Mosonmagyaróvár, Theatrum ad Flexum – A kultúra értékeinek közvetítője

Mohay Gábor beszélgetése Major Tamással

major-tamas

Lassan húsz éve megkerülhetetlen intézmény Mosonmagyaróvár életében a Theatrum ad Flexum amatőr színtársulat. Térítés nélkül hódolnak a színház iránti szenvedélyüknek, tíz feletti az egész estét betöltő előadásaik száma – mint ahogyan azt Major Tamástól részletesen megtudtuk.

Az együttes lelke, motorja, rendezője, menedzsere, felkészítője – és még lehetne sorolni, mi mindene – Major Tamás: több mint harminc éve szerette meg a színpadi játékot, és azóta sem csökkenő szenvedéllyel szervez, irányít, tanít – és tanul 46 évesen.

A Covid előtti csapatával hat alkalommal tudták A Pál utcai fiúkat színre vinni a tervezett tizenkettő helyett, a pandémia alatt egyetemre ment a társaság. A vírusveszély után, 2021-ben egy új csapat alakult, Ars Longa Theatrum név alatt, és velük 2022-ben sikerült újra bemutatni Nemecsek történetét. A Gerébet alakító Fehérvizi Lajos maradt egyedül az előző társaságból. Lassan ők is a továbbtanulás útjára lépnek, mivel ez az utolsó évük, ezért úgy döntöttek, hogy egy utolsó búcsújátékkal elköszönnek egymástól, így 2025 februárjában ismét színpadra lépnek a jól ismert musicallel. Így aztán nem volt társulati évzárójuk, nem lesz nyári szünetük, készülnek a népszerű ifjúsági darab újabb bemutatójára.

Egyszerűsítve a hétköznapjainkat, két szálon fut a működésünk – avat be a részletekbe Major Tamás. – Az újonnan jelentkező fiatalok az Ars Longa Theatrum, azaz a művészet örök jelszó keretein belül tesznek szert jártasságra, majd az idősebbek és a fiatalabbak már együtt, mint Theatrum ad Flexum előadók lépnek a közönség elé. A film és az eredeti mű ötvözeteként utóbbi gárda által októberben bemutatott új Made in Hungária februárig tizennyolc telt házas előadást élt meg, és ez rekordnak számít történetünkben.”

A próbaidőszak után derül ki, hogy az újak a közben tanultakkal tartalmassá, élvezhetővé teszik-e Molnár Ferenc alkotását. Mindenesetre Koszorus Bence Levente mint Boka, Varga Kristóf Levente Nemecsek, Csepregi Bence – szintén színművész szeretne lenni – pedig Csónakos bőrében már túl vannak az első szárnypróbálgatásokon, szorgalmasan, szabadidejüket feláldozva készülnek a bizonyításra.

A dzsungel könyve és az Isten pénze tíz év alatt harminc-harminc előadást ért meg, ez sem kevés alkalmanként háromszázötven nézővel, a Made in Hungária sikere a nagyon népszerű zenéjével magyarázható – folytatja Major Tamás. – Ha kiemelhetek három darabot a repertoárunkból, mégis az Isten pénzét tenném előre, Vitéz Vilmos és Komka Tamás főszereplésével, Tolcsvay László zeneszerző egyértelmű dicséretével. A 2011-es Valahol Európában az Ujhelyi Imre Általános Iskola tanulóival együtt közel kétszáz szereplő összehangolt mozgatása miatt is emlékezetes, míg a Pozsgai Zsolt – Nagy Tibor – Bradányi Iván szerzőtriónak is tetsző Kölyök az elveszett gyerek chaplini víziójával, a színesből fekete-fehérre váltó színpadképpel is tudott érzelmeket kiváltani a mosonmagyaróvári nézőkből.

Major Tamást gyerekfejjel, még általános iskolásként fertőzte meg a színház, mégpedig a győri, két korábbi előadásával, az egyik az akkor először játszott Oliver!, a másik a Légy jó mindhalálig volt. Csak nevet a nagy színészelőddel való névazonosságán, azt mondja, nem tehet arról, hogy a régi nagyságot is így hívták.

Huszonöt éves koromig még én is szerettem volna híres lenni – teszi hozzá nem kevés öniróniával. – Aztán megtaláltam a helyemet ebben a szervezetben. Mindig szerettem fiatalokkal együtt dolgozni, ebben kiváló partnereim vannak Cser Zita koreográfus kollégámmal – együtt kaptunk kitüntetést március 15-én ‒, továbbá Kurucz Róbert és Zemplenszkyné Rujder Éva rendezők személyében. Feladatunk értéket közvetíteni, a szeretetnek mint az emberek közötti hídnak az erősítésével, az összefogás erejének láttatásával új nézői rétegeket is megnyerve. A közösségi média sokszor túl szép képet mutat az életről, a mi dolgunk ember és ember közötti kommunikációval a valóság ábrázolása.

Ha nem is dúskálnak az anyagiakban, a „Baráti Kör a Művészetért” alapítvány, és a Theatrum ad Flexum Színházi Egyesület támogatásával, valamint pályázatokkal, jegybevételből fedezik a legfontosabb kiadásokat. Mindenki ellenszolgáltatás nélkül teszi a dolgát, és csak halkan jegyezzük meg, hogy az elmúlt években soraikból Brasch Bence, Rujder Vivien, Pásztor Ádám és L. Nagy Attila révén országosan ismer színművészek kerültek ki. A négy éve aktív Novicz Liza tervei között is szerepel a továbbtanulás, amelyhez kell Major Tamás segítsége is:

Mi lehetőséget adtunk és adunk, aztán már a csapat tagjain múlik, hogy ki miként él azzal, mert nem feltétlenül kell mindenkinek színésszé érni – mondja zárszóként az együttes vezetője. – Jómagam minél kisebb szerepekben szeretnék csak színpadra állni, nem az én szerepeltetésem a fontos, számomra a háttérmunkák, a fények, a hangok beállítása, a saját színészi és színházi tanulmányaim alapján a beszédtechnikára, a színpadi mozgásra oktatás a lényegesebbek, egy-egy előadásra az utolsó szögig a helyén kell lenni mindennek. Gondoskodnunk kell a technikai feltételekről, a díszletekről, a befogadó Flesch Központtal a Made in Hungária előadásai az együttműködés valódi főpróbái voltak. Céljaink már aligha változnak: a tapsért dolgozunk, hogy értéket adjunk a mosonmagyaróvári embereknek, akik közül sokan nem jutnak el neves színházakba.

Mohay Gábor
Fotók: Máté Tamás (címlapkép), Sáfár Szabolcs (1. kép), Kertész Attila (2-4.), Uzsák Zoltán (5.), Horváth István (6-7.)

2024.07.07