A Széchenyi István Egyetem levéltára hozzáférhetővé teszi Matusz Károly fotóművész hagyatékát


matusz-karoly

Matusz Károly fotóművész (a képen) a győri társadalmi élet ismert alakja volt az 1960-as évek végétől egészen 2013-as haláláig. Nem akadt olyan jelentős esemény a városban vagy a vármegyében, amelyről ne tudósított volna. Gazdag fotóarchívumát fia, Matusz Balázs ajándékozta a Széchenyi István Egyetemnek.

Az intézmény levéltára folyamatosan végzi a történelmi értékű felvételek digitalizálását: ezek közül 2151 már online is elérhető és kereshető. Matusz Károly 1946-ban született Győrben. A Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Magyar Távirati Iroda tudósítója, illetve hat évig a Kisalföld napilap fotóriportere volt. 2004-ben Győr városának sajtódíjával tüntették ki, 2005-ben megyei Prima díjat, 2012-ben pedig Pro Urbe Győr díjat kapott. 2013-ban hunyt el. Munkásságával a város és a vármegye történetét, gazdasági és kulturális eseményeit rögzítette fotókon. Archívumát fia, Matusz Balázs 2017-ben a Széchenyi István Egyetemnek ajándékozta.

A fotóművész Egyetemi Könyvtár és Levéltárban őrzött hagyatékát levéltári részlegünk 2020-as megalakulása óta iskolai közösségi szolgálatos középiskolás diákok közreműködésével és pályázati források segítségével dolgozzuk fel. Eddig közel hétezer felvételt digitalizáltunk. A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2023-as levéltári működési támogatása révén 2151 darab, 1972 és 1996 között keletkezett filmnegatívot tettünk online is elérhetővé. Ezzel sikerül eleget tennünk fia kérésének, hogy a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhetővé váljék a hagyaték” – mondta el Homor Péter, a Széchenyi-egyetem levéltárvezetője.

Hozzátette, a közösségi szolgálatra érkező diákok megismerik a fénykép-digitalizáció munkafolyamatát a szkenneléstől a feltöltésig, a fotók révén találkoznak Győr és térsége kulturális értékeivel, gazdaság- és ipartörténetével, Matusz Károly jelentős munkásságával. Mindeközben az egyetem életébe is bepillantást nyernek, így később jó eséllyel hallgatóként térnek vissza az intézménybe.

A gyűjtemény feldolgozása még korántsem ért véget. „Az idén ötvenéves egyetemi könyvtár 1977-ben került a mai igazgatási épületbe, ahol több mint harminc évig működött. Ennek emlékét Matusz Károly fotói is őrzik. A fotóművész intézményünkről készült képei külön egységet képeznek majd a kereshető gyűjteményben, amelyek digitalizása jelenleg is zajlik. A már közzétett felvételeket hamarosan a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban 1970–1989 között készült ipartörténeti jelentőségű fotók követik majd, ezeket már előkészítettük a publikálásra” – sorolta a terveket a szakember.

Az egyetem levéltára jelentős szerepet tölt be a várostörténeti értékek gondozásában, amit jól mutat, hogy a Matusz-gyűjteményhez hasonlóan Laposa Tibor fotográfus, sajtófotós is az intézménynek adományozta életművét, amely szintén kiemelkedő kortörténeti alkotásokat tartalmaz. „Nagy öröm számunkra, hogy hozzánk kerültek ezek a helyi vonatkozású, Győr és a vármegye történetét megörökítő dokumentumok, mert fontos ezek megőrzése, gondozása, hozzáférhetővé tétele. A képi emlékek látványosak, nagy tömegeket érdekelnek, amit bizonyít a régi fotók közzétételével foglalkozó közösségi oldalak sikere is. Ezek sokak fiatalságát megidézik, a mai fiatalok pedig láthatják, hogy egy-egy általuk is ismert helyszín hogyan nézett ki szüleik, nagyszüleik idejében. Gyűjteményeink azon része, amelyet még nem publikáltunk, természetesen a levéltári szabályok szerint kutathatók, de a célunk, hogy ezeket a történeti emlékeket teljességre törekvően online is közkinccsé tegyük” – zárta Homor Péter (a lenti képen).

homor-peter-szechenyi-egyetem

Matusz Károly digitalizált fotói a az egyetemi repozitóriumban (SZERep) böngészhetők.

Fotó: Adorján András (2. kép)
Széchenyi István Egyetem

2024.10.02