A különböző népek mitikus történeteiben a tüzet legtöbbször az égből hozzák le. A tűzgyújtás rítusa egyetemesen a világ teremtésének szimbóluma. Ezért a téli napfordulón szokásos tűzkioltás a kozmikus éjre utal, míg az újragyújtás a világ újrateremtését, újjászületését jelképezi. Általánosságban a mozgó láng az élet jelképe, de lehet a lélek vagy az istenség megnyilvánulása is. Ezért a vallásos ihletet és a megvilágosodást, valamint a géniusz szellemi hatalmát is kifejezheti.

Hérakleitosz (i. e. 535 körül – i. e. 475 körül) kitüntetett szereppel ruházta fel a tüzet. Az Epheszoszban született preszókratikus filozófus a világot szimbolikusan azonosítja isteni princípiumával, a tűzzel. Világképében ez a különleges elem a teljes világfolyamatot átfogja, a föld, a víz és a levegő mind az ő átalakulásai. „Az isten nap, éj, tél, nyár, háború, béke, elteltség, éhség. És változik, miként a tűz, amikor elvegyül (a különböző) füstölőkkel, nevet kap aszerint, hogy melyik minek érzik.” Hérakleitosz az ember lelkét a tűz és a víz keverékének tekintette, a tűz a nemesebb rész, a víz pedig az alacsonyabb aspektus. Tanításában a lélek célja, hogy megszabaduljon a víztől – az anyagi örömöktől való függéstől –, és tiszta tűzzé váljon.

„9. Ahogy a tűz a világban szétszalad,
és – hűen (maradva) magához – simul mindenhez,
ekképp ölt a Lélek számtalan ruhát,
a lényekben van, mégis kívül marad.”

(Katha-upanisad V. szakasz – részlet)

A bráhmanizmusban és a hinduizmusban a tűz a transzcendens fény, a tudás, a bölcsesség szimbóluma. A védikus tűzisten, Agni fontosságát jelzi, hogy a Rig-véda himnuszainak egyötöde őt dicséri, és az első himnusz is az ő nevével kezdődik.

„Agnihoz
I. 1.

A Tűzistent magasztalom,
áldozat bőkezű urát,
a kincset osztó főpapot.
...

Az áldozatot, Tűz, ha te
megöleled mindenfelől,
az istenekhez érkezik.
...

Tűz, éj világossága te,
naponta hozzád járulunk,
áhítat, tisztelet neked.

Az áldozás királya vagy,
igazság fénylő pásztora,
önnön házadban felnövő.

Te légy segítségünkre, Tűz,
miként fiának jó atya.
Maradj velünk és üdvöt adj.”

(Rig-véda – részlet, Weöres Sándor fordítása)

Mivel a tűz lángjai mindig az ég felé törnek, rituális használata összeköttetést teremt föld és ég, ember és Isten között. A tűzáldozat több vallásban is alapvető szakrális szerepet tölt be. Például a Zarathustra (vagy Zoroaszter) által alapított zoroasztrizmusban, az ókori Perzsiában, az ún. tűztemplomokban őrizték a szent tüzet, a létezés alapprincípiumát. A szentélyben Áhura-Mazdát, a fény és jóság legfőbb szellemét jelképező tűzoltár állt, ahol a hívők tiszteletet tanúsítottak a tűz iránt. A máig is létező vallásban Isten legtökéletesebb szimbólumaként tekintenek rá.

Az aztékoknál a tűz ura, Xiuhtecutli, aki fején lángnyelveket visel, hátán pedig tűzkígyót hordoz. A megújulás és az idő ciklusának istene is volt, akinek tiszteletére a Tenochtitlán szívében álló Tűztemplomban egy folyamatosan égő „szent lángot” őriztek, amit ciklusonként (kb. 50 évente) engedtek kialudni, hogy azután a világ újjászületését jelképezve újra meggyújtsák. Az észak-amerikai indiánok a varázskunyhóban őrizték a tüzet, az volt ugyanis a Nagy Szellem megszentelt lakhelye, közvetítő az istenség és az ember között.

A kereszténységben a tűz a vallási buzgóság és mártíromság, a lángoló szív pedig az Isten iránti forró szeretet jele. A húsvéti (nagyszombat éjszakai) tűzszentelés, a lumen Christi, a feltámadás jelképe. Az ókori eredetű főnix legenda tűzben elhamvadt, majd újjáéledő madara szintén feltámadás-szimbólum. Az alkimista szövegek szerint a Krisztus keresztjén látható INRI akrosztichon jelentése: „Igne natura renovatur integra” (Tűzben megújul a teljes természet). Az Ószövetségben az isteni kinyilatkoztatás jele. Jahve égő csipkebokor képében jelenik meg Mózesnek, és tűzoszlopként vezeti a népet a pusztában. A Szentlélek eljövetelét is jelzi: Jézus „Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni”.

