Janecskó Kata törékeny nőként választott oknyomozó újságírói pályát. 12 éves volt, mikor egy vele egyidős fiú holttestét találták meg a rendőrök annál a hídnál, ahová szívesen és sokszor jártak, ez a borzalmas eset hozta meg az érdeklődését már ilyen korán a bűnügyek iránt. A Nők a hálóban a második könyve (a 2021-es Ártatlanul elítélve után), amelynek témájául azokat a szerelmet online hazudó bűnözőket választotta, akik így csalnak ki pénzt áldozataikból. Sajnos mindegyik ilyen esetről elmondható, hogy többszörös traumát okoznak ártatlan elszenvedőiknek, hiszen egyszerre veszítik el a pénzüket és a „szerelmüket” is. Facebookon feltett kérdésben keresett magyarországi áldozatokat, illetve (nyilvános) bírósági tárgyalási jegyzékeket pásztázott át országszerte „megvezettek” és kiszolgáltatottak után kutatva.

Lehet-e általánosítani áldozattípusokat, ki számít kimondottan „prédának” – tette fel a kérdést a beszélgetőtárs Finy Petra, mire a szerző elmondta, vizsgálatok bizonyították, hogyha egymás mellé tesszük az áldozatokat, nehéz bármilyen közös személyiségvonást felfedezni közöttük, egyszerűen nem lehet egyértelmű tipológiát vagy profilt felállítani. Ami egyetlenként tud azonos lenni bennük, hogy ezek az emberek valamiféle romantikus álomképben, a „tökéletes szerelemben” hisznek. A tehetséges, ügyes csalók kezdetben hihetetlen időt és odafigyelést fordítanak áldozatukra, ez teszi őket rendkívül vonzóvá. A potenciális „zsákmányok” elérhetőségének kereskedelme is van, a bűnözők sokszor „csapatokban” dolgoznak, és egy ilyen kapcsolat felépítése komoly háttérkutatást is elvár a részükről. Nagyobb kicsalt összegnél még így megéri számukra az „ügybe” belefektetett hosszú időintervallum és hatalmas energia – volt olyan eset, ahol például 13 hónapig tartott az online kapcsolat, mire „kifizetődött” a bűnözőnek. Az ártatlanok részéről pedig nem is egyszer előfordult, hogy az ilyen pénzkicsalás, kisemmizés egyenesen öngyilkosságba hajszolta őket.

Pszichológusokkal beszélgetve ezekkel a csalókkal kapcsolatban a pszichopátia és a machiavellizmus fogalmai hangoznak el a leggyakrabban – előbbi születési, utóbbi „szerzett” sérülés következménye, ám egyiküknek sem szabad felmentést kapnia a cselekedeteiket vizsgálva. A rendőrséget tekintve találunk pozitív és negatív példákat is arra, mennyire járnak utána egy-egy ilyen esetnek, mennyi energiát fektetnek bele, de – a védelmükben – mindenképpen el kell mondani, hogy ezeknek a bűnözőknek a nagy része külföldről tevékenykedik (pl. afrikai országokból), így pedig (szinte) lehetetlenné válik az elfogásuk. Janecskó Kata könyvében kimondottan a női áldozatokra koncentrált, de léteznek férfi elszenvedők is, akik nőknek estek prédául, illetve egynemű szélhámos‒áldozat felállásra is akadnak precedensek.

Hogyan lehet kiszűrni, hogy csalóval van dolgunk? Létezik egy általános „ökölszabály”, mely szerint ami túl szépnek tűnik, az nem (lehet) igaz. Léteznek különböző csoportok az internetes térben, ahol ilyen témákkal foglalkoznak, „adatbázisok”, amelyeken csalók szerepelnek. Amire leginkább figyelni kell, azok a fotók, a kommunikációs stílus, a kapcsolatépítésre fordított irreálisan „tömény” idő, a hirtelen kommunikációs csatornaváltások (a WhatsAppot valamiért előszeretettel preferálják ezek a bűnözők). Sajnos folyamatosan nő a csalások száma, itthon évente 19 ezer esetet számol jelenleg a statisztika, ezért muszáj beszélni a témáról, és ezért számíthat hiánypótlónak Janecskó Kata könyve.

Szilvási Krisztián
Fotók: Márné Tóth Krisztina