A rendezvény elején Sulyok Attiláné Erika bemutatta a könyv anyagának koordinátorát, Szabady Jánost, aki Ménfőcsanak szülötte, és több mint 40 éve kutatja a település történetét. Mindig fontos feladatának tartotta a városrész múltjának megismertetését. Munkájának eredményeit szívesen adta közre: előadások, könyvek és kiállítások formájában is. Eddig 12 könyve jelent meg: 8 kötet önállóan, 4 pedig társszerzővel (pl. Ménfőcsanaki séta, Ménfőcsanaki történelmi kalauz, Mozaikok Ménfőcsanak történetéből, A 100 éves Ménfőcsanaki Sportegyesület története). A Hegyalja helyi újságban is rendszeresen írt lakóhelye múltjáról.

A lelkes lokálpatrióta kiemelkedő helytörténeti, közéleti, ismeretterjesztő tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: 1997-ben megkapta Győr város Szent László-díját, 2008-ban Dr. Kovács Pál Ezüst Emlékéremben részesült. 2011-ben Ménfőcsanakért Elismerő Plakettel jutalmazták. Legmagasabb kitüntetését 2023-ban kapta – ez a Magyar Arany Érdemkereszt, melyre a legbüszkébb. Már régóta nyugdíjas, de továbbra is aktív, jelenleg is folytatja kutatómunkáját.

Az emlékkönyvet a „Ménfői Nagyboldogasszony Egyházközség” jelentette meg, a felelős kiadó Bognár István plébános. A kötet megjelenését támogatta Szabó Jenő önkormányzati képviselő és az Alcufer tulajdonosai, Horváth Ferenc és Horváth Ernő, nekik ezúton is köszönet a támogatásért. Zsilavi Zoltán végezte a nyomdai előkészítést, Sulyok Attiláné lektorálta, a nyomdai munkát a Palatia Nyomda végezte.

A köszöntő és az előszó után a kiadvány három fejezetből áll. Az első Szabady János munkája, mely Ménfő történetéről, valamint az 1949 előtti hitéletről szól. A második Galgóczi Károlyné Gabi nénié (Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író sógornője), ő a Bezerédj-kápolna történetét dolgozta fel. A harmadik pedig a ménfői Nagyboldogasszony templom történetét mutatja be Józsa Tamás és Sütheő László korábbi munkája, kiadványa alapján. A kötet a hitéletre vonatkozó három melléklettel zárul.

„Az első fejezet Ménfő történetéről nyújt részletes, alapos áttekintést a kezdetektől. Valószínűleg nem volt könnyű megtalálni a forrásanyagokat hozzá. Hogyan és honnan sikerült?” ‒ tette fel a kérdést Sulyok Attiláné, amelyre Szabady János így válaszolt: „A fejezet a legújabb kutatási eredmények alapján készült. Bár régóta foglalkozom a témával, sikerült újabb adatokra bukkanni. A tanulmány a kezdetektől igyekszik feltárni a település történelmét, de az írott források mellett a korábbi beszélgetések anyagát is beépítettem. A 80-as évek közepén sikerült beszélnem egy hölggyel, akit ma szobalánynak neveznénk. Számos hasznos információ derült ki a kastély berendezéséről, az egyes helyiségek funkciójáról, az ott lévő bútorokról. El tudta mondani, hogy melyik szekrényben mit tároltak. A hölgy azóta sajnos már nem él, és vele együtt ez a tudás is elveszett volna, ha nem sikerül akkor lejegyzetelni.”

E könyvben szerepel először, hol volt a régi, 1704 előtti Ménfő falu helye. Erre vonatkozóan több elgondolás is létezett: tudtuk, hogy a település a 18. század előtt sík területen állt, de más lehetséges helyszínek is szóba jöhettek. A legtöbb elméletnek megvolt a logikai alapja, ismertünk határjárásokat is, de ezeknek meg kellett találni a vonatkozási pontjait. A Győri Közlöny 1859-ben írt tanulmánya szerint azt olvashatjuk, hogy a csanaki és gyirmóti határnál volt, ahol most nyírfaerdő áll. De vajon hol lehetett az a nyírfaerdő? Ilyen kérdésekre kellett választ kapni. Azt is tudni lehetett, hogy a Koroncói út közel haladt el, de nem vezetett be a településre, hanem elfordult balra, Győr felé. Az 1784-ből származó I. katonai felmérésből nem látni a falu helyét, a II. már tartalmaz árulkodó nyomokat. Az adatokat összegezve, feltehetően a mai Új Élet út tengellyel, a 83. sz. út és a vasútvonal közé tehető a település korábbi helye.

