''Nem hivatástudatból lettem színész, a sportüzletből menekültem a színpadra.''
100 évvel ezelőtt, 1925. január 26-án született Paul Newman, a vakító kék szemű amerikai filmszínész, korának egyik női bálványa, zsidó kereskedő családban. Szülei családjában magyar vonatkozású szálak is vannak.
Fiatalként a sport és a repülés érdekelte, nagy álma volt, hogy pilóta legyen a második világháborúban. Színvaksága miatt azonban a légierőtől eltanácsolták. Édesapja korai halála miatt át kellett vennie a sportboltot. Később a Kenyon Egyetemen tanult angol irodalmat és közgazdaságtant, majd a Yale Egyetem drámaszakára járt, aztán az Actor’s Studióba. Édesanyja hatására hobbiból csatlakozott egy színjátszókörhöz. Később interjúiból kiderült, a véletlenen múlt, hogy színész lett: „Nem hivatástudatból lettem színész, a sportüzletből menekültem a színpadra.” 1954-ben debültált Hollywoodban, világító kék szemei figyelemfelkeltők voltak, de a siker még váratott magára. Bemutatkozó filmje, Az ezüst kehely bukás volt, akkoriban egy másik szívtipró volt a sztár Hollywoodban, James Dean. Ő azonban autóbalesetben meghalt, és ezt követően Paul Newman előtt is kinyíltak a kapuk.
A Valaki odafönt (1956) című filmben egy bokszolót alakított, és ezért az alakításáért rögtön Golden Globe-díjat kapott. A nálunk is nagy sikerrel bemutatott, 1958-as Hosszú, forró nyár forgatásán ismerkedett meg második feleségével, Joanne Woodwarddal. A filmben nyújtott alakításáért a cannes-i filmfesztiválon díjazták, és ebben az évben már Oscar-díjra is jelölték a Macska a forró bádogtetőn főszerepéért. Az 1960-as években forgatta leghíresebb filmjeit: A svindlert (1961), a Hudot (1963), a Harpert – Célpontban (1966), A hallgatag embert (1967), a Bilincs és mosolyt (1967), Az ifjúság édes madarát (1962), a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969) western klasszikust. Ez utóbbi filmben Robert Redford volt a partnere, akivel A nagy balhéban (1973) is legendás párost alkottak, a film 7 Oscar-díjat is nyert.
Paul Newman nagy rajongója volt az autóversenyzésnek, 1969-ben megkapta a Győzni Indianapolisban című film főszerepét, amelyben egy autóversenyzőt alakított. Annyira belejött a dologba, hogy 1972-ben elindult élete első autóversenyén, és négy nemzeti bajnokságot is megnyert. Saját csapatot alapított, és majdnem halálig folytatta a versenyzést. 2015-ben film készült autóversenyzői karrierjéről Winning: The Racing Life of Paul Newman címmel. Összesen kilencszer jelölték Oscar-díjra: egy alkalommal producerként, nyolcszor színészként. 1987-ben megkapta a legjobb színésznek járó aranyszobrot Martin Scorsese A pénz színe című filmjében nyújtott alakításáért. Ezenkívül 1986-ban megkapta az Oscar életműdíját és 1994-ben az Oscar Jean Hersholt emberbaráti díját.
Mindig távol tartotta magát a hollywoodi afféroktól, pletykáktól, sosem keveredett kínos botrányokba, szerelmi ügyekbe. 1982-ben megalapította salátaöntetcégét, a Newman’s Own-t. A brand sikeres lett, és Paul Newman úgy döntött, hogy az adózás utáni profitot teljes egészében jótékony célokra fordítja. Létrehozta a Scott Newman Alapítványt, segítette a hajléktalanokat. Beteg gyermekek ellátását és nyári táboroztatását, rászoruló családok étkeztetését, fejlődő országok vízellátását, új-zélandi nőjogi szervezeteket és háborús veteránok segítésével foglalkozó alapítványokat támogatott, és sokat áldozott a kábítószer elleni küzdelemre.
Kétszer nősült, házasságaiból egy fia és öt lánya született. Első feleségével, Jackie Witte-tel nem volt felhőtlen a frigye. Ebből a házasságból három gyermeke született: egyetlen fia, Scott és két lány, Susan Kendall és Stephanie. 1978 novemberében Scott drogtúladagolásban meghalt. 1957-ben ismerkedett meg második felelségével, Joanne Woodward színésznõvel, három lányuk született: Elinor „Nell” Teresa, Melissa „Lissy” Steward és Claire „Clea” Olivia.
2002-ben jelent meg utoljára a filmvásznon A kárhozat útja című filmben, ami ugyancsak Oscar-jelölést hozott neki. 2006-ban még szinkronizált a Pixar fémjelezte komputeranimációs Verdák-ban, 2007-ben azonban megromlott egészségi állapotára hivatkozva bejelentette visszavonulását. Éveken keresztül küzdött a tüdőrákkal, 2008. szeptember 26-án hunyt el Connecticuti otthonában.
Nagy Mária
Forrás: Wikipédia, bronson.men, Levy, Shawn: Paul Newman. Busapest, Generál Press Kiadó, 2009.
A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.