Mit kezdjünk a semmivel?

SzaSzi interjúja Tisza Katával

tisza-kata

Tisza Kata interkulturális pszichológia szakértő, író legújabb kötetében A semmi megszelídítésére vállalkozik. A „kísérletbe” a közönség is bekapcsolódhat a 23. Győri Könyvszalonon, ahol személyesen is találkozhatnak az írónővel. Mennyiben hoz újat? Ezúttal vajon mivel szembesít bennünket? Megérthetjük-e a semmit? Ilyen kérdésekről beszélgettünk.

A 23. Győri Könyvszalonra legújabb kötetével érkezik, amelynek nagyon beszédes, elgondolkodtató címe van: A semmi megszelídítése. Elsőként az a kérdés fogalmazódik meg – talán rajtam kívül másokban is –, hogy a felismerést nyújtó, lélekemelő, támogató írások, pszichoprózák után ezúttal valami filozófiait vehetünk kézbe?

Nehéz a határterületeket egészen pontosan különválasztani, én szeretek komplexitásban gondolkodni, de való igaz, hogy minél inkább elmélyültem a pszichológia világában, annál inkább érezni kezdtem annak korlátait, és a szükségét annak, hogy kitágítsam a szövegek terét. Ezt inkább valamiféle alkalmazott filozófiaként kell elképzelni, a történetek és életképek, helyzetek megpróbálják a mindennapok nyelvére lefordítani a létezés kérdéseit.

A kötetben található közel 70 történetet a „semmi” mint kulcsszó fűzi össze? Mi a konkrét témája ezeknek az írásoknak?

A szereplők minden egyes képben a semmiben találják magukat, elveszítenek valakit, netán saját énjüket, identitásukat, egykori szerepüket vagy a kapcsolatukat, és megélik ennek a folyamatnak a szorongató voltát, az üresség, kétségbeesés érzéseit. Ezeket az érzéseket vázolják tehát a szövegek egy-egy élethelyzeten át, amiből valamiféle kiutat keresnek, és akár találnak, akár végül megbékélnek vele, az írás egésze egyfajta nyugvópont felé viszi el az olvasót a felfokozottság állapotából.

tisza-kata

A „semmi” mint fogalom nem igazán pozitív jelentésekkel társul a mi kultúránkban. Persze az a kérdés is felvetődik, hogy mi egyáltalán a semmi? Hogyan lehet megszelídíteni? Sikerülhet ez?

A semmi a részünk. Egy fájdalmas részünk. A hiányaink. A válasz nélkül maradt vágyaink. A falakba ütköző elképzeléseink. A csalódásaink és szenvedéseink. A bűntudatunk és a szégyenünk. Kudarcos küzdelmeink. A meg nem hallott hangunk. Gyermeki magányunk és bezártságunk. Mindazon érzések, amelyekkel nehéz szembesülni, ezért természetesen mindent megteszünk, hogy elfedjük. Az elfedése gondolkodással, függőségekkel, munkával, szerhasználattal, sok minden olyasmivel történhet, ami akár túlzott mértéket ölt, akár nem igaz. Ezen esetekben is ott a semmi, csak eltagadjuk, nem veszünk róla tudomást. A semmi, amiről én beszélek, az a semmi valósága, vagyis amikor már nem próbáljuk elfedni, hanem hagyjuk létezni, lélegezni, tehát leállunk az elterelő manővereinkkel, és megjelenik pőrén előttünk. A szelídítéshez először teret kell kapnia, meg kell éreznünk, ki kell hordanunk, ami egy fájdalmas szakaszon visz keresztül. Éppen azon, amit el szerettünk volna kerülni, mert félelmetesnek tűnt, azonban maga az elkerülés tartotta fenn. A kihordásán és tudatosításán át ugyanakkor létre tud jönni egy egyre szelídebb megélése saját magunk legkínzóbb árnyékának. Olyasmiben, hogy végső megoldás, én nem hiszek, ám a legigazabb valóságunk felé tartó folyamatban igen.

„A semmi egyedülség és kollektív élmény. Aki az értelmét keresi, a szabadságot keresi” – fogalmaz Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője a kötet ajánlásakor. Hogy ez pontosan mit jelent, nyilván őt kellene megkérdezni, ezért inkább az érdekelne, hogy Ön mit gondol erről, egyetért-e ezzel?

