Itt lubickol fénye...

Szabados Éva interjúja Czigány Györggyel

czigany-gyorgy

Csaknem nyolcvan év verseit egybegyűjtő kötetét mutatja be Czigány György a 23. Győri Könyvszalonon. A városhoz erős szállal kötődő művész mindig szívesen látott vendég nálunk. A közeledő rendezvény kapcsán beszélgettünk az elmúlt dolgok létezéséről és a létezés valóságához kapcsolódó költészetről.

Czigány György József Attila-, Erkel Ferenc- és Prima Primissima díjas író, aki éppen 10 évvel ezelőtt vehette át a Győri Könyvszalon Alkotói Díját is. 93 évesen kortárs irodalmunk egyik legidősebb szerzője, mindamellett zongoraművész, újságíró, szerkesztő, illetve legendás rádiós zenei műsorok és a Magyar Televízió vallási műsorainak készítője. Ebben a gyűjteményes kötetben sok évtizedes költői pályájának termése található: csaknem félezer költemény, valamint prózaverseinek száz tételből álló füzére – egy gazdag lírai munkásság foglalata.

Milyen különlegességet emelne ki új kötetével kapcsolatban?

November elején jelenik meg, úgyhogy egészen friss lesz. A benne szereplő, különböző helyeken megjelent verseket Németh István Péter irodalomtörténész és Zsille Gábor költő, szerkesztő gyűjtötte össze. A különlegesség maga az élet, és a költészet vagy bármilyen művészet a létezésről szól. Erre utal a kötetcím is: Itt lubickol fénye… A félmondat nyitva van hagyva, és egy csomó kérdés feszül utána. Ez egy verssor, ami eredetileg így szól: „Ha itt lubickol fénye még, hát hova lett a tó?(Egysoros versek)
Nehéz ezt a hétköznapi nyelvre lefordítani, de a lényege az, hogy az elmúlt dolgok létezése örökre velünk marad. Miközben folyamatosan minden megszűnik. A művésznek éppen az a dolga, ahogy Heidegger mondja, hogy „a lét őre” legyen. Az alkotás során egy eddig el nem mondott létigazságra kell fényt derítenie, amely azután megvilágít bennünket is. Így terem valami megfoghatatlan, ami elmúlt, és mégis jelen van, ahogy Arany mondta: „égi másként”. Ezért ezt a címet adtam a kötetnek, mert a tó már nincs meg, de a fénye megmaradt.

Létezni lehetetlen:
Ami van megtörtént. Ami megtörtént már
nincsen. A jövendő elérhetetlen.
Ami lesz, meg is szűnt.
Nincsenek odafönt partok, szigetek,
örök áradásban minden óceán.
Mi mégis vagyunk, itt didergünk
irgalmad hajlékában.

Létezni imádság.

(Hajlék – részlet)

Azt írta valahol, hogy a költészet gyógyít, és valamilyen módon rehabilitál bennünket. Hogyan fejti ki hatását a lírai gyógyír?

Nem praktikusan és nem közvetlenül, valamilyen elvont módon, de egész biztosan gyógyít. A költészet nem virág, amely díszíti és elviselhetőbbé teszi a mindennapjainkat, hanem a létezés valóságának a dolgai közé tartozik. Egyszerűen létszükséglet az irodalom, a zene, mert különben a lélek csorbul. „...gyógyíts meg, Zene, / te, Mindenségé, édes üteme / a fájdalomnak, Varázsfuvola, varázsjáték, te, tündér mámora / hitnek, reménynek” – írja Szabó Lőrinc. A művészet titokzatos és áttételes módon, váratlanul hat, és többekre, mint gondolnánk. Egy-egy verssor, egy dallam a fülünkben marad, ami mindig kifejti hatását, ha rezonálni tudunk rá.

Ezt az országot
szerelmesen kell szeretni,
mint a forró földeken
kapáló lányokat.

