Civil sajtóreggeli – győri és Győr környéki programok az őszi időszakra
2024. szeptember 27-én tartotta a Győr‒Moson‒Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ hagyományos őszi sajtóreggelijét, ahol győri, Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket, terveiket kötetlen, jó hangulatú beszélgetés közben.
Izgalmas programok Öttevényen
Az Öttevényi Kulturális Egyesület október 18-án tartja első Nőklub alkalmát Belső nő címmel, melynek célja a kikapcsolódás, ismerkedés, önmagunkkal törődés. Október 27-én 4. alkalommal kerül sor az Öttevényi Tök-túrára. A túra során az érdeklődők több állomást is érintve, a feladatokat teljesítve, sok cukorkával gazdagodva jutnak el a végállomásig, a Tátika játszótérig, ahol zsíros kenyérrel és teával vendégelik meg a fáradt csapatot az Öttevényi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel karöltve. Öttevény tárt karokkal vár!
Startup Szerda – Helyi innovációból globális siker?
Innovációs ökoszisztéma a nyugat-dunántúli régióban – hol tartunk 2024-ben? Rendhagyó időpontban, jelentős, provokatív és megosztó témákkal, kiemelt szereplőkkel kerül megrendezésre a következő Startup Szerda október 15-én, a Győr‒Moson‒Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Baross termében 17:00-kor. Mi a helyzet a régiós vállalkozásokkal? Miben különböznek a lehetőségeik egy fővárosi startuphoz képest? Ezen kérdések mellett górcső alá veszik a régiós startupok és innovatív vállalkozások helyzetét, hol tartanak most, melyek voltak a legfontosabb mérföldköveik, és mit szeretnének elérni, de beszélnek az utánpótlás kérdéséről, a fiatal generációról és az őket célzó régiós törekvésekről is.
Idén hatodik alkalommal rendezik meg Győrben az Ideathon ötletversenyt, ahol a szervezők a jövő vállalkozóinak nyújtanak támogatást az első lépések megtételéhez. A 2024-es rendezvény témája: a jövő városa. Ennek kapcsán egy országos felmérést végeznek, azzal a céllal, hogy a résztvevők olyan valós problémákra találjanak megoldásokat, amelyek a városi élet mindennapjait érintik, és amelyek a jövőben is kihívást jelenthetnek. Ebben kérik most a Te segítségedet is a kérdőív kitöltésével, amely csupán csak 3 percet vesz igénybe.
Túrázzunk a Lehner Gyula Turista Egyesülettel!
Az ősz folyamán az alábbi túrákhoz csatlakozhatunk: Szeptember 29. Barangolások a Sokorói dombságon: Sokorópátka értékei – a Sokorói-dombság kincseit bemutató túrasorozat negyedik állomása Sokorópátka. Október 12. Vitányvár és Mária-szakadék; október 20. Burokvölgy, Királyszállási körtúra; november 3. Szurdoktriplázás Csesznek körül – a túra három sziklás völgyön vezet keresztül, a résztvevők Csesznek várától indulva leereszkednek az Ördög-árokba, felkeresik a Kő-árkot. November 16. Háborús emlékek Sopron körül.
Kistatai Libakergető
A Kistata Fennmaradásáért Egyesület második alkalommal szervezi meg a Kistatai Libakergető rendezvényét 2024. november 9-én. A rendezvény fő célja a közösségépítés, a helyi, valamint rábaközi termelők bemutatása, a lakosság, illetve a résztvevők kikapcsolódásnak, ismeretei bővítésének támogatása. A Tündérkert Daloló Horváthné Szabó Andrea interaktív gyermekműsora mellett kézműves foglalkozás, valamint igazi vásári forgatag várja a látogatókat. Az egyesület tagjai forralt borral, teával várják a résztvevőket, illetve a helyszínen megkóstolható lesz a híres szili aszaltszilvás bableves. A délután folyamán bemutatásra kerül Pályi Krisztina Örökségünk őrzői című filmje Szany község kincseiről, néprajzi, társadalmi értékeiről Töreki Imre Kincsestár című könyve alapján. A Márton-nap alkalmából jelmezversenyt hirdetnek a szervezők, a legjobb jelmez készítője díjazásban részesül.
