Huszonöt év telt el az 1956-os forradalom leverése óta, már ébredezik az ellenzék. A költők, az írók és az ifjúság egyre több gondot okoznak a Kádár-rendszer korrupt döntéshozóinak. Az elvtársak is érzik, rés van a pajzson, de nem akarják tudomásul venni, hogy az idejük lassan lejár. Johanna pedig rájön, hogy hiába akart bátor anyjára hasonlítani, a saját életét kell élnie. De hol és hogyan? Döntenie kell.

Tíz év elteltével született meg a trilógia harmadik kötete. Miért kellett ennyi időnek eltelnie, hogy megírja a Hasad a hajnalt?

Érnem kellett, és a főszereplőhöz öregednem. Nem is a korára gondolok most, hanem az érzelemvilágához, a problémáihoz. Amikor elkezdtem írni a történetet, Antónia egy tizenhat éves gimnazista, aki önkéntes ápolónőként dolgozik a budai vár alatti Sziklakórházban. Tombol a háború, mindenhol vér és pusztulás, de ő beleszeret egy osztrák orvosba, és ez élteti. Az ő szerelmüket, megpróbáltatásukat kísérem végig 1956-ig. Emlékszem, olyan szívesen írtam ezt a történetet, hogy ahogy befejeztem az Angyal a földi pokolban könyvet, azonnal neki is kezdtem a Híd közepén kötetnek. Antóniával éltem, lélegeztem, hihetetlen, mennyire azonosulni tudtam vele. Repülnek aztán az évek, minden megváltozik körülötte. 1980-at írunk, mikor véget ér a történet. Egy ötvenkét éves nő áll Bécsben a hídon egyedül, és nem tudja, hogyan tovább: a gyerekeit felnevelte, megözvegyült, és már csak magának teríti meg az asztalt az otthonában. Ezt a helyzetet elfogadja, de van valami, ami nem változik, ami kínozza: a honvágy. Haza akar menni, de nem teheti, hiszen osztályellenségnek számít. Vele ellentétben a lánya, Johanna viszont Magyarországra költözik. Nyugatról, a Vasfüggöny mögé.

Ő az örökbefogadott lány, aki gyerekként kerül Ausztriába…

Igen. Kétéves, amikor Antónia magával viszi a nagy hóban, a szántóföldeken keresztül, ’56 decemberében. Magyarnak neveli, felépít benne egy álomvilágot, amiről Johanna azt hiszi, hogy az a valóság, ezért mindig hazavágyódik. Egy nap pedig meg is érkezik az Alföldre. Falusi lány vagyok, ezért jól ismerem a vidéki közeget, jól emlékszem a falusi tanácselnök, párttitkár, munkásőr viselkedésére. Johannát is sokkolják a történések, ő nem ehhez az élethez szokott Bécsben, ahol felnőtt. Ezért is abszurd a fiatal doktornő döntése a költözésről, de ezzel akartam érzékeltetni, hogy a magyar emigráció egyes tagjai milyen erős hazaszeretet tudtak belenevelni a következő generációba.

Kiemelte, hogy mennyire szerette írni Antónia történetét, a második kötet után mégis hosszú időre megtorpant. Volt ennek az érésen kívül más oka is?

Bátorság is kellett az íráshoz, ugyanis a nyolcvanas éveket, vagyis egy olyan korszakot feldolgozni, amelyről már sokunknak vannak emlékei, nem könnyű és nagy felelősség. Az Angyal a földi pokolban és a Híd közepén című könyveimben nagy hangsúlyt fektettem a történelmi hűségre. Figyeltem arra, hogy a II. világháború, az ’56-os forradalom, a megtorlás évei, a besúgó hálózat működése, az emigráció pontosan legyen bemutatva. A történetekben ugyan összemostam a fiktív világot a valósággal, de úgy, hogy aki elolvassa Antónia megpróbáltatásait, annak legyen fogalma arról, milyen körülmények között is éltek az elődeink a XX. században. A mostani regényben szintén sok a valós esemény, történelmi személyeket is említek, de a szereplőim kitalált helyzetekben mozognak, kitalált helyszíneken. Johanna először Debrecenben él, de amikor elindul a krimi, rejtélyes körülmények között meghal a férje egy műtét után, az már a nem létező Hajdúújvárosban történik, és az özvegy, a szintén nem létező Hajdúpusztára költözik. Johanna szűkebb világa tehát a képzeletem szülötte, viszont a körülötte folyó események valósak.

