Nemes Gábor, az Egyházmegyei Gyűjteményi Központ intézményvezetője elmondta, hogy a bazilika történetéről legutoljára Bedy Vince írt nagyobb terjedelmű művet, ráadásul egy öt évig tartó felújítást követően teljesen megújult a templom, ez adta a kötet apropóját. A legfrissebb kutatási eredményeket felvonultató tanulmányokat László Csaba régész, Haris Andrea művészettörténész, Gyarmati András, a székesegyház főrestaurátora, Jernyei Kiss János, az ELTE Savaria Egyetemi Központ adjunktusa és Székely Zoltán jegyezte. A fényképeket Szabó Béla fotográfus készítette.

Székely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy az első fejezetben a székesegyház történetéről olvashatunk. A székesegyházat több munka is említi. Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini Nagylucsei Orbán győri püspökről azt írta, hogy „a templomot nem kevés épülettel fényesen ékesítette”. Károlyi Lőrinc győri nagyprépost is írt róla a győri székesegyház és püspökség történetét feldolgozó munkájában. Guzmics Izidór Egyházi tár című munkájában pontos méreteket közöl, és leírja a templomban található freskókat és oltárokat. Bedy Vince előbb említett munkáját a 20. században a Tájak, korok, múzeumok sorozat ismertetője és Boros Lajos A győri székesegyház című füzetkéje követte. Ez utóbbiak sem terjedelemben, sem képanyagban nem versenyezhetnek a jelen kötettel.

A székesegyház történetét Harris Andrea és László Csaba írták, akik a felújítás előtt elkészítették az ilyenkor szokásos értékleltárat, dokumentálták és feltárták az épületet, a restaurálás csak ez után kezdődhetett. Az épület első 500 évére vonatkozóan kevés adattal rendelkezünk. A püspökség alapításának pontos dátumát sem ismerjük, valamikor 1001 és 1003 között történhetett. A győri püspök székhelyén állt 11. századi templomról sem írott, sem régészeti forrással nem rendelkezünk, mint ahogy a 11. századi püspökök személye is bizonytalan. A korszakból egy keresztelőkút töredéke maradt csak fenn és egy faragott pillér a 12. századból. A 11. század végi állapotokról a Hartvik győri püspök számára készített szertartáskönyv (Agenda Pontificalis) leírása adhat támpontot. A leírás szerint a székesegyház főoltárát Mária tiszteletére szentelték, és még további két oltár volt a jobb és bal oldalon. Azonban sokan megkérdőjelezik, hogy ez a leírás valóban a győri egyházra vonatkozik-e, és számos kérdőjel van még az épület történetével kapcsolatban.

A 17. századtól rendelkezünk pontosabb adatokkal, és innentől jobban dokumentálható az épület története. A jelenlegi arculata jelentős mértékben Zichy Ferenc püspöknek köszönhető, akinek az idejében nagyszabású munkálatok zajlottak, amelyek szinte teljesen eltüntették az előző korok építészeti elemeit, illetve belső berendezését. Az általa megteremtett ikonográfiai program maradt az uralkodó, bár pár helyen történtek változások. Érdekes például megemlíteni, hogy a főoltár mellett, az ablakok előtt látható posztamenseken Szent István és Szent László királyok szobrai álltak. 1863-ban ezeket eltávolították, és az osli kegytemplom homlokzatán helyezték el, helyükre pedig két angyalszobor került. A székesegyház története párhuzamba vonható Magyarország történetével. A fontosabb történelmi események, háborúk nyomot hagytak az épületen. A romántól a gótikán át számos stílusirányzat megjelenik az épületben az uralkodó barokk mellett.

Az egész Habsburg Birodalomban alkotó és elismert Franz Anton Maulbertsch és műhelye készítette a freskókat és oltárképeket a templomban. Jernyei Kiss János tanulmányában sorra veszi és elemzi a képeket, azonosítja a rajtuk szereplő figurákat, akiket az átlag szemlélő nem tudna az ikonográfiája alapján, illetve a latin feliratokat is lefordítja. Szabó Béla fotóinak köszönhetően pedig olyan közelről szemlélhetjük a festményeket, ahogy normál esetben nem láthatnánk. A festmények restaurálása közben kiderült, hogy a korábbi javítások nem voltak túl szerencsések, sok olyan károsodást okoztak, amit ma már nem is lehet helyreállítani. Az 1957-es felújításnál Borsa Antal egy kevésbé jól látható helyen szemüveget festett az egyik puttónak tréfa gyanánt.

