KERT/ész
2024. szeptember 6-án, az Esztergomi Vármúzeum udvarán a négyzetméterre vetített fotográfusok száma valószínűleg az országos átlag többszörösét tette ki a XXIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé megnyitójának pénteki napján.
Az első alkalommal az alapítók, az STB csoport (Sipeki Gyula, Tamási Péter, Balla András) által 1978-ban meghirdetett felhívásban ezt lehetett olvasni: „A kiállítás és a tanácskozás kétévenkénti megrendezésével azt kívánjuk elérni, hogy városunk – történelmi, kulturális hagyományaihoz csatlakozva, új értékeket teremtve – állandó fórum legyen a modern fotográfiai törekvések bemutatásának.”
Az eltelt közel fél évszázadban az alapítók által megfogalmazott cél nem változott, a meghívás helyett pályázati rendszer vette át a válogatást, és kétévente változó tematikával kerül meghirdetésre a biennálé. Idén André Kertész születésnek 130 éves évfordulója alkalmából a biennálé felhívása a „KERT/ész” volt, ezzel hívva asszociációra a fotográfusokat.
A zsűri, Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus, a zsűri elnöke, Taskovics Dorka fotográfus, művésztanár, Balla András kertépítész, fotográfus, az EFB alapítója, Szűcs Gábor kert- és tájépítész mérnök, Hamarits Zsolt Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke másfél száz alkotást választott ki, hogy az Esztergomi Vár lovagtermében látható kiállításon a falakra kerüljön. Itt látható Szabó Béla győri kötődésű fotóművész két alkotása is.
A tárlat hétfő kivételével október 16-ig tekinthető meg, 10 és 18 óra között.
Szöveg és fotók: Szabó Béla