Tökfaragás az Ízek világában Nyúlon
Faragjunk együtt tököt, készüljünk a Halloweenre! Október 19-én az Ízek Világa Nyúl ad otthont a tökfaragásnak. Fedett sátor alatt, meleg teával várnak mindenkit egy jó hangulatú, közös készülődésre. Gyertyákat adnak mindenkinek, a kreativitást viszont a résztvevőktől várják. Rémségekre számítani lehet...
Autistabarát őszköszöntő
A Pamacs Egyesület szeretettel várja az autizmusban érintett családokat az immáron harmadjára megrendezett Autistabarát őszköszöntő eseményére október 13-án, vasárnap, 13 órától a gyirmóti Zúgó Parkban, rossz idő esetén Győrújbaráton a Hagyományok Házában. Lehetőség lesz kézműveskedésre, tökfaragásra. A csodaszép tököket, amelyeket faraghatnak a gyerekek, a Más, de nem kevesebb Olivér Alapítvány biztosítja. Zsíroskenyér és jókedv is vár mindenkit.
A Felpéci Tájház 20 éves születésnapja
A két évtizede tartó munkásságuk alapja az önkéntesség. Erre hívták fel a figyelmet, amikor több önkéntes napot is szerveztek, és keresték Felpéc legaktívabb önkéntesét. Az Önkéntesség Díját október 5-én osztják majd ki! A jubileumi évben több rendezvényt is indítottak: a Süssünk-süssünk valamit... programsorozat március óta tart, melynek keretében hagyományos ételek elkészítését lehet megtanulni, szeptember 28-án 10 órától rétesnapot tartanak majd.
Továbbra is várják iskolás csoportok jelentkezését: múzeumpedagógiai foglalkozással, miniszürettel, fazekaskodással, pogácsakészítéssel, lovaskocsizással – jelentkezni az alapitvany99@gmail.com címen lehet. Októbertől szakköri foglalkozások (csuhéfonás és mézeskalács készítés) is indulnak a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával. Október 19-én, már a karácsonyra hangolódva, Egyszer egy kerámiával mindenki elkészítheti a saját karácsonyi ajándékát kerámiából. Ennek folytatásaképpen tervezik horgolt és varrott karácsonyi díszek készítését is. Október 5-én tartják a II. Fel(S)péci Szüreti Napot, ahol szüreti felvonulással, főzőversennyel, miniszürettel, kézműves bemutatókkal, táncos-zenés programokkal készülnek.
Őszi közösségi programok Bezin
Szeptember utolsó hetében zajlik évek óta a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat, amelybe Bezi is több alkalommal becsatlakozott. Idén szintén több programmal készülnek: szeptember utolsó hétvégéjén, pénteken kvízest lesz az Épeszűek közreműködésével, vasárnap délelőtt élményfestés, délután pedig őszi mustra, ahol a helyiek saját készítésű ételeiket, italaikat mutathatják meg egymásnak. Lesz többek között házi meggybor, lekvárok és szörpök, ketchup, lecsó, hagyományos kenyerek és így tovább.
Október első felében az Összefogás Beziért Egyesület a helyi könyvtárral összefogva tart egy komédiás estet a Gulliver Utazószínház bevonásával, a hónap végén pedig az immár hagyománnyá vált tökfaragásos kézműves délutánra kerül majd sor. Novemberre gasztronómiai workshopot terveznek, hiszen tavaly nagy lelkesedés fogadta a kimcsikészítést, és ezen felbuzdulva szeretnének ebből is hagyományt teremteni: idén házi tészta és/vagy réteskészítést terveznek, hogy az idős lakosokat felkérve megtanulhassák tőlük a praktikáikat.
A szervezetek Facebook-oldalain az eseményekről további információk találhatók.