A Szúnyog-sziget az 1920-as és 1930-as években igen népszerű kiránduló- és fürdőhely, evezős versenyek gyakori állomása volt. Jellemző erre az időszakra, hogy számos iskolai értesítőben úgy szerepel, mint a tanárok és diákok rendszeres egynapos kirándulásainak célpontja. 1935-ig a Győri Püspökség birtoka volt, ám nem sok jövedelmet termelt, így a nagy gazdasági válságot követően eladásra kínálták. A Dunántúli Hírlapból értesülünk arról, hogy a területet Hajnal Kolos megvásárolta, és a tervek szerint vendéglátó egység nyitására készül – a kirándulók nagy örömére.

Híradás a Szúnyog-sziget „tulajdonosváltásáról” (Dunántúli Hírlap, 1936. április 28.):

A „Köss ki” csárda el is készült 1935-ben, és a második világháború végéig nagy népszerűségnek örvendett. 1943-ban Győr Szabad Királyi Város Hivatalos értesítője egy harmadosztályú kocsmát tart nyilván a szigeten, ez lehetett a mára legendássá vált csárda. Az újságok rendszeresen számolnak be a szigetre tartó kirándulókról, evezősökről, sőt még arról is, hogy hajón szállítják a vendégeket Hajnal Kolos csárdájába. Nem véletlen, hogy az 1936. május 10-én megjelent Győri Hírlap összességében „a győriek legkedveltebb nyári kirándulóhelyeként” hivatkozik a szigetre.

Hajnal Kolos „Köss ki” csárdája 1938ban (Fortepan/Tóth Árpád):

A háborút követően a csárda működéséről nincsenek információk, az vélhetően engedély hiányában bezárt. Hajnal Kolos azonban „remeteként” továbbra is a szigeten maradt. Az 1960. évi népszámlálásról közölt részletes adatok valóban egyetlen embert tüntetnek fel a Szúnyog-sziget lakójaként.

A hivatalos népszámlálás adatai között „megtaláljuk” Hajnal Kolost (Az 1960. évi népszámlálás Győr‒Sopron megye személyi és családi adatai, Budapest, 1962):

A remete neve tehát végérvényesen összekapcsolódott a Szúnyog-szigettel. Az 1950-es években több tudósítás foglalkozott az itt élő férfival. Nem csodálkozhatunk, ha halála kapcsán is „felbolydult” a város. Ugyanis feltehetően rosszul lett, és a Dunába fulladt, ám holttestét napokig nem találták meg. A győriek között véres gyilkosságról terjedtek pletykák, ezt azonban hamar igyekeztek cáfolni. Hajnal Kolos haláláról később még országos lapok is megemlékeztek, a Népszava például az ország utolsó remetéjeként utalt rá 1964-ben.

Hajnal Kolos, „az ország utolsó remetéje” (Népszava, 1964. május 16.):

Napjainkban kevés szó esik arról, hogy a Szúnyog-sziget az 1950-es és 1960-as években a győri kommunista „legendáriumban” is előkelő helyet foglalt el. Számos visszaemlékező a Horthy-korszak kapcsán úgy emlegette a szigetet, hogy az illegális kommunista mozgalom tagjai itt gyűltek össze és szervezkedtek az 1930-as években. 1958-ban például így emlékeztek vissza az illegális tevékenységükre:

„Legkedvesebb helyünk a Szúnyogsziget volt, és hozzátehetem, viszonylag a legnyugalmasabb is. Itt gyűltünk össze vasárnaponként, előadásokat tartottunk és a Társadalmi Szemle című folyóirat egy-egy fontosabb cikkét megvitattuk. Ezek az összejövetelek mindig hangulatosak voltak, mert a tanuláson kívül énekeltünk, és sok más egyébbel szórakoztunk. A Szúnyogsziget jó hely volt addig, amíg a rendőrség fel nem figyelt ránk. Ekkor tanyánkat áthelyeztük a Bakonyba.”

Az illegális szervezkedéseknek nagyszabású zenés-táncos rendezvénnyel állítottak emléket 1962-ben. Az eseményről a Kisalföld közölt képes tudósítást:

A Szúnyog-szigeten tartott mulatságról készült beszámoló (Kisalföld, 1962. szeptember 18.):

Hajnal Kolos halálát követően új időszak kezdődött a sziget életében. Felesége és két gyermeke felparcellázták örökségét. A Szúnyog-szigetet 65 db, 18-200 négyszögöl nagyságú parcellára osztották, hosszában és keresztben úttal elválasztva. A volt remete vendéglőjét 1964-ben a kisipari termelőszövetkezetek dolgozói társadalmi munkában átépítették, és a győri szövetkezetek vízitelepe kapott benne helyet.

A sziget új időszakáról a Kisalföld 1966-ban közölt hosszú tudósítást, május 11-én. A cikknek eleve a címe is árulkodó: „Már nem Robinson-tanya a Szúnyogsziget”. A leírás szerint új „honfoglalók” jelentek meg a területen, akik megművelik annak földjét, és lassan benépesül a terület nyaralókkal, üdülőkkel, a nyüzsgésből időnként kiszabadulni vágyó tulajdonosokkal. A megyei napilap leírásából úgy tűnik, fontos szempont, hogy az új „beköltözők” csak átmeneti időre húzódnak vissza a szigeten található kisházaikba, vagyis nem a kommunista rendszerbe egyáltalán nem illeszkedő „remete lét” tovább folytatásáról, netán propagálásáról van szó.

Ezt követően rendszeresek a hirdetések, melyek az itteni telkeket kínálják eladásra. A győri kisipari szövetkezet a későbbiek során is tart a szigeten baráti találkozókat, ám az 1962. évi emlékező rendezvényhez hasonló eseményről a továbbiakban nincs információ, ahogyan a Szúnyog-szigeten tartott illegális kommunista szervezkedésekről sem esik többet szó a sajtó hasábjain.

Az 1970-es évektől a szezonon kívül elhagyatott üdülőtelepekre jellemző rablásokról, betörésekről olvashatunk csak, ezeken kívül az árvizek okozta károk, ingatlanhirdetések, esetleg áramszünetre figyelmeztető felhívások jelennek a sziget kapcsán.

Borbély Tamás

Felhasznált irodalom:
„Köss ki” a Szúnyogszigeten (regigyor.hu)
A szúnyogszigeti Hajnal Kolos legendája (dunaiszigetek.blogspot.com)
Győr Szúnyog-szigeti Zárkerti Egyesület honlapja (gyorszunyogszigetiegyesulet.hu)
Laczó Balázs: Retro – A Szúnyog-szigetről, 1. rész (kisalfold.hu)
Laczó Balázs: Visszatérés a paradicsomba – Retró a Szúnyog-szigetről, 2. rész (kisalfold.hu)

A címlapkép a Fortepan.hu gyűjteményéből származik, pontos lelőhelye itt található: FORTEPAN / Adományozó: Nagy István.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.