A második fejezetben található Bezerédj-kápolna története fontos része Ménfő történelmének. Erről Szabady János így mesélt: „A Nagyboldogasszony templom megépítése előtt ide jártak templomba a ménfőiek. A kápolnáról viszonylag sok forrás áll rendelkezésre, ráadásul Galgóczi Erzsébet is írt róla. Az első írásos említése 1311-ből való, amikor Baráti Márton mester és fiai szőlőültetésre adtak engedélyt; kikötésük volt, hogy termőre fordulásuk után a tizedet a ménfői Szent Szűz tiszteletére épült egyháznak adják. Az egyházmegyei levéltárban vannak szórvány adatok a történetéről, de a Bezerédj család idejéről több adattal rendelkezünk. 1678-ban új templom épült, ezt egy 1748-as egyházlátogatási jegyzőkönyv is megerősíti, eszerint 70 éve készült el. A felújítást a jezsuiták végezték, és a templom akkori fenntartója az Esterházy család. Az épület 1683-ban megrongálódott. 1812-ben Bezerédj Ignác kapta meg a birtokot, de a kegyúri jogokat nem vette át, így a ménfői egyházközség lett a fenntartója. Ez 1888-ban változott meg, amikor a terület a Bezerédj család tulajdonába kerül. Ekkor átvette a kegyúri jogokat, földesúri kápolna lett, majd az épület alá kriptát építtetett, és ez lett a család temetkezési helye. 1936-ban az utolsó földesúr, Bezerédj Andor elhunyt, a birtok édesanyjára, Bezerédj Istvánné Kovács Líviára, a könyvtár névadója, dr. Kovács Pál lányára és az ő három lányára szállt. A kápolna ettől az egyházmegye joghatósága alá került, az épületet a ménfőiek kapták meg, és a korábban létrejött csanaki plébánia látta el az egyházi teendőket. A templom állapota az 1930-as évekre jelentősen leromlott, a helyiek a tetőzetét megjavították, cserébe a karzat faanyagáért. 1946-ban új plébános érkezett a településre. Gyirmót filiája lett, és nekiláttak az új templom építésének. A kápolna története a kötetben az 1990-es felújítással zárul.”

A kötet legfontosabb része a 75 éves templom története. A „málnából épült templomnak” is nevezett épület története egyedi és különleges, széles körű összefogással és sok munkával jött létre. A ménfői közösség már régóta szeretett volna templomot. Az 1920-as, 30-as években megkezdődött az ehhez szükséges pénz előteremtése is, de végül a gazdasági válság miatt ekkor nem épülhetett meg. 1946-ban Varga József személyében új plébános érkezett Ménfőre, aki új lendületet adott a kezdeményezésnek. Az épület helye adott volt, hiszen ajándékként kaptak egy telket Józsa Mihálytól a település központjában, amely építésre alkalmasnak tűnt. A plébános 1947. december 31-én jelentette be az építési szándékot a híveknek. A képviselő-testület 1000 forintot ajánlott fel, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. A hívek az adományokon kívül munkájukkal is segítették az építkezést. Az alapokat 1948-ban tették le, a hívek egy nap alatt elvégezték az ehhez szükséges földmunkát. A templom terveit Hegyi György győri építészmérnök ingyen készítette el. Mindenki érezte, hogy a politikai helyzet nem kedvez a kezdeményezésnek, így siettek az építkezéssel, ami egy év alatt befejeződött. Számos felajánlás érkezett, a téglák egy része a Bezerédj-kastély egyik melléképületének bontásából származott. Ezt azonban a helyieknek kellett lebontani, és a téglákat megtisztítani. A győri Téglagyárból szerezték be a további téglát, a márványt pedig a mai Iparkamara helyén lévő temető sírköveinek árverésén, hogy olcsóbb legyen. Az épületet a „málnából épült templomnak” is nevezik, ugyanis az 1948-as év rekordnak számított a málnatermesztésben. Az ebből származó bevételek jelentős részét pedig a templom építésére fordították. Varga József egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy ő a szív, a hívek pedig a kéz, a láb és a zseb, ami az építkezést mozgatja. Az éjféli misét már a félkész templomban tartották 1948 karácsonyán. A tető már készen volt, de a felszentelésre csak 1949. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén került sor. A templom addigra készült el, amikor az új rendszer is kiépült, ha később akarták volna megépíteni, nem sikerült volna, hiszen az 50-es évek politikai környezete nem tette volna lehetővé. Kellett hozzá egy lelkes, fiatal pap, akinek az emlékét tábla őrzi a templom falán.

