A zenés irodalmi esten a régi és új idők énekmondó krónikásai mellett a huszadik század tragikus sorsú költőjéről, Radnóti Miklósról is megemlékeztek. Az énekmondó a szó klasszikus értelmében a régi századok verseit, dallamait szólaltatta meg, korának krónikása volt. Az énekmondói magatartás azonban nem korhoz kötött – bár a szó szoros értelmében vett hírvivői szerep megváltozott, a lényeg, a hiteles közvetítés szándéka összekapcsolja a históriás énekest, a verséneklőt, a költőt. A régmúlt dalai mellett éppoly fontos, hogy a jelenről vagy a közelmúltról szóló énekek is megszülessenek.

Radnóti Miklós életútja és költészete a huszadik századi második világháborús rettenet, a fasiszta fajüldözés mementója. Éppen 80 éve annak, hogy a legyengült és beteg munkaszolgálatos menet maradékát Abda határában tömegsírba lőtték – közöttük Radnótival, aki hiába vágyott vissza az otthon békés menedékébe, tudta a sorsát, és fejét felemelve, kivételes emberi tartással nézett szembe a végzetével. Utolsó verseit a sír feltárása során előkerült Bori notesz őrizte meg az utókor számára. Életműve – amely korai halála ellenére is lezárt, teljes egész – szörnyű korának lírai lenyomata, mely ennyi év elteltével is mint egy felkiáltójel: figyelmeztet, hogy ne történjen meg újra ily szörnyűség – ne legyen „ember embernek farkasa”.

A költőt idézve: „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: / ez volt a múlt, emez a vad jelen, – / hordozd szivedben. Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen.” (Dési Huber István emlékére)

A Hangraforgó ezen az estén rövid keresztmetszetet adott a költő életművéből: a Pogány köszöntő, az Éjfél, a Virágének, a Két karodban líraibb gondolatait a Majális, a Töredék keményebb sorai követték, majd az életút végéről megszólalt az Erőltetett menet és az utolsó négy rövid vers, a Razglednicák.

„Mondok mondok éneket…” – kezdi A garabonciások énekeiből című versét Weöres Sándor, idézve a régi századok szófordulatát. Az énekmondást mint kifejezést olvashatjuk már Tinódi Lantos Sebestyénnél („Dicsérjük Istent nagy hálaadásban, / Énekmondásban.”), felcsendül a moldvai énekesek ajkán („Mondok egy éneket / s mondok egy másat es”). Trubadúrok, énekes bárdok, regösök, igricek, hegedősök, garabonciások, énekmondók – hasonló fogalmak, melyek mind a múlt századokba röppentenek vissza minket. De kik is azok az énekmondók? Van-e dolguk, van-e létjogosultságuk manapság? Mekkora a táboruk, vannak-e, lesznek-e követőik? Erről faggatták az est házigazdái az őszi Vers-dal randevú vendégét, Róka Szabolcsot.

Szabolcs azon kevesek egyike, akik munkásságukért Tinódi-lant díjban részesültek, elismervén a régi magyar vers énekes előadásában végzett tevékenységét. Kicsiny tábora ez a muzsikusoknak, s számuk az évek előrehaladtával inkább fogyatkozik, mint bővül. Szabolcs színesen és sok humorral mesélt az életéről, hogyan lett a balassagyarmati kisfiúból kobzos énekes, aki Drégely és Zólyom várának közelségében előbb hallott Szondi Györgyről vagy Balassi Bálintról, mint Kádár Jánosról. A zenészpálya mérföldköveit végigjárva sorra hangzott el az elődök, példaképek, zenész barátok neve: L. Kecskés András, Kobzos Kiss Tamás, Sudár Balázs, Csörsz Rumen István, Cseh Tamás, Kátai Zoltán – akik meghatározóak voltak számára.

Az est előadói Kátai Zoltán alakját hosszabban megidézték, hiszen a pályatárs, jóbarát idén lenne 70 éves. Különleges basszus hangja, személyisége, a régi századokat idéző megjelenése, hitelessége példaértékű a műfajtársak számára. Lanttal, kobozzal, fidulával a régi históriás énekesek módján járta az országot, a világot. Énekeiben megelevenedtek a végvári vitézek harcai vagy a reformáció szép fohászkodásai – máskor a moldvai csángók archaikus dallamait pengette vagy Balassi Bálint, Wathay Ferenc verseiben szólt a katonaéletről, Istenről, hitről, hazáról. Szabolccsal több mint húsz évet muzsikáltak együtt, Zoltán négy évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig.

A Vers-dal randevú erre az évre elköszön a látogatóitól, de már készülődik a jövő év jeles évfordulóira: József Attila és Nagy László születésének 120., illetve 100. évfordulójára.

SB
Fotók: Molnár György (1-6. kép), Szemők Pál (7-20. kép), v. Bognár Imre (21-34. kép)

Fotógaléria: Énekmondók közt – Vers-dal randevú a győri könyvtárban

Molnár György (1-6.), Szemők Pál (7-20.) és v. Bognár Imre fotói (21-34.)

34 kép