A regény története 1990-ben játszódik, a rendszerváltás elbizonytalanító időszakában. Az önkormányzattól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, ,,igazi” nagymamára. A teljes huszadik századot átélt öregasszony – akit itt felejtett a történelem, aki nem halt meg szép csöndben, ahogyan a világ elvárta volna – gyorsan alkalmazkodik a helyzethez, hiszen egyaránt átélte saját életének pusztító traumáit és a század nagy háborúit.

A mentális problémákkal küszködő, harmincas férfi visszakívánkozik a saját gyerekkorába, amikor még biztonságos és meleg otthonban élhetett egy nagyon rövid ideig. Arra kényszeríti Kamillát, hogy tíz éjszakán keresztül meséljen neki, azonban fogalma sincs arról, mi minden rejtőzködik ennek a rettenthetetlen öregasszonynak a múltjában – sőt, tulajdonképpen az egész világról sem sok fogalma van. Kamilla minden este elmond egy mesét, miközben az első pillanattól kezdve uralma alatt tartja Győzőt: félelmetes, nyomasztó történetek ezek, rafinált horrormesék, amelyekkel fokozatosan egyre elveszettebbé teszi, végül a rettegésbe taszítja ezt a végletesen egyszerű és sebezhető embert.

„Senki nem kerülhet el engem, hiszen minden történet a halálról szól. Az elmúlás az egyetlen biztos dolog a világon. Egyszer elmúlik minden élő és élettelen, eljön az utolsó szívverés...”

A regény bemutatja azt a tizenegy éjszakát, amelyek során az öregasszony fokozatosan felőrli a férfi lelkét. Ezzel párhuzamosan minden mese előtt megjelenik egy emlék a saját életéből, felvonul a huszadik század. Megtudjuk, milyen borzasztó házasságba kényszerült húszévesen, és mi lett ennek a következménye, milyen traumát élt át a jóval idősebb férje az első világháborúban, és hogyan bomlott meg az elméje. Előbukkan Brenner Jóska, azaz Csáth Géza, aki fiatal korában bevezette őt egy félelmetes világba, szerepel Kun páter, a nyilasok talán legeszelősebb vezetője, felvillan Budapest ostroma a kaotikus és tragikus kitöréssel a középpontban. Kamilláról is fokozatosan kiderül, hogy nem az az ember, akinek a világ ismeri: ugyan nem keresi magának a bajt, de nem ismer félelmet, és életveszélyes ellenfél.

„A nagyon hosszú idő nagyon megváltoztatja a dolgokat. Olyan módon, amit a fiatalok egyáltalán nem értenek meg. Ahhoz, hogy felfogjuk az öregséget, öregnek kell lennünk. Furcsa érzés az ilyesmi.”

Mártonffy András coach, tréner, angolnyelv-tanár és – saját megfogalmazása szerint – „egy kicsit író is”. Budapesten született és nőtt fel, 1990-ben érettségizett. Bölcsészkart végzett angol nyelv és irodalom szakon, majd humánpolitikai képzésen vett részt, és még újságíró iskolát is kijárt. Utóbbi szakma mellett korábban dolgozott a térképkereskedelemben is, de összességében több mint negyed évszázada a nagyobb gyerekek és felnőttek oktatásában tevékenykedik. Viszonylag későn kezdett el írni, 2016-ban jelent meg első regénye Én, Sándor Erik – Egy pszichopata emlékiratai címmel, amelyben egy szektavezér belső világát mutatja be egyes szám első személyben, napló formájában.

„A gyáva ember az őrületben is gyáva marad, mert a gyávaság mélyebben gyökerezik bennünk, mint a józan ész.”

11 éjszaka című második regényében egy különös ,,párbaj" szemtanúi lehetünk gondozó és gondozottja között: csatározásuk során a 20. század tébolyult valósága összemosódik a mesék bizarr világával. Az igényes nyelvezetű, fanyar humorral átitatott történetben az őrület mellett végig kézzelfogható motívum a halál, amelyben ott van a 20. század teljes letargiája, rendszerei, háborúi, keménységei. A remekbe szabott korrajzok, elrejtett vagy éppen direkt történelmi, irodalmi és kulturális utalások mentén Mártonffy András regénye kihagyhatatlanul izgalmas és emlékezetes olvasmány.

Mártonffy András 11 éjszaka című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szilvási Krisztián

Forrás: libri.hu, moly.hu, martonffyandras.hu, hvg.hu