Az élete ezután többnyire ugyanolyan eseménytelenül és szenvedélymentesen telt, csak éppen időközben megtanult még pár nyelvet, és néha elmélázott az idő múlásán. Egy nap azonban észrevette, hogy hiányzik két gomb az ingéről. Ezzel kezdetét vette a bonyodalom az életében, kénytelen volt ugyanis kilépni a komfortzónájából, és ez minden lehetséges következményt maga után vont. Többek között gyengéd érzelmeket kezdett el táplálni valaki iránt, akit utoljára gyermekkorában látott, ám most újra felbukkant az életében. És beült valakinek az autójába, aki azt állította, hogy ismeri őt, és nagy szüksége van rá. Aztán már csak egy kórházi ágyon tért magához, de itt más problémába is ütközött, ugyanis nem tudta, hogy kicsoda.

Jaume Cabré kisregénye egy könnyen jellemezhető középkorú férfiról szól, aki nehezen teremt kapcsolatokat, mai szemléletmóddal azt is könnyen rá lehet fogni, hogy autisztikus vonásokat visel. Ebből adódóan befelé forduló, ugyanakkor naiv, a kritikus helyzetekben mindig a helyes döntés és az igazságosság mellett érvel. Ismaelnek vannak azonban sokkal hétköznapibb tulajdonságai is, képes sunyi és félrevezető lenni, ha a helyzet úgy kívánja, de nehezére esik, ha be kell csapnia másokat. Amikor azon a bizonyos kórházi ágyon magához tér, és csak emlékképek töredékeit látja a lelki szemei előtt, sejti, hogy valami zűrös ügybe keveredett. Még az is felmerül benne, hogy nem gyilkolt-e meg valakit, de azoktól, akik itt körülveszik, semmit sem tud meg. Ekkor váratlan lépésre szánja el magát, és végül ez lesz az, ami közelebb viszi a megoldáshoz.

A regény nem annyira a cselekményen, sokkal inkább az olvasóban megszólaló gondolatokon keresztül hat. A szerző egy érdekes hasonlattal mutatja be, milyen következményei vannak az egyes döntéseinknek, és milyen az, amikor a boldogság keresése közben saját magunkat áldozzuk fel. A fényforrás körül keringő éjjeli lepkék egyike-másika nem éli túl a keringőt, mert olyan közel repülnek a lámpához, hogy a végén megégnek. Mégis, minden esti lámpagyújtáskor tapasztalható, hogy az éjjeli lepkék a fény köré gyűlnek. Sokatmondó hasonlat. Ezek az ismert motívumok teszik igazán varázslatossá ezt a könyvet. Közben egy kis mellékszálon, de látványos szétválasztás nélkül egy kis vadmalac is bekerül a történetbe, akinek saját gondolatai, érvelései, félelmei és elképzelései vannak. Ez az emberi vonásokkal felruházott szereplő olyasmiket mond ki és kérdőjelez meg, amelyeket mi, emberek gyakran nem merünk. Az, hogy miért kerül be egy vadmalac a történetbe, természetesen csak a végén derül majd ki, de az elég valószínű, hogy rádöbbenünk arra, hogy a jelentéktelennek tűnő dolgoknak idővel nagy jelentőségük lehet. A vadmalac így visszatérő motívumként van jelen, aki rendre rámutat egy-egy eseményben rejlő, ki nem mondott igazságra és arra, hogy egy apró kis mozzanat milyen gyorsan és végérvényesen megváltoztathatja az életünket. Akárcsak egy vagy két leszakadt inggomb.

Jaume Cabré a kortárs katalán irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, széles körű munkássága már korábbi műveinek kapcsán is szóba került. Az emberi természet alapos megfigyelőjeként ebben a művében is pontos képet ad a tipikus személyiségvonásokról, helyzetekről, ezzel együtt váratlan fordulatokkal tarkítja a történetet. Érdemes megjegyezni, hogy ebben a kisregényben is fellelhető a szereplők egymásban való átsejlése, áttűnése, filmkockaszerűen. Így történhet meg, hogy az egyik mondatban még Ismael gondolatait olvassuk, a másikban a kis vadmalac okfejtései tűnnek fel a papíron. Mintha egyik a másikká változna át, majd vissza. Ez a vonás egyedivé és mélyrehatóbbá teszi a regényt, amelyről a kerettörténeten kívül nehéz lenne megmondani, hogy miről is szól valójában. A végső kérdés ugyanis nem az, hogy miként került Ismael a kórházba, és mi történt vele azelőtt, hanem az, hogy bár döntéseink meghatározzák sorsunk alakulását, lehetséges-e, hogy végül mindannyian ugyanoda kerülünk, ha akarjuk, ha nem.

A Fénykeringő nemcsak szépirodalmi, hanem filozófiai mű is, bár ilyen jellegű fejtegetései nem szembetűnők. Jaume Cabrét olvasni azonban mégis egyedi élmény, egy intelligens, mélyre látó szerző jól szerkesztett, érdekes vonalvezetésű művét élvezhetjük. Rá mindenképpen igaz, hogy nem a cél, hanem az utazás (ez esetben az olvasás) az igazi élmény, a többi mind bennünk, olvasókban képződik. Írásain nagyfokú komolyság érződik, semmit nem bíz a véletlenre, mindennek súlya és jelentősége van. Nem csoda, hiszen saját maga mondja: „Számomra az irodalom nem játék, én benne játszom az életemet.”

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com