A kiadvány bemutatást Nemes Gábor folytatta Székely Zoltánnak a székesegyház belső berendezéséről írott tanulmányával. Az írás egy képzeletbeli sétára invitálja az Olvasót, melynek során bemutatja a templom különböző részeit. A szerzőnek és a fotóknak köszönhetően megcsodálhatunk olyan részleteket, amelyek egyébként biztosan elkerülnék a figyelmünket. Részletes leírást olvashatunk a mellékoltárok, a gyertyatartók és a szószék apró részleteiről. Érdemes lehet egyszer a kötettel a kezünkben végigjárni a székesegyházat a szerző irányításával. A kötet tudományos ismeretterjesztő jellegű, ezért a szövegben a szakkifejezéseket magyarázó jegyzetek segítikenek ezek megértésében. Az utolsó fejezetben Gyarmati András, a székesegyház főrestaurátora foglalta össze vázlatosan a restaurálási munkát. A szerző igyekezett közérthetően megírni az eredményeket, és az elvégzett természettudományos vizsgálatokat, amelyek pontosították ismereteinket a műtárgyakról. Kiderült például, hogy a kegyoltár szobrait nem ugyanaz a szobrász készítette, mint a többi oltárét. Ez azért is hasznos, mert Zichy Ferenc püspök levéltárának nem maradt fenn teljes egészében, vagyis nincs meg minden szerződés a templom felújításával kapcsolatban. Ráadásul egyes alkotásokon mesterek és műhelyek dolgoztak. Nehéz elkülöníteni, hogy a mester vagy a tanítvány dolgozott-e a művön, hiszen az előbbiek rányomták a bélyegüket a tanítványok munkájára is, „egyenstílust” hozva létre.

A tanulmányok bemutatása után Szabó Béla a fotós szemével beszélt a kiadvány munkálatairól. Elmondta, hogy régi álma valósult meg az épület fotózásával, amihez szabad kezet kapott. A felvételeket 3-4 hónap alatt készítette el. Többször visszatért egy-egy műtárgyhoz; különböző időpontokban és különböző fényviszonyok mellett fotózta. Sokszor 5-6 kép közül kellett kiválasztani egyet a kötetbe, ami nehéz feladat volt, mert mindegyik más miatt volt érdekes, és a fotós nem tudta, melyik ujját harapja le. Ilyen esetben a szerkesztők döntöttek. Konrád Sándor volt a tördelőszerkesztő, és ő alakította ki a kötet arculatát. A fotók segítségével az Olvasó olyan soha nem látott helyekre is bepillanthat, mint a tetőszerkezet, vagy láthatja az északi hajó szentélyébe befoglalt sekrestyében talált 13. századi Maiestas Domini freskó töredéket, ami egyébként be van építve. Az orgona mögötti freskót is csak a fényképeken lehet megcsodálni, mert az új orgona nagyobb lett, és kitakarja a festmény egyes részeit. Szerencsés véletlenek is adódtak: szerettek volna havas képeket a templomról, ami a mostani enyhe teleknél ritkán valósul meg, de a fotózás alatt 11 óráig tél volt, amikor sikerült a havas templomot megörökíteni. Voltak érdekes momentumok, mint mikor két év keresés után véletlenül megtalálták az egyik kőfaragványt fejjel lefelé fordítva a kőtárban, vagy a harangok fotózása, amikor gyorsan el kellett hagyni a tornyot a dobhártyák védelme érdekében, mielőtt a harangok megszólalnak. Többször lehetősége volt 12 és 14 óra között egyedül lenni a templomban, amikor ugyanis a templomgondnok ebédelni ment, kérte, hogy zárja rá a kaput, hogy nyugodtan dolgozhasson. A könyvben rengeteg részletfotót is találunk, olyan dolgokat fedezhetünk fel, amiket szabad szemmel nem láthatnánk.

A kiadvány ismertetése után felmerült a kérdés, hogy ha lehetne hasonló kötetet kiadni, melyik épület lenne a következő, amit érdemes lenne hasonló módon feldolgozni. A Szent Ignác bencés/jezsuita templom, az Orsolyita templom és a Püspökvár hangzott el, illetve lehetne egy kötetet szentelni a barokk kis templomoknak is. Reméljük, hamarosan egy újabb könyvbemutatón ismerhetjük meg ezeknek a templomoknak a történetét is.

Bartha Annamária
Fotók: Szabó Béla (1-2. kép), Takács Krisztián (3. kép)