Tudna néhány példát mondani?

Brezsnyev haláláról és temetéséről az akkori hírek alapján számolok be, megkerestem, milyen stílusban búcsúztak a magyar elvtársak a szovjet főtitkártól. De ugyanígy jártam el, mikor az utódai is meghaltak, és feltűnt Gorbacsov. Írok arról is, hogyan mutatták be az István, a királyt a Városligetben, és a propaganda hogyan húzta le a darabot a napilapokban. De korabeli visszaemlékezéseket használtam fel a lengyelorországi történésekhez is: Lech Walesa és a hajógyári munkások sztrájkjához, a puccshoz, II. János Pál pápa beszédeihez, Jerzy Popieluszko atya meggyilkolásához. Tehát nemcsak a magyar történelmet mutatom be, hanem a világeseményeket is, mert jobban meg lehet érteni a kort. A regény középpontjába a fiatal írókat, költőket állítom, akik titokban folyóiratokat gyártanak, irodalmi esteket szerveznek, és a saját erejükkel, vagyis a leírt szavakkal küzdenek. A szabadságvágyuk határtalan, és minél jobban hisznek a változásban, annál bátrabban írnak, szervezkednek. Kádár elvtársai persze figyelik őket, és lecsapnak rájuk, amikor csak tudnak. Tetteikért már nem jár akasztás, de megtorlás és megfélemlítés igen.

A történet eljut a rendszerváltozásig?

Nem. 1985 karácsonyáig kísérem Antónia és családja sorsát. És miért csak eddig? Mert folytatni szeretném a történetet, lesz negyedik rész. A következő korszak is megérdemel egy külön könyvet. Nagy Imre és Mindszenty bíboros újratemetéséig még sok minden történik, sok traumát nevén kell nevezni…

Miért fontos és hogyan érdemes beszélni a történelmi traumákról?

Mert csak akkor tud egy erős és egészséges generáció felnőni, ha ismerik a múltunk igazságát. Sok mindent megérthetnek, átértékelhetnek. Tapasztalatból mondom ezt, hiszen van egy húszéves fiam, aki Bécsben nőtt fel, de volt hova és miért hazajönnie. Az már más kérdés, hogy most ismét Ausztriában él, de ragaszkodik a gyökereihez, a családjához, és tiszteli az őseit s az igazi hősöket. Ezt azért mondom, mert Bécsben találkozott olyanokkal, akik valóban menekültek a forradalom után, de olyanokkal is, akik csak ezt állítják, valójában besúgóként éltek az emigránsok között. Múltjukat meghamisították, aktájukat eltüntették, és a saját maguk által kreált szerepükben tetszelegnek a jelen korban. Hiába tudják sokan, kik ők, a közvélemény másként van tájékoztatva. Természetesen erről is írok az Antónia-könyvekben. Johanna bemutatása a Hasad a hajnalban egy kicsit a fiam története is. Remélem, az olvasók is érzik majd, hogy egy életszagú történetet nyújtok át nekik, hiszen nem titkolom el: Johanna is felébred egy nap az álomvilágból, és szembesül a valósággal. És az nagyon fáj neki.

Kiket vár a könyvbemutatóra? Milyen kapcsolat fűzi Győrhöz?

Szívesen megyek Győrbe, mert egy lelkes olvasóközönség vár rám ott mindig. Évek óta visszajárok a városba, hiszen sorra kapom a meghívókat: iskoláktól, különböző közösségektől. Amikor az idén tavasszal a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban a legfiatalabbaknak szerveztünk több időpontban előadásokat, hogy megnézhessék Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalt, szinte elsőként hívtam meg a győri középiskolásokat. Ezért láthatta több száz diák a darabot, és találkozhattunk ott is. Így szerettem volna kimutatni a hálámat a város olvasói iránt. Nemcsak ők ragaszkodnak hozzám, hanem én is hozzájuk. Egyébként a Hasad a hajnal regényemet az idén először Győrben mutatom be. Kijön a könyv a nyomdából, és másnap már a Könyvszalonon ülök. Ezek a gesztusok fontosak nekem.

Zsuffa Tündével és Hasad a hajnal című kötetével a 23. Győri Könyvszalonon 2024. november 15-én, pénteken, 17 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében, a szerzővel Werner Krisztina beszélget.

Szabados Éva