Gáborral egy időszakban sokat beszélgettünk, én a nagyvárosi, ő a falusi semmi rétegeiről, ezért aztán ő elég jól megértette, miről írok, sőt, a korábbi köteteimet is követte, én is az övéit. Nagyon sokat jelent, hogy ezekben a semmikben van-e emberi hang, akivel megoszd a gondolataid, az érzéseid, aki mindezekre reflektálni tud, ez sokat old a semmin. Természetesen a semmi megértése még nem hozza el a boldogságot önmagában, naivitás volna ilyet feltételezni, sőt, minél inkább lehull a semmit elfedő máz, és megjelenik a valóság, annál inkább jön vele a fájdalom is. Amiben más a minősége ennek az élménynek, az viszont a szabadság, hogy azt érezzük, ami van, és nincs állandó kényszer arra, hogy azt eltagadjuk, lefedjük valami hazug felszínnel vagy játszmával. Ez a szabadság, akinek fontos, annak ez a létezés maga. Mégpedig az, hogy minél közelebb állhasson a saját maga érzelmi valóságához, és megtapasztalja, hogy azt önerejével, méltósággal elbírja.

Érzelmi bántalmazás, szerethető öregedés, vergődés sémáink fogságában, krízisek, traumák, csalódások… – néhány a novelláinak témáiból, amelyek fiktív szereplői, nagyon is valóságos problémákkal kerülnek szembe, sőt nekünk, olvasóknak is segíthetnek a felismerésben. Manapság nagyon divatos önismereti munkát végezni, önmagunkon dolgozni, tudatosan élni. Vannak-e ennek veszélyei? Hogyan lehet ezt okosan csinálni?

A divatnak mindig óriási veszélye van, mégpedig a legnagyobb méreg: a hazugság. Ha valami divat, akkor olyanná válik, mint egy kabát. Felveszi mindenki, aki divatosnak akar látszani, de nincs mögötte valóság. Az önismeret nem abból áll, hogy néhány hét alatt megtanuljuk a divatosnak hangzó szlogeneket, és utána felmondjuk őket. Ezt a kabátot bárki pillanatok alatt fel tudja venni, ám ez ettől még egyáltalán nem válik önismeretté. A valódi önismeret e szavakon túli munkafolyamat, hosszú évek és évtizedek küzdelme és erőfeszítése, számtalan kudarc és fájdalom árán megszűrt tudás, nem egy köpeny csupán. Sajnos, aki köpenyként kezeli, az úton-útfélen ezt hangoztatja, amitől maga is elhiszi, hogy megküzdötte a folyamatot, miközben ennek valójában hiányzik a belső tartalma. A veszély itt a hazugság, az önismeret látszata csupán. A valódi, megküzdött önismeret esetében azonban más veszély lép fel, mégpedig az, hogy minél inkább letisztul az egyén, annál szabadabbá válik, tehát annál kevésbé vesz részt játszmákban, így előfordulhat, hogy egyre kevesebb emberrel tud kapcsolatot fenntartani, mivel nem hajlandó hazudni, tehát szabaddá válik, ám magányosabbá is, mint korábban. Azonban az a kevés kapcsolata, ami megmarad, az igaz.

tisza-kata

A semmi megszelídítése szeptember végén már bemutatkozott a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Milyen volt a fogadtatás? Milyen visszajelzések érkeztek?

Eddig úgy tűnik, hogy A semmi megszelídítése nagy várakozásba és szeretetteli fogadtatásba érkezett, mintha sok ember tudna azonosulni a semmi érzésével, és szeretné választani a szabadabb identitás lehetőségét. A bemutató telt házas volt, de sajnos nagyon sokan nem fértek be, ezért a Margó Irodalmi Fesztiválon újra bemutattuk, de ezúttal nem felolvasószínház, hanem beszélgetés formájában, így azok számára is érdekesnek bizonyult, akik az előzőn is részt vettek. A közönség az én tapasztalataim szerint lelkes és nyitott ezekre a szövegekre, ez Győrben is mindig hasonlóképpen szokott történni, ezért szerzőként igen felemelő élmény, és hálás vagyok érte.


Tisza Katával és A semmi megszelídítése ímű kötetével a 23. Győri Könyvszalonon 2024. november 16-án, szombaton, 17 órakor találkozhatnak az érdeklődők a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében, a szerzővel
korábban készült interjúnk itt olvasható.

SzaSzi
Fotók: Reviczky Zsolt (1. és 3. kép), Érsek Nándor (2. kép)

2024.10.18