A 32. születésnapját nemrégiben ünneplő magántáncos az akkor még Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után, 2013-ban szerződött Győrbe. Vele beszélgettünk.

Dióhéjban hogyan foglalná össze ezt a több mint egy évtizedet?

Frissen végzett táncművészként megérkezni egy befogadó atmoszférába nagy kincs, és én ezt élhettem meg, amikor a Győri Balett társulatához csatlakoztam. Erre az első benyomásra nagyon emlékszem, azóta pedig szinte megszámlálhatatlanul sok nagyszínpadi premier, turné, kisebb fellépés, köztük rengeteg hazai és sok-sok külföldi előadás vált valósággá, és már gazdagítja a táncos repertoáromat. Különböző generációk kiváló alkotóinak darabjait táncolhattam, és megannyi különféle inspirációt kaphattam általuk, mindezek pedig felbecsülhetetlen értéket adtak számomra. De nemcsak szakmaiság, hanem élmények is jutottak bőven, egy-két híján az összes kontinensen, ami kimondva elképesztő. Az is nagyon jó érzés, hogy a mind a 35., a 40. és idén a 45. éves fennállását is együtt ünnepelhetem a Győri Balett közösségével.

Hogy érzi: jól döntött, amikor Győrt választotta?

Életünk, mindennapjaink összetettek, vannak nehezebb periódusaink, de nekem a győri társulat jelentette és jelenti életem egyik biztos pontját, önmegvalósításom színterét, és úgy érzem, ez a jövőben sem fog változni. A Győri Balett nemzetközi hírnevet szerzett, elismertsége megkérdőjelezhetetlen itthon, gyökerei és hagyományai tisztelete mellett folyamatosan képes megújulni, így megtartva törzsközönségét, de emellett már a fiatalabb korosztály is vonzónak, a kultúra élményt adó együttesének tartja. Szeretem, amikor azt halljuk, hogy az első balett-előadás élménye nagy hatást gyakorol valakire. Szerintem nagyon fontos, hogy ezáltal van, akiket egy új úton tudunk elindítani. Igaz, Budapestre mindig szívesen utazom haza, örülök, hogy győrivé válhattam, az utcán sétáló idegenekből ismerősök lettek, megismerjük egymást, ha a városban találkozunk. Jó érzés megtapasztalni, hogy a győri polgárok büszkék városuk művészeire.

Ha jól tudjuk, már a magánélete is a kisalföldi megyeszékhelyhez köti.

Így igaz, itt találhattam meg társamat is – és habár néhány évet csupán táncos kollégákként töltöttünk el a társulatnál ‒, hét éve együtt vagyunk Tetiana Baranovskával, a nyáron pedig már az ötödik házassági évfordulónkat ünnepeltük. Egy díj után az ember első gondolatai között felébred a hála érzése, azok iránt, akik elindították, visszatérően segítették, vagy akár csak egy-egy jó tanáccsal hozzájárultak a művészete kiteljesedéséhez. Úgy érzem, szerencsés vagyok, nincs hiány ilyen segítőkben, táncosként a partnereinket pedig különösen nagyra becsüljük, mert nélkülük elképzelhetetlen a siker pillanata és az ahhoz vezető út. Szerencsésnek érzem magam azért is, mert a feleségem ebben is a társam lehet, gyakran táncolhatunk együtt. Elhivatottsága és szakmai alázata számomra is példaértékű, és jó érzés látni, hogy mindez elismerésre talál, legutóbb a tavalyi évad legjobb balerinájának választották az országban.

Engelbrecht Patrik hová helyezi pályáján a Carmen-díjat?

Amikor átvettem, a színpadon állva az első pillanatban arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a családtagjaim ezt láthatnák. És páran itt lehettek, a tudtom nélkül meghívták őket, velük ünnepelni plusz örömet jelentett. A szoborra nézve az jut eszembe, hogy zavarbeejtőn megtisztelő érzés olyan kiemelkedő művészek névsorában a következőnek lenni, akik az elmúlt 30 év során járultak hozzá a Győri Balett sikereihez. Nehezen kifejezhető, különleges érzés, hogy a Carmen-díj fennállásának harmadik évtizedét én zárhatom, és egyben ösztönző, hogy a színvonalat megőrizve öregbítsem tovább a Győri Balett hírnevét. Úgy érzem, a szakmai elismeréshez az az út vezetett, amelyet a közönség tapsa, szeretete fejez ki a legjobban.

Mohay Gábor
Fotók: Jekli Zoltán (címlapkép és az 1. galériakép)

Fotógaléria: Engelbrecht Patrik

Jekli Zoltán fotója (1. kép)

4 kép