Fiatal vagy és idegenül érzed magad ebben a világban? Akkor ez a darab neked szól. Úgy érzed, nem ért meg senki? Akkor ez a darab neked szól. Keresed a helyedet, az utadat, de tele vagy szorongással? Akkor ez a darab neked szól. Nincs jövőképed, és félelemmel tekintesz a holnapba? Akkor ez a darab neked szól – hiszen megláthatod, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal, és nem a te hibád, ha másképp érzel, látsz és gondolkodsz, mint a világ többi része.

Szülő vagy, és nem érted a gyermeked, miért olyan MÁS? Akkor ez a darab neked szól. Rossz véleménnyel vagy a mai fiatalokról, akik nem felelnek meg az elvárásaidnak? Akkor ez a darab neked szól. Fel nem foghatod, hogy ezek az elkényeztetett „gyerekek” mit képzelnek magukról? Akkor ez a darab neked szól, hiszen megláthatod, hogy ez a korosztály sem rosszabb, mint a többi, csak igen nagyot változott a világ azóta, hogy te ilyen korú voltál… És szembesülhetsz azzal is, hogy – nagyrészt – te tetted-nevelted ilyenné.

Nem kis fába vágta a fejszéjét Balla Richie, a RÉV Színház társulatának vezetője, mikor Balássy Fanni Bocs, hogy élek címen megjelent szövegeit dramatizálta, színpadra álmodta, majd rendezőként meg is valósította. Az ugyanis önmagában nem elég, hogy maguk az írások hitelesek és jók, megmutatják a magyar fiatalok életérzését. De hogy lesz ebből színdarab? Egy olyan alkotás, amely egyszerre hat szemre, fülre, agyra, szívre? Ráadásul nem összefüggő szövegekről van itt szó…

Lett belőle olyan 65 perc, mely roppant szórakoztató módon, kaleidoszkópszerűen mutatta meg, hogyan élnek, éreznek, gondolkodnak a Z generáció tagjai. Rengeteg mindent felvillantott a társulat az örökölt sorstól az elvárások nyomasztó hatásán keresztül a mindenkinek való megfelelési kényszeren át a kilátástalannak tűnő jövőig – és a felsorolás messze nem teljes. Mindez úgy állt össze egy teljesen egységes egésszé, hogy szervesen összefonódtak a személyes egyéni gondok, a generáció általános nehézségei és a társadalmi problémák – így a jelenetek nem egyszerűen bemutatták a magyar fiatalság helyzetét a 21. században, de egyben az okokat és okozatokat is megjelenítették. Ez a szintetizáló egységesség a rendezés legnagyobb erénye.

Horváth Dóra, Kiss Tünde, Tóvaj Ágnes és Szántó Dániel adta elő a darabot, valamint Balla Richie is fellépett mellékszereplőként. A négy művésznek nem volt könnyű dolga, hiszen jelenetről jelenetre újabb és újabb szerepekbe kellett bújniuk (a minimalista jelmez és díszlet változásai jól jelezték a váltásokat), de pompásan megoldották a feladatot. A szemünk előtt változtak át újra és újra, és minden egyes karakter hiteles volt, ráadásul egyértelműen különböztek egymástól mind mozgásban, mind gesztusokban, mind mimikában, mind hangszínben… egyszóval mindenben. Komoly összpontosítás, egymásra figyelés és összmunka volt ez, de meglepően könnyednek és természetesnek hatott.

A kitűnően megválasztott zenei betétek és hanghatások a hatásos kellékekkel együtt nagyban hozzájárultak a fiatal magyar nemzedék sokoldalú bemutatásához: a felnőtté válás, a saját lábra állás, az uniformizálódás, az önértékelés, a lázadás, a kitörni akarás, az ömegvalósítás, a társkeresés, az életcél, a fékezhetetlenség, a magány, a változtatni akarás, a megnem- és félreértettség, a csalódottság, a tehetetlen düh, a szinte végtelen lehetőségek, a szinte korlátlan szabadság (és még sorolhatnám) problémáival küszködő, a bocs, hogy élek életérzést olykor arroganciával palástoló Z generáció finomra hangolt megismeréséhez.

tmoni
Fotók: Fenesi Bianka / Szabó Gergely