Élete során az ember megélhet olyan helyzeteket, amikor szeretne megváltozni, kiemelkedni a megszokott szintről. A színháznak épp az lenne a feladata, hogy egyrészt megmutassa az átváltozás folyamatát. Másrészt egy különleges nézőpontot nyújtva mutassa meg az életet. Miért különleges ez a nézőpont? Mert a láthatatlan világ, az emberek belső élete, a gondolatok, érzelmek, lelki jelenségek is láthatóvá válnak. Érthetővé válik a tett mögött rejlő motiváció, az ok és okozat összekapcsolható. És közben a játék felcsillantja előttünk egy igazibb, színesebb és elevenebb élet lehetőségét.

 „A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között...”

 Mi lehet ez a különbség, melyről Peter Brook, világhírű rendező beszélt Az unalom a vég című előadásában? Ő így fogalmaz: „...az élet a színházban jobban látható, olvashatóbb, mint odakint... azért olvashatóbb és intenzívebb, mert sűrítettebb.”

Annak, aki szeretne sűrítettebb, intenzívebb, ugyanakkor mégis harmonikus életet élni, jó néhány dologra szüksége lehet. A világos szándékok, célok teszik lehetővé, hogy az ember megszabadulhasson a felesleges tettektől, szavaktól, gondolatoktól, minden hiábavalóságtól. Ezek az életben általában észrevétlenek maradnak. A színpadon viszont egyértelműen feltűnnek, mert a darab azonnal unalmassá válik.

A céltudatosságot szépen kifejezi az íjász képe. Egy pillanatra sem veszíti szeme elől a célt, koncentrált, nyugodt, kitartó. Mindezek a pozitív erők jól jönnek az életcélok eléréséhez, és a mélyebben megélt időpillanatokhoz is. Ugyanakkor hű emlékezetre is szükség van, mert a nagy célok elérése nem megy egyik napról a másikra. De épp ezek emelik ki az embert a mulandóság nyomasztó érzéséből, a hosszú távú álmok, melyek türelmet és akaraterőt igényelnek. És még valamit, ami nélkül útnak sem indulnánk: bátorságot. Mit jelent ez a színházban?

„...oda kell figyelni és meg kell kérdőjelezni minden elemet, ami biztonságot nyújt. Ez például a mechanikussá váló színész esete. Egy bizonyos pillanatban lustaságból vagy félelemből elkezdi mindig ugyanazt csinálni, a másikkal való finom és érzékeny kapcsolat nélkül. Ha néz, csak úgy tesz, mintha nézne. Mechanikussá válunk, mert az biztonságos.”

A színpadon a biztonságra törekvés egyenlő a holt színházzal. És az életben...? Természetesen fontos érték a biztonság, viszont érdemes megkülönböztetni, hogy mikor és milyen területen káros. Például milyen érzelmi és gondolati szokások akadályozzák a jelenlétet? Ha nincs jelenlét, akkor ugyanazokat a szavakat és tetteket ismételjük a visszatérő helyzetekben. Vagyis vannak lelki szokások, melyek akadályozzák a változás, a fejlődés lehetőségét.

 „Az életben semmi nem létezik forma nélkül. Minden pillanatban arra kényszerülünk, főleg beszéd közben, hogy keressük a formát. Ugyanakkor számot kell vetnünk azzal, hogy ez a forma tökéletes akadály lehet az élettel szemben, aminek nincs formája. Nem menekülhetünk meg ettől a nehézségtől, ez a harc állandó: a forma szükséges, de mégsem a forma a minden… A tiszta forma nem száll le az égből. A formába öntés mindig kompromisszum, amit el kell fogadni, mondván: ’Ez csak átmeneti, meg kell majd újítani’.”

Mind a színésznek, mind az életben tehát mindenkinek, aki élő, eleven játékot akar, időről időre meg kell újulnia. Ez egyben állandó küzdelmet jelent a félelemmel, ami nehezíti, hogy átlépjük a komfortzónát és a belső valóság felé haladjunk. A megújulás, megújítás ereje kapcsolódik a tavaszhoz, mely csodálatos példájával segíti az ember átváltozását is. A látványos virágzás előtt hosszú, csendes előkészítő munka zajlik láthatatlanul. Nekünk is lehetőségünk van a megtisztulásra, rendeződésre, a lelkesedés forrásának újra felfedezésére.

Az átalakulás művészet. A művészet pedig mindig magában foglalja a játék képességét, mely feloldóerővel hat, és előhozhatja az emberből a képzelőerőt és spontaneitást. Ha az életet is tudjuk úgy nézni, mint egy nagy Játékot, melynek persze megvannak a maga szabályai, talán könnyebbé válik az újjászületés is. Hiszen a játékban a nehézségek próbákká válnak, melyek a tanulásunkat, fejlődésünket szolgálják. S ha sikerül meglépni a következő lépcsőfokot, akkor legyőzhetőek lesznek számunkra.

 Szabados Éva

 A kép a FILO-Pont engedélyével került felhasználásra.