Jankovics Marcell a fát az Idő szimbólumának nevezi: „...legyen szó akár olyan időegységekről, mint a hét napjai, egy holdhónap, egy naptári év a maga ünnepi állomásaival, egy emberi élet, vagy a világ teremtésétől az utolsó ítéletig tartó kozmikus sorsforduló.”

A matuzsálemi kort is elérő különleges élőlények az egyik legfontosabb és legegyetemesebb elemei a különböző népek mitikus világképének. Hagyományosan végigkísérték az embert a bölcsőtől a koporsóig. Az életfákat, amelyeknek sorsa szimbolikusan összefüggött egy-egy ember életével, már az ókortól kezdve ismerték. Régi magyar hagyomány, hogy a gyermekek születésekor ún. születés- vagy sorsfát ültettek, az egyik változat szerint körtefát, ha lány, és almát, ha fiú született.

A lombhullató fa az évszakok váltakozásának gyönyörű hírnöke, a ciklikus megújulás mintája, míg az örökzöldek a halhatatlanságot jelképezik. A fa táplálja a tüzet, amely nélkül nem élhetünk, s amely szintén univerzális szimbólumként a szellemi fényt és tudást fejezi ki.

„A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre.” (Kahlil Gibran)

A világfát ábrázolják a káosz óceánján lebegő kozmikus tojás hajtásaként is, amelynek növekedése a kozmosz, a világrend kiteljesedését szimbolizálja. Mivel gyökereivel a földbe hatol, törzsével az e világi, ágaival pedig az égi szférában él, a világ különböző megnyilvánulási szintjeinek összekapcsolója, amely lehetővé teszi az alvilág, a földi és az égi világ közti kommunikációt.

„19.
Tudok egy kőrist,
neve Yggdraszill,
szép szál fehér fa,
nedvesség fürdeti.
Harmatot hullat
völgy-ölekbe:
örökzölden Urd
forrása felett áll.

20.
Onnét e lányok,
titkok tudói,
hárman a tóból,
a fa tövéből.
Egyik neve Urd,
másiké Verdandi
- rúnákat róttak -,
Szkuld a harmadik,
tettek törvényt,
életre, halálra:
emberfiának
sorsot mondtak…”

(Edda – A völva jövendölése – részlet)

A világfa jellegzetes példája a skandináv mitológia kőrisfája, az Yggdraszill, amely a világ közepén áll, annak szerkezetét tartja, s egyben világmodell. Körülötte létezik minden más, beleértve a Kilenc Világot is. A fa tetején egy aranykakas, Gullinkambi ül, amely figyelmezteti az isteneket az óriások támadására. Törzsén a Ratatosk nevű mókus szaladgál fel s alá, és viszi a híreket a szent fa ágain ülő, sokat tudó sas és Nidhogg sárkány között.

A Kalevalában a világfa hol tölgy, hol fenyő.

„Ott az öreg Vejnemöjnen
Csak dalolgat, varázsolgat,
Dall virágtetős fenyűfát,
Virágtetőst, aranylomút,
Dalol fényeskedő holdat
Aranytetős fenyűfára,
Dalol Göncölt ágbogára.”

(Kalevala – részlet)

A hindu világfa az év szimbóluma, amely körül a nappal és az éjszaka madarai keringenek. A Védák több helyen is említést tesznek arról a fáról, amelynek gyökere a föld és csúcsa a menny. Néha ez a csillagos égbolt fája, melynek gyümölcsei drágakövek, máskor ez a felhős ég fája, amelynek gyökerei vagy ágai áttörnek a menny boltozatán. Levelein keresztül az élet elixírjét, a mennyei szómát vagy amritát (az éltető vizeket) párolja le. A fa egyúttal átjárót is képez az atmoszférikus óceán túlpartjára, az örök ifjúság folyóján túlra. Sűrű ágai alatt Jama, a holtak királya „az istenekkel poharazgat, s öregjeinket fuvolajátékával hívogatja”.

