Ez volt az első művük, amely – Bon Scott korai halála miatt – már a zenekar új énekesével, Brian Johnsonnal készült. Az előző zenei anyag, a Highway to Hell sikere után a kiadó várta az új korongot, ezért sürgősen pótolniuk kellett a zenészt, így 2 hónap múlva már az új taggal dolgoztak a Back In Blacken. A felvétel 2 hónapig tartott, és kizárólag az együttes tagjai (Brian Johnson – ének; Angus Young – szólógitár; Malcolm Young – ritmusgitár; Cliff Williams – basszusgitár; Phil Rudd – dob) készítették Robert John „Mutt” Lange (1948) producer irányításával. A lemezt Scott emlékének szentelték, és ezt külsőségekben is megjelenítették, ezért tiszta fekete a borító, és ennek köszönhető a cím is. Először a The Black Album és a We’re Back merült fel, aztán egyszerűen összevonták a kettőt.
 

A zenét – mint mindig ‒, most is Malcolm és Angus Young írták, a feszes, szigorú szövegeket pedig Johnson. A nyitódalban, a létezés sötétebb aspektusaival foglalkozó Hell’s Bells-ben megszólaló egytonnás harangot kifejezetten az együttes számára öntötték, és a koncerteken is ezt használták. Nem véletlen, hogy ez az első szám, és az sem, hogy a lélekharang kongásával kezdődik (Scott), amelyből a zenekar történetének egyik legmegindítóbb hangulatú dala kerekedik, Brian jellegzetes, kavics-csikorgású hangja pedig bemutatkozik. A Shoot To Thrill egy igazán pörgős, lendületes szerzemény, mely a Hell’s Bells-szel együtt már klasszikusnak számít, és ma is a koncertek konstans darabja.

A What Do You Do For Money Honey és a Given The Dog A Bone tipikus AC/DC-dalok – a lassú groove-okra épülő nyitószámmal ellentétben ezek középtempós gyöngyszemek, a szövegek pedig Scottszerűen gunyorosak és kétértelműek. A Let Me Put My Love Into You már sokkal lassabb ütemű… A dacos és minden idők egyik legnépszerűbb gitárriffjét magába foglaló Back In Black az AC/DC egyik legtöbbször feldolgozott dala, mely Bon Scottnak állít emléket. A gyors életről és a halál megcsalásáról szóló dalszöveg tökéletesen összefoglalja Scottot. A You Shook Me All Night Long a lemez legerotikusabb darabja és egyben a legslágeresebb is – nem véletlen, hogy ez az egyik legtöbbet játszott dal az amerikai sztriptízbárokban. A Have A Drink On Me egy vidám, középtempójú szerzemény, méltán nevezhetjük a Given The Dog A Bone párjának, az ezt követő Shake A Leg viszont – mely Chuck Berry előtt tiszteleg – istenigazából felpörget. Az album leggrandiózusabb műve a himnikus Rock And Roll Ain’t Noise Pollution, mely szintén a koncertek örök darabja.

10 szám „felvillanyozó” rock ’n’ roll – töltelék nélkül. Johnson debütálása tökéletesre sikerült (még Scott szülei is úgy gondolták), Rudd és Williams, a szakma legjobb ritmusszekciója, hozta a szokott formáját, és a középpontban ott volt a Young-testvérek gitárereje, Malcolm a ritmus, Angus pedig a riffek mestere. Brian énekhangja jobban gyökerezik a soulban és a bluesban, mint Scotté, de hasonló a hangterjedelmük, és képes volt a banda legjobb Scott-anyagát úgy előadni koncerteken, hogy hű maradt az eredetihez, miközben a sajátjával kiegészítette azt. A lemez hangminősége annyira tökéletes, hogy a nashville-i (más néven Music City-i) stúdiók ennek segítségével ellenőrizték egy helyiség akusztikáját, a Motörhead pedig ezt használta a hangrendszerük hangolására.

A Back In Blackről 3 kislemezt jelentettek meg, az elsőre a You Shook Me All Night Long és a Have a Drink on Me került fel, a másodikra a Rock ’n’ Roll Ain’t Noise Pollution és a Hell’s Bells, a harmadikra pedig a Hell’s Bells és a What Do You Do for Money Honey.

Megjelenésekor az album hatalmas sikert aratott, nem véletlenül szerepel a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján, valamint az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. Bekerült a Grammy Hírességek Csarnokába is. A kritikusok a zenekar addigi legjobb munkájának tartották, „a hard rock egyszerű, de vadul kidolgozott esszenciájának” (Barry Walters). Ma már tudjuk, hogy időtlen, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy többször is újra kiadták (1994, 1997, 2003, 2004).

A Back In Black változtatta a már világhírű zenekart szupersztárrá, és számtalan bandát ihletett meg a Def Leppardtól a Metallicáig, a Guns N’ Rosestól a The Darknessig. Ez a lemez segített nekik talpra állni frontemberük halála után, feldolgozni a gyászt, és megújulva még magasabbra jutniuk. A rocktörténelem egyik legnagyobb visszatérése volt ez, valamint „a heavy metal művészet csúcsa: a Led Zeppelin II óta az első nagylemez, amely megragadja a műfaj minden vérét, verejtékét és arroganciáját”. (David Fricke) Ez az album az AC/DC esszenciája.

Tracklist:

01. Hell’s Bells
02. Shoot to Thrill
03. What Do You Do for Money Honey
04. Givin the Dog a Bone
05. Let Me Put My Love Into You
06. Back in Black
07. You Shook Me All Night Long
08. Have a Drink on Me
09. Shake a Leg
10. Rock and Roll Ain't Noise Pollution

tmoni

Forrás: Wikipédia (magyar, angol), Shock!, Pitchfork, Discogs, Guitar World, ma7, AllMusic, This Day In Music, iHeart, Sound On Sound, Loudwire, Ultimate Classic Rock, The Guardian, Rockbook, GuitarPlayer

A 2. kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: The Beatles: Abbey Road
2. rész: Led Zeppelin II.
3. rész: Pink Floyd: Wish You Were Here
4. rész: The Who: Who’s Next
5. rész: The Jimi Hendrix Experience: Are You Experienced
6. rész: Fleetwood Mac: Rumours
7. rész: David Bowie: The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars
8. rész: The Doors: The Doors
9. rész: Queen: A Night at the Opera