Ezt az országot
megsiratva kell szeretni,
mint a tarka temetőt,
mely anyánkból virágzik.

(Vándordal – részlet)

Éppen 50 évvel ezelőtt jelent meg Régi vándordal címmel a Jelenkor hasábjain az a vers, amely új kötetének videóajánlójában is szerepel. Mit adott a költészet Czigány Györgynek akkor, és mivel táplálja ma?

1974-ben jelent meg a Vándordal, és ugyanebben az évben adták ki az első verseskötetemet is. A költő egy kockázatos világban él. Mert aki megtanulta a szakmáját, biztos lehet benne, hogy ha egyszer elkészített mondjuk egy asztalt, akkor legközelebb is fog tudni csinálni egy másikat. De az alkotóművész ki van szolgáltatva, mindig mindent elölről kell kezdenie, mert minden alkotás egy új teremtés. Ilyenkor az ember a tehetsége törvényeire van hagyatkozva, hogy a neki adatott lehetőségei szerint hogyan tudja kifejezni a létezés azon momentumait, pillanatait, amelyekért érdemes élni. Tulajdonképpen ez az, amit a költészet megadhat nekünk.

Több versében is visszatérő motívum az álom. Mit szimbolizál az életében?

Az álom egy spontán, kiszolgáltatott és teremtő állapot, amelyben létrejönnek olyan dolgok, amiket sose láttunk, és mégis hozzánk tartoznak. Rokonságban van a képzelettel, ami pedig a költészet mindennapi eszköze, anyaga. Az álom olyan, mint a halálunkkal való foglalkozás, ami szintén sok versemben előjön. Hiszen ha létezésről van szó, akkor természetesen a halálról is beszélünk, mint filozófiai tényről. A létezés egészéhez hozzátartozik annak megszűnése is, ez ad roppant feszültséget az alkotásnak.

Nem egyszerre halunk meg: szakadatlanul.
Hiszen egyetlen pillanat
Noé bárkájában
zsúfolódik össze minden kacat –
a biztos múlt anyaga álom,
képzelt világnál bizonytalanabb.

(Hét adagio (Haydn és mindannyiunk emlékére) ‒ részlet)

Mire emlékezünk? – bizonytalan az előhívott film, a történetekhez képest tele van hiányos képsorokkal, tehetetlenül és akaratlanul módosított gondolatokkal, párbeszédtöredékekkel; ami volt, álommá absztrahálódik.

Mesélte egy videóban, hogy valaha ismert egy olyan embert, aki gyerekkorában még látta Arany Jánost a Duna partján sétálni. A messzire nyúló múlt emlékezetéből sok értékre találhatunk...

Igen, nekem még volt szerencsém sok olyan nagysággal találkozni, akiktől rengeteget tanulhattam. Elmondhatom, hogy az én „egyetememnek” Borsos Miklós, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Mándy Iván, Nádasdy Kálmán, Ferencsik János és Nemes Nagy Ágnes voltak a tanárai. A költészetemben állandó inspiráció a régi értékek megőrzése. Hisz összekapcsolódunk a múlttal. Nem engedhetünk a jelen diktatúrájának, ami szerint csak az számít, ami most van. Úgy érzem, hogy minden művészet kortárs művészet, csak bizonyos darabokat korábban írtak egy-két évszázaddal. Például hatásában egy Bach mű egy mai zene, ma is aktuális, ma is szerepe van, csak másként. Bízom benne, hogy a legfontosabb alkotásokat a jövőben is meg tudjuk őrizni, hogy támogathassa és táplálhassa a következő generációkat.


Czigány Györggyel és Itt lubickol fénye... című kötetével a 23. Győri Könyvszalonon 2024. november 16-án, szombaton, 10 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Győri Nemzeti Színház Pódiumszínpadán, a szerzővel Zsille Gábor beszélget.

Szabados Éva

2024.10.29