A világfa egyben a tudás fája is: nedve a költői és a vallási ihletettség forrása. Lombjához közeledve az ember visszaemlékezik előző életeire. A szent fügefa (Urostigma religiosum), amely alatt Mára és démonai igyekezete ellenére Buddha elérte a tökéletes megvilágosodást, közvetlen kapcsolatban áll az indoeurópai mitológiák ambróziát adó és üdvösséget hozó világfájával. Egy párhuzam: az óegyiptomi ábrázolásokon láthatjuk, amint az életfa a fáraót táplálja.

A kozmikus fa jelentéseivel sok tekintetben összefonódott az életfa szimbolikája, amely azon túl, hogy világtengely és középpont, elsősorban a regeneráció és az ősi tökéletes állapothoz való visszatérés kifejezője. A drágaköveket vagy különleges virágokat, gyümölcsöket termő édenkerti fák a sumer, kínai, japán Paradicsom-képzetekben is szerepelnek. Jellegzetes motívum az is, hogy az élet vizének forrása az életfa mellől ered. Gyümölcse halhatatlanságot biztosít, mint például a taoista hagyományban a Nyugati Paradicsom közepén növő őszibarackfa termése.

„Világunk olyan, mint egy fa;
és mi mind gyümölcsök vagyunk azon a fán;
némelyik érett, némelyik éretlen.”

(Dzsalál ad-Dín Rúmí)

A kelták azt vallották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának a tölgyet, az ég istenének növényét találták. Kultikus helyeik is a tölgyesekben voltak. A druidák ide visszavonulva vívták utolsó harcaikat a keresztények ellen. A kelta ábécé, az ogham betűi is fákról lettek elnevezve. Minden törzsnek volt egy szent fája (életfája), ez alatt avatták a királyokat. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként.

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)

Világok közé kifeszítettségében ábrázolva az életfa rokon az emberrel. Gyökerei mélyen a földbe, az anyagba nyúlnak, törzse és lombja a látható világ része, miközben ágai a magasba törnek, hogy megérintsék az eget. A mítoszok és népmesék hősei a világfán keresztül tudnak közlekedni a magasságokba és a mélységekbe, hogy megküzdjenek az ott rejtőző sárkányokkal. Boldizsár Ildikó meseterapeuta szerint ha az ember szintet szeretne lépni a saját életében, ha a függőleges dimenzióban is szeretne mozogni a vízszintes helyett, akkor az égig érő fa mutatja meg, hogy ez hogyan lehetséges.

Ha nem is tudatosul bennünk, mi is otthont adunk az égig érő világfának, legalább minden évben egyszer: karácsonykor. A téli napforduló időpontjához kapcsolódó karácsonyfa-állításban benne rejlik a fordulat, az átmenet, az (újjá)születés szimbolikája. Ezzel a jelentéssel ruházták fel a görögök Dionüszosz fenyőjét, a germánok Ódin fáját, a buddhisták a halottak ünnepének fáját, a keresztények pedig a karácsonyfát. A katolikus hagyományban a gyertyákkal díszített, éjszaka is világító mennyei életfa Krisztus örök életet hozó, megváltó tettét szimbolizálja, és maga köré gyűjti az embereket, hogy emlékeztessen az elveszített és újra elérendő teljességre.

Szabados Éva

Forrás: magyarhalasz.wordpress.com 104. o., citatum.hu, mek.oszk.hu 1, mek.oszk.hu 2, mek.oszk.hu 3, ujakropolisz.hu, kagylokurt.hu, greenfo.hu, gyoriszalon.hu, Wikipédia, planter.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép. A 3. kép a Canva alkalmazásból származik.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Bepillantás a szimbólumok világába
2. rész: Álarc vagy maszk?
3. rész: Lótusz – a halhatatlanság ígérete
4. rész: A híd – két világ határán
5. rész: A bolond igazsága
6. rész: Rejtett forrás: a szív
7. rész: A gyöngy: az égi mag
8. rész: Labirintus: út a „Világközépbe”