„Varga Józsefnek elévülhetetlen érdemei vannak a templom létrejöttében – mondta el Sulyok Attiláné. ‒ Szeretnék felolvasni egy idézetet tőle ezzel kapcsolatban: „Sok év távlatából is örömmel fogok visszagondolni arra a lelkesedésre, segítőkészségre, melyet a ménfői hívek részéről tapasztaltam a templomépítéssel kapcsolatban. Érdemes lenne feljegyezni az utókor számára, hogy okuljanak elődeik örök, szép példamutatásán és templomszeretetén. A hitben közömbössé váló utódok is szeressék azt a templomot, melyet szüleik és nagyapáik áldozata és verejtéke emelt.” A hívek megbecsülték az új templomot, ebben az időben mindig megtelt velük. Számos máig működő szokás ekkor alakult ki, mint például a körmenetek útvonala. A lelkes plébános mellett egy agilis képviselő-testület is működött. 1955-ben önálló lelkészség lett, 1968-tól pedig önálló plébánia.

Az elmúlt 75 év alatt nyolc plébános működött Ménfőn. „Az ő történetük mellett a könyv mellékletében szerepel a képviselő-testület tagjainak névsora is – emelte ki Szabady János. ‒ Ez egy szerencsés véletlennek köszönhető, ugyanis amikor az 1990-es években kutattam az egyház történetét, meglátogattam az akkori gyirmóti plébánost, hiszen Ménfő egykor Gyirmót filiája volt. Az akkori plébános egy kis ládát mutatott, amit az egyik melléképületben őrzött. Megengedte, hogy elvigyem, és másolatokat készítsek róla. A visszavitt anyag időközben elkallódott, úgyhogy sajnálom, hogy akkor nem másoltam le mindent, ugyanis fontos iratok, jegyzőkönyvek voltak benne. Az iskola történetével kapcsolatban is hasznos adatokkal szolgált.”

Visszatérve a plébánosokra, 1955-ben Farkas Antal érkezett a településre. Ekkor még nem volt plébániaépület, így egy nőrokonával albérletben éltek a településen. Az anyakönyveket ekkor már a településen vezették. 1968-ra sikerült a helyzetet rendezni, ekkorra épült fel az új plébánia. Farkas Antal 21 éven át szolgálta híveit, hirtelen halt meg, szívrohamban. A ménfői temetőben nyugszik, sírjára azt írták, hogy ő volt a település első plébánosa. Őt követte Szabó Béla esperesplébános, aki 10 évig, 1977-ben bekövetkezett haláláig volt a közösség lelkésze. 1988-ban érkezett Kántor Antal, egy fiatal, 39 éves pap, aki lelkes volt, hamar népszerű lett, és fellendítette az itteni hitéletet. 1994-ben Győrbe helyezték. Utóda, dr. Nagy József, korábban újvárosi plébános, a Hittudományi Főiskola dogmatika tanára. 2000-ben betegsége miatt távozott Ménfőről. Őt Balázs Tamás atya követte, aki – maga is fiatal lévén – kedvelt volt a fiatalok körében. Hat és fél év után áthelyezték a győri Szent Imre templomba. Őt a jelenlegi plébános, Bognár István követte, majd 14 évig Sándor Gábor, utána újra Bognár István.

„Nagyon értékes része a könyvnek a ménfői római katolikus iskola története” – jegyezte meg végül Sulyok Attiláné, és arra kérte beszélgetőpartnerét, néhány mondatban meséljen erről is: „A település lakóinak nagy része katolikus volt, de ennek ellenére működött evangélikus iskola is. A ménfői katolikus iskola történetéhez segített az előbb említett gyirmóti iratanyag és az 1847 óta Csanakon vezetett Historia Domus, ami tartalmaz adatokat, mert az oktatást is az egyház felügyelte. Az iskola egy darabig a kocsma egyik helyiségében működött, később sikerült egy nádfedeles épületet megvásárolni, ahol helyet kapott a tanító lakása és egy terem. Az iskolában tanított Jászai Mari testvérbátyja, Jászai Mihály. Jászai Mari fel is jegyezte a naplójában, hogy több alkalommal, amikor meglátogatta testvérét, ő harangozott.”

Az érdeklődők a kötetet a ménfői Nagyboldogasszony templom plébániáján tudják megvásárolni.

Bartha Annamária