Saját fröccs a fröccsfővárosnak!

A Fröccsnapok sajtótájékoztatóján jártunk – SzaSzi tudósítása

froccsnapok-gyor

Jótékonyság – művészet – tehetséggondozás. Így lehetne röviden összefoglalni a 19. Győri Rotary Fröccsnapok lényegét, amelynek programjain 2024. július 19-20-21-én vehetünk majd részt a belvárosban. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, ahol megtudtuk, hogy saját fröccse lett Győrnek.

Az eseményen megjelent dr. Dézsi Csaba András polgármester is, aki klasszikus, jól bevált rendezvényként tekint a Rotary Club vezetésével szervezett fesztiválra. Hozzátette: „Ami a plusz, hogy tavaly elindítottuk a tehetségkutató versenyt is ennek részeként. Mindig hangsúlyozom, hogy Győr város igazi értékét az itt élő emberek munkája és tehetsége adja, ezt mutatja ez a megmérettetés is.” Beszéde végén megköszönte a színvonalas szervezést és mindazt a munkát, amely emeli az esemény fényét.

Mezei Miklós, a Rotary Club Győr elnöke néhány érdekes tényt idézett fel a szervezet történetéből, amely 1932-ben jött létre Chicagóban, majd kontinenseken át jutott Győrbe, ahol 1992. október 7-én alakult meg a klub, jelenleg 24 tagjuk van. Az országban egyébként összesen 64 Rotary Club működik, abból hat csak férfi tagságú és egy, amelynek minden tagja hölgy. A vezető hangsúlyozta: „Többféle szakmai rendezvényt szervez a társaságunk, önzetlenül, a közjó érdekében, kimondottan támogatásokra. A jobb adni, mint kapni közmondás szellemében próbálunk tevékenykedni. A Fröccsnapokon a felállított 16 faháznál semminek nem lesz fix ára, mindenki maga döntheti el, mennyit adakozik a jótékony célokra.” A kitelepülő szervezetek mindegyike valamilyen jó ügyet támogat majd a befolyt összegekből. Az adományt lelakatolt ládákban gyűjtik, a nap végén háromtagú bizottság számolja meg. A győri Rotary a Kazinczy Szép magyar beszéd versenyt, nemzetközi diákcsere programot és a helyi értékek ápolását tűzte ki támogatási célul. Az elnök a programról szólva elmondta, hogy a Rába Hotelben tartott klubgyűlésen nyitják meg, amelyet díjátadóval is emlékezetessé tesznek. Innen indul menetük a Dunakapu térre, útközben megállnak a „Szódásüvegnél” és Jedlik Ányos szobránál, hogy röviden megemlékezzenek a fröccs „feltalálójáról”.

froccsnapok-gyor

A hivatalos megnyitóra július 19-én, pénteken, 18 órakor kerül sor, amelyet a Hoppáré zenekar, majd a 25 éves születésnapját ünneplő Roy és Ádám jubileumi nagykoncertje követ – vette át a szót Marton László, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója. Örömmel jelentette be: július 20-án, szombaton Győrben érkezik a Republic, vasárnap pedig az Esti Egyenleg tartja jubileumi koncertjét, majd RockMilady és a Honey Jeans Band lép fel. Kiemelte: „Azzal, hogy tavaly a Színpadra fel! tehetségkutató is bekerült a nagy hagyományokkal bíró Fröccsnapok sorozatába, generációkon átívelő fesztivállá nőtte ki magát a színvonalas rendezvény.” Nem elhanyagolható az eseménnyel kapcsolatban, hogy Győrnek, a fröccs fővárosának is lesz saját fröccse. A 3 dl bor és 1 dl szóda üdítő együttesét természetesen a Fröccsnapokon is megkóstolhatja a nagyérdemű adakozó közönség, amelyhez limitált számban színes mintás poharakat is adnak. 16 faháznál lesz lehetőség a jó ügyek támogatására. A tehetségkutató, a nagy koncertek és a jótékonysági fröccskínálat már a tavalyi évben is jól megfértek egymás mellett.

Az igazgató a szót a Színpadra fel! eseményeivel kapcsolatban Pálfi Boglárkának adta át. Bogi a tavalyi nyertes zenekar, a Honey Jeans Band énekese, aki ezúttal a zsűri csapatában kapott helyet neves zenészek, mint Boros Csaba, a Republic frontembere, vagy Spigiboy, a DJ szövetség alelnöke mellett. A versenyzőkről szólva elmondta: „Nagyon színvonalas produkciókkal találkozhattunk. 10+1 döntőst köszönthetünk majd szombaton a színpadon.” Ezt bizonyítandó a legjobbak közé bejutott fiatal tehetségek közül nyitásként a Joulence gitárjátékát, zárásként Gyurkó Liliána dalát hallhattuk.

A Győri Rotary Fröccsnapok részletes programja ide kattintva olvasható.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

2024.07.03