A Nemzetközi Vöröskereszt alapítása előtt ugyanis nem volt olyan szervezet, amely a sebesült katonákkal foglalkozott volna. A segélyszervezet megalakulása szorosan összefonódik Jean-Henri Dunant nevével. A svájci származású bankár és vállalkozó a Szahara egyes területeit szerette volna termékennyé tenni, és ehhez koncessziót akart kapni a franciáktól. Emiatt utazott Lombardiába III. Napóleonhoz, de ő nem tudta fogadni, mert ekkor már javában folyt a háború a franciák és az osztrákok között.

Henri Dunant közelről látta a solferinói csata sebesült katonáit. A csatában ekkor új fegyvereket is bevetettek, és emiatt szörnyű mészárlássá fajult. A svájci vállalkozó önkéntesek segítségével segítette a sebesülteket. Ekkor határozta el, hogy létre kellene hozni egy olyan nemzetközi szervezetet, amelynek a sebesültek, hadifoglyok gondozása lenne a feladata. Terveit a „Souvenir de Solferino” című kiadványában ismertette: a „Solferino emlékezete” lett az alapokmánya a Nemzetközi Vöröskeresztnek.

1863 februárjában összeült Genfben az „ötök tanácsa”, Dunant és négy másik genfi vállalkozó, és októberre tető alá hoztak egy háromnapos nemzetközi konferenciát. Az október 29-én elfogadott alapokmány értelmében aztán Svájc és még 14 európai állam tagságával létrejött a Sebesülteket Segélyező Nemzetközi Bizottság. Az üléseken részt vevő országok megegyeztek, hogy kormányzati segítséggel felépítik a segélyszervezet alsóbb szintjeit, és a későbbi konfliktusok során mind a sebesült katonákat, mind a betegápoló önkénteseket semlegesnek, ezáltal sérthetetlennek tekintik majd. A biztonság érdekében a harctéri orvosok és ápolók megkülönböztető jelzést kaptak, ez lett a ma is jól ismert vörös kereszt, amit a svájci zászló inverzéből hoztak létre.

Az első genfi egyezmény szövege, 1864

1864 nyarán a felek ismét összegyűltek Genfben, és tárgyalásaik végén, augusztus 22-én elfogadták az első genfi konvenciót, amely a nemzetközi jog szintjére emelte a sebesültekkel szembeni emberséges egyenlő bánásmódot. A szervezet ekkor vette fel a Nemzetközi Vöröskereszt nevet. 1901-ben Henri Dunant – elsőként – megkapta a Nobel-békedíjat, azzal az indokolással, hogy „gondolatával és a genfi konvenció létrejöttével, ha a háborút nem is sikerült megakadályoznia, lényegesen hozzájárult a béke gondolatának fejlődéséhez és a háborúban részt vevők sorsának enyhítéséhez”. Ma a különböző Vöröskereszt szervezetek (a mohamedán országokban a Vörös Félhold, illetve Vörös Oroszlán alakulatok) több millió tagot számlálnak. Minden országnak megvan a maga nemzeti Vöröskeresztje.

Az eredeti genfi konvenciót azóta többször is kiegészítették. A második világháborúban a Nemzetközi Vöröskeresztre óriási feladatok hárultak, és az itt szerzett tapasztalatok alapján világos volt, hogy a Vöröskereszt működésére vonatkozó genfi konvenció újabb kiegészítésre szorul. Ez az 1949-ben megtartott konferencián történt meg, mely lényegesen bővítette nemcsak háborúban, hanem bármilyen jellegű fegyveres konfliktus, sőt polgárháború esetében is a Vöröskereszt hatáskörét.

A Nemzetközi Vöröskereszt eddigi működését a pártatlanságra való törekvés jellemzi, amelyet napjainkban nagyon nehéz megőrizni.

Nagy Mária

Forrás: rubicon.hu, Arcanum adatbázisból: Wesselényi Miklós: Solferino emlékezte.= In: Magyarország, 1979. 16. évf. 05.06. 18. sz., Wikipédia

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.