Programsorozattal ünnepli 45 éves fennállását a Győri Balett


gyori-balett-web

Fennállásának 45 éves jubileumát színes és változatos programsorozattal ünnepli Győrben a Győri Balett, az események célja, hogy megmutassák a társulat folyamatos megújulását és a táncművészet iránti szenvedélyüket – hangzott el a programsorozatot sajtótájékoztatóján 2024. október 18-án Győrben.

Velekei László, a Győri Balett igazgatója elmondta, hogy a társulat az elmúlt 45 évben 192 városban lépett fel, 2854 előadással. 170 bemutatót tartottak, és több mint kétmillióan látták előadásaikat. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt 45 évet az a Markó Iván-i gondolat kötötte össze, hogy „a művészetünk a közönségünkkel válik egy teljes egésszé”. Hozzátette: a Győri Balett Győrben, Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is értéket teremtett, mégis ez a programsorozat „egy kicsit lokálpatrióta”.

Az eseményen elhangzott, hogy a programsorozat egyik eseménye az Ebédelj egy táncossal! elnevezésű rendezvény, amelynek részeként a nézők és követői között sorsolással kiválasztott szerencsések egy exkluzív ebéd mellett találkozhatnak és beszélgethetnek a Győri Balett egy-egy táncművészével. Elindul a Hallgatlak! podcast-sorozat, amelyben a Győri Balett egykori és jelenlegi tagjai mesélnek az együttesről, karrierjük állomásairól és személyes élményeikről. A beszélgetéseket Mohácsi Szilvia kulturális újságíró vezeti.

Jövő tavasszal a Győr‒Sopron‒Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. és a Győri Balett együttműködésében elindul egy balettvonat, amely különleges látvány- és hangzóanyagokkal gazdagítja az utasok utazási élményét. A kampány részét képezik flashmobok és más kreatív meglepetések is. Vándorinstalláció címmel egy mozgó kiállítás népszerűsíti majd a balettet tíz győri iskolában. Az installációt október 20-tól a Széchenyi István Egyetem hallgatói láthatták először, majd számos további oktatási intézménybe viszik el, hogy a balett szépségeit minél szélesebb közönséggel ismertesse meg. A Filter – beszélgetős teadélután elnevezésű esemény során a balett régi és új tagjai, táncművészek, fotóművészek és újságírók idézik fel az együttes múltját.

A Győri Balett az évfordulóra egy extrákkal kiegészülő előadássorozattal is készül. A Markó / Gombár bérlet keretében a közönség négy különböző táncelőadást tekinthet meg az évad során: a Peer Gynt, a GisL, az Éva és Ádám című esteket, valamint a 20. Magyar Táncfesztivál egyik nagyszínpadi produkcióját. A jubileumi évad eseménye lesz a Tranzit est, amelyeken két nemzetközi koreográfus működik közre: Jordan James Bridge Falling into Jupiter című sci-fi balettje és Kim Jung-a Mirror című műve lesz látható.

Pintér Bence, Győr polgármestere azt emelte ki, hogy a város továbbra is a Győri Balett mellett áll, és azon dolgoznak, hogy a színház jövőbeni felújításával jó otthont tudjanak biztosítani a társulatnak. A Győri Balett 1979-ben alakult meg. Az együttes a Magyar Állami Balettintézet akkori végzős osztályából szerveződött, első vezetőjük Markó Iván volt, az első előadást, A nap szeretteit ő koreografálta. A társulat létrejötte mérföldkő volt a hazai tánc történetében és Győr kulturális életében.

Forrás: MTI

2024.10.21