„Az Istennek készült bejáraton át
belép lelkünkbe a média...
...
És akkor ahelyett, hogy kihallanánk
a csöndből, és szívünkbe fogadnánk,
egyetlen gombnyomással elzárjuk
a csöndet, és az Istennek készült
bejáraton keresztül
lelkünkbe bebocsátjuk:
szóljon inkább a műsor..."

(Mezey Katalin: Az Istennek készült bejáraton át – részlet)

Mezey Katalin szerény alkotó, társadalmi összefüggésekben is gondolkodó költő, aki „tisztává párolta a XX. század szörnyűségeit”. A hit, remény és szeretet igéi hitelesen, belülről kiérlelten hangzanak a szájából. Igényes író, aki sokat formál, csiszol művein, mielőtt közre bocsátaná. Azt is elárulta, hogy szinte folyamatosan ír fejben és papíron, ezért sok kézirat várakozik a fiókjában. Ám a szöveggondozás utolsó fázisára kevesebb az inspirációja, amióta „első számú közönsége”, Oláh János, a költőférj már nincs vele. Halála után újra kellett építenie önmagát.

Háttérbe húzódó művészként rengeteg közéleti szerepet cipelt a vállán. Kiadóvezetőként (Széphalom Könyvműhely) egész életművek feldolgozását vállalta magára, és ebben megtalálta azt az egyetemi szintű tanulmányt, amiért hálásnak érzi magát. Várkonyi Nándor és Karácsony Sándor nevét emelte ki azok közül, akiktől nagyon sokat tanulhatott. De Nagy László is minta volt számára embersége és egyenessége miatt. Fontos szerepet játszott az életében a Weöres Sándor – Károly Amy házaspár, sokat köszönhet nekik, ahogyan Jókai Annának is.

Mai napig igyekszik hozzátenni a maga értékeit az „előzményáradathoz”, amit a magyar irodalom jelent. Munkájával, írásaival szeretné belevonni ebbe a közös gondolkodásba mindazokat, akiknek fontos a magyarság létének megőrzése a világban.

Új kötetének címe is utal erre a törekvésre. Az Örökség mint fogalom Mezey Katalin számára magában foglalja az irodalmi mesterek szellemi hagyatékát, de magát az örökkévalóságot is. Verseivel szelíden, de határozottan harcol az élet ellen ható folyamatok ellen, amelyek miatt célkeresztbe került a hagyomány, elszakítva az új generációkat a régiek tudásától.

A beszélgetés során Oláh János József Attila-díjas költő alakját is felelevenítették – a János-versek a bemutatott kötet fontos része. A filozófiai mélységeket és végigküzdött életutat magába sűrítő Az utolsó csepp című vers az ő emlékére íródott, az ő költői világát idézi.

„Bánj úgy a vízzel,
mintha az utolsó csepp lenne,
bánj úgy a földdel,
mintha az utolsó rög lenne,
bánj úgy a levegővel,
mintha az utolsó lélegzet lenne,
bánj úgy a tűzzel,
mintha az utolsó szikra lenne,
bánj úgy az életeddel,
mintha az utolsó perced lenne.”

(Mezey Katalin: Az utolsó csepp)

Örökségünk fontos része az irodalom, amely kitüntetett terepe a tudás, a tapasztalatok átadásának, és megtanít élni. A kötetben található – Zsille Gábor költő olvasatában szinte „testamentumszerű” – írásokat olvasva átélhetjük ezt az erőt, amely elcsendesít, befelé fordít, és talán segít néhány dolgot újraértékelni a saját életünkben is.

Szabados Éva
Fotók: Szabó Béla