Megújult a Hangdóm, a Magyar Zene Háza immerzív moziterme


hangdom-magyar-zene-haza

Megújult, és a legkorszerűbb kép- és hangtechnikával várja látogatóit a Hangdóm. Az újranyitás alkalmából a Magyar Zene Háza 360 fokos moziélményt nyújtó termében fesztivállal várták a látogatókat a félgömb alakú vászonra készített filmekkel.

A Magyar Zene Háza nyitása óta, tehát az elmúlt mintegy három évben több mint 170 ezren voltak kíváncsiak a Hangdóm félórás immerzív filmjeire, amelyekből már 27-et láthatott a közönség. Tavaly decemberben bezárt a Hangdóm, amely a változtatások után most megújulva tér vissza. Az újranyitás alkalmából szervezett Dome_Reload fesztiválon debütál A titokzatos Városliget című alkotás” ‒ mondta el Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója még a korábbi sajtóeseményen. Mint kifejtette, a film az Animatiqua animációs stúdióval együttműködésben, Kondács András rendezésében készült. Az alkotás a Fortepan gazdag fotógyűjteményére alapozva mutatja be Európa első közparkjának történetét a századfordulótól.

Kondács András elmondta, hogy reményük szerint a film által nyújtott optikai csalódással sikerül visszahozni azt a múltat a nézőknek, amely a Városliget aranykora volt. „Be akartuk mutatni, milyen gyönyörű értékek voltak itt, és mennyi minden veszett el a háború pusztítása miatt.” A Dome_Reload fesztivál keretében A titokzatos Városliget mellett a Re_Live vetítéseken az elmúlt három évben már bemutatott alkotásokat láthatták újra a nézők.

Köztük volt mások mellett a Platon Karataev Napkötöző albuma alapján készült 360 fokos videoklip-csokor, Szemző Tibor Himalája-élményt megidéző filmje, a Csoma Kaleidoscope, a Ligeti György munkássága előtt tisztelgő Szimfonikus költemény 100 metronómra, Szauder Dávid Mestersége az intelligencia című alkotása, vagy több képzőművészeti film Renoir, Bosch és Csontváry munkásságáról. A vetítéseket beszélgetések kísérték az alkotókkal.

hangdom-magyar-zene-haza

Mándli Endre Vazul, a Zene Háza kiállítási osztályának vezetője arról beszélt, hogy a Hangdómban a hagyományoknak megfelelően ezentúl is havi egy új tartalmat mutatnak be. Beszámolt arról, hogy együttműködnek a Zeneakadémia és a MOME hallgatóival, valamint a Hangdómhoz hasonló számos külföldi intézménnyel a program kialakításában. „A Hangdóm hangrendszere három dimenzióban képes mozgatni a hangokat, ehhez jön a 360 fokos vetítési lehetőség. A fejlesztések után öt modern projektorral fogunk dolgozni. Februárban a közönség mauritiusi, indonéziai, amerikai, spanyol, francia és magyar színes anyagokból készülő immerzív alkotást láthat, márciusban Palotai Zsolt néhai dj-nek állítunk emléket a Kiégő Izzók vizuális csapata segítségével, áprilisban Szemző Tibor érkezik Kafka-szövegeivel, de tervezünk népmeséket feldolgozó és számos licensz-anyagot is bemutatni.

hangdom-magyar-zene-haza

Horn Márton intézményvezető a korábbi sajtóeseményen szólt arról, hogy tavaly több mint 700 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába. „Január 22-én, a magyar kultúra napján ünnepeljük hároméves fennállásunkat, ebből az alkalomból jótékonysági gálakoncertet fogunk rendezni, hátrányos helyzetű területeken dolgozó szervezetek számára. Lesz aukció is, olyanok felajánlásával, mint Cseh Tamás örökösei, Presser Gábor, Lovasi András, Charlie vagy Dés László. Februárban nyílik új időszaki kiállításunk Listen. ‒ Zenei utazás a világ körül címmel, amely a különböző zenei hagyományokat mutatja be a látogatóknak Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Magyarországig.” Mint elhangzott, a Magyar Zene Háza élő felvételeket tartalmazó válogatáslemez-sorozattal jelentkezik. A négyrészes Selection anyag a ház első két és fél évének koncertjeiből válogat, pop-rock, globálzene, tradicionális zene és klasszikus / kortárs zene megközelítésben.

hangdom-magyar-zene-haza

MTI Fotók: Hegedüs Róbert
Forrás: MTI

2025.01.28