A tűz a szellemi fény misztériumának megtestesítője. A különböző kultúrák szakrális hagyományain végigtekintve elmondható, hogy a tűzgyújtás a teremtés felidézése, és a kiteljesedés és az istenivel való újraegyesülés kifejezője. Ugyanakkor ennek az alapvető szimbólumnak földi és égi, anyagi és szellemi aspektusai is vannak, több kultúrában megjelenik a föld belsejéből eredő láng is. A tűz egyszerre jelölhet termékenységet, táplálást és magasztos felemelkedést az égi dimenzióba. Kifejezheti a megértést, megvilágosodást, de a pusztulást és fájdalmat is. Magában foglalja a bűnhődés és a megtisztulás jelentéskörét is. Dante Isteni színjátékában a még haláluk előtt megtért bűnösök lelkeit a Purgatórium tüze tisztítja meg, hogy a Paradicsomba juthassanak.

Mintha a tűz szimbóluma arról tanítana, hogy mi történik velünk, ha pusztán az anyagi természetünkkel azonosulunk és annak hódolunk, reményt és utat mutatva, hogyan tudunk kiszabadulni a szenvedély-szenvedés kényszeréből, és végigjárva a megtisztulás és mély belátás útját, eljutni Buddha, Zarathustra, Jézus és a többi nagy tanító nyomdokain járva egészen a megvilágosodásig. Így a tűz, amely a megnyilvánulás minden szintjén átalakító erővel bír, azt az aktív emberi magatartást is jelképezi, amely a fizikai, erkölcsi és szellemi továbbfejlődés hordozója. Az alkímiában a bölcsek kövének előállítása során a hetedik, utolsó lépéshez a „filozofikus tűz” forrósága szükséges.

Prométheusz, a hős titán, a rejtélyes ókori mítosz szerint Athéné istennő segítségével hozta el az emberiségnek az isteni tüzet, amely egy értelmezésben az emberben rejlő szellemi szikrát jelenti. Az ősi történet elmeséli, hogy a bátor, gyors észjárású és együttérző Prométheusz az emberek iránti szeretetből és gondoskodásból vállalta azt a merész cselekedetet, amellyel egyenesen Zeusznak, a kozmosz mindenható uralkodójának haragját hívta ki maga ellen. Az Olümposzról, az istenek otthonából ellopott teremtő erejű tűznek köszönhetően fejlődhetett ki az egész emberi civilizáció.

Prométheusz korábbi szolgálata Zeusznak (segített a titánok elleni háborúban, és segített megszületni Zeusz szeretett lányának, Athénének) sem mentette meg az isten haragjától – a hatalmas titán egy kaukázusi hegyhez volt láncolva, és minden nap egy sas falta fel a máját, amely aztán éjszaka visszanőtt. Ez a büntetés sok korszakon át tartott, mígnem Héraklész, a hős, a jövő emberének szimbóluma eljött, hogy kiszabadítsa az emberiség jótevőjét.

„Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.”

(Ady Endre: A Tűz csiholója – részlet)

Prométheusz neve azt jelenti „előrelátó”, „előre gondolkodó”. Testvérével, Epimetheusszal („később gondolkodó”) ellentétben, aki előbb cselekszik, és csak utána veszi fontolóra, amit tett. Ez azt jelenti, hogy Prométheusz nagyon is tisztában volt tette lehetséges következményeivel. De nem hagyhatta, hogy az emberek a tudatlanság sötétségében éljenek. A mítosz szerint hatalmas áldozatot vállalt értünk. E különleges történet, amelyet Platón is felidéz Prótagórasz című párbeszédében, több mindent is üzenhet. Az egyik számomra az, hogy akkor tudunk továbbfejlődni, ha megbecsüljük az elme „isteni ajándékát”, és méltó dolgokra igyekszünk használni, összhangot keresve a természettel és azokkal az egyetemes értékekkel, amelyeket az emberiség nagy tanítói igyekeztek továbbörökíteni.

„tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!”

(Nagy László: Tűz – részlet)

Szabados Éva

Forrás: wikipedia, magyarhalasz, mek.oszk.hu, terebess.hu, mersz.hu, goodreads.com, arcanum, acropolis.org, visegradliterature.net

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Bepillantás a szimbólumok világába
2. rész: Álarc vagy maszk?
3. rész: Lótusz – a halhatatlanság ígérete
4. rész: A híd – két világ határán
5. rész: A bolond igazsága
6. rész: Rejtett forrás: a szív
7. rész: A gyöngy: az égi mag
8. rész: Labirintus: út a „Világközépbe”
9. rész: Világfa – életfa