Tulajdonképpen mi a hivatalos munkaköre?

Színpadmester és ügyelő vagyok egy személyben, ez a két tevékenység a balettegyütteseknél általában összefügg. Ebben a műfajban nem kell kétpercenként irányítani, beállítom a díszleteket, és a próbára vagy az előadásra beülök az ügyelői pult mögé. Lényegében a technikai változásokat kell a színpadon kézben tartani, kivéve a világosítást.

Zsenge gyermekkorától arról ábrándozott, hogy a színpad környéke lesz az élettere?

Dehogyis… A Mayer Szakközépiskolában végeztem 1978-ban mint víztechnológus, víz- és szennyvíztisztítás a végzett szakmám – hát persze, hogy egy percet sem dolgoztam ilyen minőségben, bár ennek az volt a legfőbb oka, hogy akkor Győrben még nem létezett szennyvíztelep. Egy barátommal jelentkeztünk kellékesnek még a régi színház épületében, rövidesen következett a költözés a mai, akkor monumentálisnak, bejárhatatlan folyosókkal telinek tűnő otthonba. De hamar kiderült, hogy húszévesen túl sok az a leterheltség, amelyet az új színház és a hamarosan utána induló Győri Balett együttesen megkövetelt a szabadidőre is vágyó fiataltól. Rövid ideig adattáros lettem a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalatnál, ez az időszak a katonai szolgálattal együtt éppen négy esztendőt tett ki. Belül azonban valahol mélyen megmaradt bennem a színház szeretete…

És belevágott az új hivatásba, amely mára túljutott a negyven éven…

Na, azért nem ment az olyan simán. Díszítőként kezdtem a munkát, nagyjából három év telt el, amikor felmondott a színpadmester, és Markó Iván szólt, hogy Gyurika, akkor holnaptól te vagy a színpadmester. Nem mondhatom, hogy három év ismeretében fogalmam sem volt az új beosztásról, de egy komplett darab összefogása mégis csak bonyolultabb feladat. Nagy díszletek, komoly technika mozgatása nem kis felelősséget jelent. Emlékszem, hogy amikor például 1987-ben a Bulgakovot kivittük Dániába, még asztalosok, lakatosok is közreműködtek a színpadon lévő hajó összerakásában.

Ennyi év rengeteg ismeretséget adhatott a táncművészet egyéniségeivel. Mit jelentettek „Vargagyurinak” ezek a kapcsolatok?

Rengeteg művésszel és kollégával dolgoztam együtt, és azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy szinte kivétel nélkül mindenkivel jó légkörben, együttműködve tudtam dolgozni. Markó Iván szigorúan megkövetelte mindenben a pontosságot, később, Kiss János idejében egymást követték a nálunk vendégként alkotó koreográfusok, akik közül Robert North tette rám a legmélyebb benyomást: közvetlen, kellemes, türelmes művészként is mindig tudta, hogy mit akar elérni. Ladányi Andrea különleges mozgása, Kiss János elegáns mozdulatai, hirtelenjében ők jutottak eszembe. A következő generációból Pátkai Balázsra emlékszem nagyon jó szívvel, aki magas szakmai szinten, alázattal és szerénységgel oldotta meg feladatait. A lányok közül Cserpák Szabinát és Gyurmánczi Diát emelném ki. Velekei László amellett, hogy kitűnő koreográfus, az együttes vezetőjeként fontosnak tartja a közvetlen személyi kapcsolatot, megértő és toleráns. A mai fiatal csapatból Matuza Adriennt, Herkovics Eszter Adriát, Jekli Zoltánt és Daichi Uematsut tenném előre. De valljuk be, negyven év távlatából hogyan is lehetne a teljesség igénye nélkül minden tehetséges táncost felsorolni! A művészek mellett szeretnék megemlékezni műszaki kollégáimról, akikkel nemcsak munkakapcsolatban, hanem baráti viszonyban dolgoztuk át ezt a hosszú időt. Rengeteg anekdotát őrzünk, amelyeken mind a mai napig jókat derülünk.

Egyszer még szaván fogom, olvasóink is hadd derüljenek az anekdotákon! Nem bánta meg, hogy a színpadmesteri pályára tévedt?

Már csak azért sem, mert változatos, színes évekkel rohant el ez a négy évtized. Rengeteg élményt adott, sok-sok utazást a világban, nevezetességek és különleges emberek megismerését. Annak idején még jóformán államközi kapcsolatok révén alakultak a kulturális együttműködések, mára a pénz, a szervezésbeli profizmus a mértékadó. Sok előadást kell lebonyolítani rövidebb idő alatt, utazásokkal, hosszabb távollétekkel az otthontól: nemegyszer előfordult, hogy egy kolléga turnén volt az együttessel külföldön, amikor itthon a gyereke megszületett. Ezt az életmódot képtelenség lenne hosszú ideig családi háttér nélkül csinálni. Feleségem, aki pedagógusként dolgozik, harminchat éve társam mindenben. Ilyen hátországgal jöhet az én hattyúdalom, az utolsó törökországi turné, mert utána október harmadikán megkezdem a nyugdíjas életemet. Várnak a hobbijaim, a borászkodás, a vadászat, a horgászat a lányommal, és a hosszú Duna-parti séták a kutyámmal. Kicsit elfáradtam, szívesen adom át a helyemet a fiataloknak.

Mohay Gábor