Ha a gipszöntvények mesélni tudnának…


omrrk-latvanytar

Az OMRRK, vagyis az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Látványtára egy évben csak néhány alkalommal nyitja ki kapuit a látogatók előtt. A központ ugyanis, nem meglepő módon, elsősorban raktárként funkcionál.

Itt a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összesen közel 350 ezer műtárgyának megőrzéséhez járul hozzá. A Látványtárban több mint háromszáz ókori, középkori és reneszánsz alkotás másolata tanulmányozható. Az ókori rész főleg metopékból, görög szentélyekhez és a templomépítészethez köthető szobrokból és domborművekből áll.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért van gipszmásolat-gyűjteménye egy múzeumnak? Magyarországon először Pulszky Ferenc vetette fel a másolatgyűjtemény létrehozását, majd 1869-től – a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként – az ókori szobrászati alkotásokról készült gipszöntvények gyűjtésével el is kezdte annak létrehozását. A Látványtár első részében ókori szobortöredékek másolatai láthatók – ne felejtsük, az ókori alkotások az 1800-as években nagy hatást gyakoroltak az európai művészekre. A mai Olaszország emellett a művészek kedvelt desztinációja volt, hiszen így szabadon tanulmányozhatták az ókori mesterek alkotásait. Így tett a dán szobrász Bertel Thorvaldsen is, aki több mint tíz évig élt Rómában.

1811-ben kerültek felszínre az alábbi Aigina templomában található szobortöredékek, melyeket aztán Thorvaldsen római műhelyébe vittek. Talán szabad szemmel is jól látható, hogy melyek a későbbi kiegészítések, a szobrok legérzékenyebb részei: a fej, a végtagok és a páncél.

omrrk-latvanytar

Bal szélen a Támadó harcos Thorvaldsen kiegészítésével, középen egy Sisakos fej, mely teljes egészében a szobrász alkotása, Athéné alakja szintén Thorvaldsen kiegészítésével

omrrk-latvanytar

Egy szép kariatida (oszlop helyett alkalmazott nőalak) a Sziphnosziak kincsesházából

A Delphoiba látogató zarándokok a Püthia jóslataiért fogadalmi ajándékokkal fizettek. Ezek az ajándékok legtöbbször arany és ezüst tárgyak, valamint a szentély területén felállított szobrok voltak. Egyes városok azonban, mint Athén vagy Sziphnosz, kincsesházakat építettek. Ezek közül a legszebb és leggazdagabb az athéniak kincsesháza volt, amelyet a győztes marathóni csata emlékére állítottak. Sziphnosz az ókorban a bányáiból (arany és magas ezüsttartalmú ólomérc) nagy gazdagságra tett szert, később érclelőhelyei kimerültek, ezzel elvesztette jelentőségét. Egykori gazdagságáról azonban delphoi kincsesháza és ez a szép kariatida is tanúskodik.

A kiállításon megtekinthetjük a Partheon oromcsoportjainak másolatait, de az olümpiai Zeusz-templom metopéinak másolatai is érdekesek, ezeken Héraklész tizenkét munkája közül kettő is felismerhető. A metopék mellett (dór templomok négyzetes betétlapjai, melyek egy-egy jelenetet ábrázolnak) az oroszlánfej alakú vízköpők is figyelemre méltóak. Érdekes adalék, hogy az olümpiai Zeusz-templom nyugati oromzatát díszítő, a kentaurok és lapithák összecsapását ábrázoló szoborcsoport kiegészített másolata ma is a Szépművészeti Múzeum homlokzatán látható.

omrrk-latvanytar

Metopék és vízköpők

A Szépművészeti Múzeum 1906-os megnyitása után a Nemzeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye az új intézménybe került, ahol az antik kópiák mellé középkori és reneszánsz emlékeket is beszereztek. Igen ismerős módszerrel történtek ezek a beszerzések, a megrendelők ugyanis katalógusból tudtak válogatni, majd szállítás után, a lejegyzett instrukciók alapján lehetett „összeállítani” az öntvényeket. Az 1920-as évek után a másolatok sokat veszítettek népszerűségükből, a második világháború után pedig raktárakba száműzték őket. Rehabilitációjuk 2014-ben kezdődött, ennek hála láthatjuk őket ma is. A gyűjtemény egy része a komáromi Csillag erődben, másik része itt, az OMRRK épületében látható.

Az idei évben már csak október 26-án lesz látogatható a Látványtár, akit érdekel, érdemes feljegyezni a dátumot. A belépőjegyet elővételben online, a Liget+ oldalán lehet megvásárolni.

Tompa Éva
Forrás: forumhungaricum.hu

2024.09.28