Akármilyen irányból pillantunk eddigi bibliográfiájára, bármelyik műfaj-, stílus- vagy témaválasztását is nézzük, egy markánsan kardinális közös pontot, kontúros kulisszát, szöveti mélységű meghatározottságot sosem kerülhetünk meg bennük: a történelmet. Honnan ered ez a ragaszkodás az emberi „históriához”, mit jelent Benedek Szabolcs írói univerzumában a történelem?

A történelem nagyon régi bekattanásom, kamaszként egyszerre készültem írónak és történésznek. Faltam a történelmi könyveket, szakkönyveket éppúgy, mint a történelmi regényeket. Végül megélhetési okokból egészen másféle szakmát szereztem, és arra is rájöttem, hogy íróként szabadabban mozoghatok akár az egyes korszakok között is, mint mondjuk történészként, akiktől a szakma is elvár egyfajta specializálódást, meg hát nem is lehet ugyanolyan mélységben minden korszakot kutatni, ahhoz nem volna elegendő egy emberélet. A történelmi regényekkel viszont szabadon bolyonghatok az egyes korok között, akár össze is kapcsolhatom vagy megtölthetem képzeletbeli alakokkal és történésekkel őket, nem rontva természetesen a hitelességet. Közben pedig a kisprózáim javarészt napjainkban játszódnak, talán ez a kettősség is mondatja velem, hogy szerintem a történelem körforgás, a színpad és a szereplők változnak, de az emberiséget évezredek óta ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, és az emberi jellem is vajmi keveset módosult.

2008 és 2022 között született közel tucatnyi regénye gyakorlatilag lefedi a teljes 20. századot az elejétől a végéig. Két legutóbbi könyve azonban, a tavaly megjelent A spalatói boszorkány és a legújabb Aranyalma visszatért írói pályája elejéhez, a középkorhoz és a kora újkorhoz. Az önben megszólaló történetek determinálják a korszakválasztást, vagy ön szabja meg, melyik érába kerüljön a kigondolt sztori?

Picit pontosítanék, a kettő között megjelent még egy regényem, Nothing is real címmel, amely vaskosan napjainkban játszódik. Egy műhelytitkot is hadd áruljak el: az Aranyalma hosszan formálódott, első változata évekkel ezelőtt készült, azonban nem voltam elégedett vele, ezért félretettem és írtam mást, a köztes időszakban csiszolgattam és formálgattam ezt a regényt. A spalatói boszorkányhoz nagyban hozzájárult a két és fél évvel ezelőtt Splitben eltöltött irodalmi ösztöndíjam, azt a könyvet nagyban az az emlékezetes hónap inspirálta. Az Aranyalmában megjelenő török kor iránti érdeklődésem régebbi keletű, mondhatni, még a gyerekkoromból ered, és egyebek mellett az Egri csillagok iránti hajdani, de valamilyen szinten ma is élő rajongásom is elég rendesen benne van.

Van egyéb „párhuzam” is A spalatói boszorkány és az Aranyalma között: a (vélt) boszorkányság, a nem e világi, spirituális, misztikus események. Milyen az ön saját viszonyulása a széles értelemben vett természetfelettihez?

Minden elvakultság nélkül gondolom, hogy léteznek olyan, rajtunk kívül vagy akár fölöttünk álló dolgok és jelenségek, amelyek a mindennapjainkat is befolyásolhatják, akár anélkül, hogy észrevennénk őket. Az emberi agy három dimenzióban gondolkodik, illetve három dimenziót érzékel, ám bizonyos jelek azt mutatják, a világ ennél többrétű.

Rendkívül alapos korrajzzal készült az Aranyalma háttere, az olvasó szinte maga is a történetben érezheti magát. Mekkora kutatómunka előzi meg egy ilyen cselekmény körberajzolását, milyen forrásokhoz lehet fordulni? Ha elárulható, a hitelesség szempontjából mekkora fikció vihető bele a történet környezetének megteremtésébe?

A török kori Buda felrajzolásához szerencsére vannak korabeli és későbbi forrásaink egyaránt, gondoljunk csak a hajdani útleírásokra vagy a várostörténeti monográfiákra. De hát a török múlt ma is nap mint nap látható a városon, a legjellegzetesebbek talán a változatlanul meglévő fürdők, ám egyes épületek is magukon viselik a török időszak nyomait, nem beszélve más apróbb, a köztudatban talán kevésbé benne lévő dolgokról, mint amilyen például a török temető a várfalak és a Várkert között. Azonban, ha szimplán leírom, milyen volt a török kori Buda, hogy nézett ki és milyen emberek éltek benne, az még nem regény. Hogy az legyen, ahhoz kellett egy dramaturgia, egy cselekmény. Itt jön be a fikció, amely ebben az esetben olyan értelemben erőteljes, hogy hangsúlyosan nem e világi lények is megjelennek a regényben, azzal a céllal, hogy túl azon, hogy előremozdítsák a történetet, hangulatot is fessenek a korabeli, misztikumokkal teli miliőhöz.

A regény fejezeteinek egymásutániságát az egyes budai helyszínek adják, a dramaturgia alapvető dinamikáját pedig a két főhős váltott szemszöge szolgáltatja. A történet megszületésekor először a koncepciót alakítja ki, vagy maga a cselekmény jellege határozza meg a fő dramaturgiai elemeket, eszközöket?

Utóbbi: rendszeresen előfordul, hogy a regény írásának kezdetén sokáig csak bizonyos részeket látok, sőt nemegyszer mindössze a korban és a miliőben vagyok biztos, aztán ahogy haladok előre a történetben, részben a szereplők, részben a cselekmény kezdik alakítani a dramaturgiát.

Az Aranyalma végső soron egy szerelmi történet (is), ahol a főhősök, Sábán és Lina személyében két teljesen különböző világ találkozik egymással. Lehet-e a szerelem gyógyír, hit, megoldás akár még egy háborús helyzetben is, tulajdonképpen győzedelmeskedhet-e a szerelem akkor is, ha a világ gonoszsága vonul ellenünk?

Erre csupán annyit tudok röviden felelni: remélem. Hogy a regény pontosan milyen választ ad erre, azt döntsék el az olvasók.

Benedek Szabolccsal és Aranyalma – Ostrom és szerelem Budán című kötetével a 23. Győri Könyvszalonon 2024. november 15-én, pénteken, 15 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Győri Nemzeti Színház Pódiumszínpadán, a szerzővel dr. Horváth Sándor Domonkos beszélget.

Szilvási Krisztián