlt össze fiókjaiban. A himnikus szabad versek mellett mestere lett a csengő-bongó gyermekverseknek is, melyek egyik legnépszerűbbje a háromrészes Tengerecki-költemény. Új témákkal, új formanyelvvel és játékos látásmóddal újította meg a magyar gyermeklírát. Mára már klasszikussá váltak a Pinty és Ponty, a Szélkiáltó, a Tengerecki-kötetek ritmikus-humoros-mágikus versikéi.

Szil,
szál,
szalmaszál!
Gyere haza, Pál!

Vándor kedved
meddig éled?
Játszanék már
újra véled.

Messzeségből
hozzám térj meg!
Tőlem többé
el ne tévedj,

ecki,
becki,
tengerecki,
Tengerecki Pál!"

Tervei között szerepelt, de emlékiratai végül sosem készültek el, csupán egy hosszabb visszaemlékezése jelent meg – a fentebb említett – Új Írás Pályám emlékezete című sorozatában. 1976-ban József Attila-díjat vehetett át. Tamkó Sirató Károly hatása az absztrakt geometrikus művészeti mozgalomban, a MADI-ban, illetve olyan kortárs költők életművében, mint Petőcz András vagy Szombathy Bálint, máig érzékelhető.

Bár a nemzetközi avantgárd elvesztette Charles Siratót, a magyar irodalom nyert egy egyedi utat járó, játékos szellemű költőt, aki drámai fordulatokban bővelkedő emberi és költői sorsával, azzal, hogy a legreménytelenebb helyzetből is fel tudott állni – nemcsak máig népszerű gyerekverseit, hanem – életre szóló, hatalmas tanítást is hagyott ránk.

SzaSzi

Forrás: litera.hu, mek.oszk.hu, papiruszportal.hu, terebess.hu, wikipedia, vers.hu, obudaianziksz.hu
Aczél Géza: Tamkó Sirató Károly, Budapest, Akadémiai, 1981.
Harmic évig nem írtam verset – Bánki Ilona interjúja Tamkó Sirató Károllyal (Kritika, 1980./2.)
Korforduló. Pályám emlékezete (Új Írás, 1977. 2. sz.)

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2025.01.26