Szabó Bálának és Juhász Attilának ez már a második közös kötete. Munkájuk eredményeként látott idén napvilágot a Színek – Világok című, versekkel illusztrált fotókönyv. A Tenger Csend című mű kapcsán 2023-ban már dolgoztak együtt, akkori kötetükkel az olvasóban egy sajátos, különleges légkört próbáltak megteremteni, amely a végtelen érzésével társul.

Szabó Béla számára a fotográfia nem csupán munka, hobbi vagy kikapcsolódás, hanem életforma. Hivatásos fényképész és autonóm fotóművész. Munkatársa volt napi- és hetilapoknak, kulturális és fotográfiai folyóiratoknak. 1993-tól szabadúszó fotográfusként dolgozik. Munkássága sokrétű, de elsősorban kulturális és a természet területén készít képeket. Juhász Attila költő, kritikus 1985 óta dolgozik pedagógusként. Jelenleg a győri Révai Miklós Gimnázium magyartanára, ahol tehetséggondozó irodalmi szakkört is vezet. Publikációs tevékenysége nyelvészeti szakközleményekkel indult (1987), majd 1995-től verseket, recenziókat, kritikákat és tanulmányokat közölt húsz különböző magyarországi irodalmi-kulturális folyóiratban.

Szabó Béla és Juhász Attila régóta gazdagítják Győr kulturális és művészeti életét – kezdte Takács Nándor a felvezetőjében. Emellett mindketten aktívan kiveszik a részüket a következő nemzedék utánpótlásképzésében: oktatnak, hallgatókat készítenek fel, és tehetséggondozással is foglalkoznak. A Műhely folyóirat szépirodalmi szerkesztője elmondta, hogy amikor felkérték beszélgetőtársnak, nagy érdeklődéssel fordult a kötet felé, mivel két alkotó személyiség találkozásából született meg a mű – ez hívta fel a figyelmét. A hallgatósággal megosztotta azt is, hogy a könyv ismerkedése során egy Pilinszky János idézet jutott rögtön az eszébe, amely így szól: „Végeredményben az irodalom és a művészet talán nem is több, mint egy széles baráti kör.” Mint mondta, egy művészbarátság gyümölcsét tarthatjuk a kezünkben.

A Színek – Világok egy sokkal komplexebb és behatásokkal teli mű, mint az előző. Juhász Attilától megtudtuk, csak azokhoz a képekhez írt verset, amelyek megszólították. A kiadványban szereplő fotók 2005 és 2023 között készültek, amelyek mellé véletlenszerűen helyezték el a verseket. Ha úgy tetszik, a kötet több szakaszra osztható fel. Szabó Bélát mindig is vonzotta az ismeretlen, számára a természetből a táj, ami fontos. Ahogy fogalmazott, megragadja és gondolkodásra készteti, képet formál a látottakból. Időt, energiát nem kímélve indul közeli és távoli tájak megismerésére. Felteszi a fényképezőgépét az állványra, és vár a FÉNYre, hogy legyen értelme megnyomni az exponáló gombot. A Természet teremtette világ című fejezetében ebből a sorozatból kapunk ízelítőt.

Az Ember teremtette világ részben azt írja: „Nekünk, fotográfusoknak kötelességünk a saját korunkat dokumentálnunk és az utókorra hagynunk.” Itt ennek a hitvallásnak lehetünk szemtanúi a művész fényképezőgépének lencséjén keresztül. A könyv hátralévő részében egyrészt a Győri Balett táncosairól készült alkotásokon keresztül a mozgás ábrázolásának lehetőségeit kutatja az állóképen, a fotográfiában, másrészt az emberi test ábrázolása kerül előtérbe. Zárásként pedig megtudtuk, hogy a kortárs építészet által létrehozott alkotások csodálattal töltik el az alkotót. Az üveg, az acél megjelenése az épületekben. A tükröződések, a reflexek a modern épületeken új fotográfiai kihívásokat jelentenek számára. És hogy ezt mennyire sikerült megugrania, a szavak helyett a szebbnél szebb fotográfiák beszélnek.

Az előadást Juhász Attila által felolvasott versek tették még színesebbé, amelyek hallgatása közben fotókat láthattunk a kötetben szereplő képek közül. Összegzésképpen Takács Nándor gondolatait idézhetjük: „Minden expedíció valódi célja visszatalálni önmagunkhoz. Szabó Béla és Juhász Attila olyan alkotók, akik tudják, hogy egy ilyen vállalkozás egyedül teljesíthetetlen, a sikerhez arra van szükség, hogy „együtt kísérletezzünk”. Kifinomult művészeti gyakorlataikkal ezért közös mozgástereket alakítanak ki, ahol a „képzelet megépül / a szó kimondható” lesz. Ennek az elgondolt és megélt, szimbolikus tájnak a térképét tartjuk most a kezünkben.”

LSzimonetta
Fotók: Szabó Béla