„Meglepődtem, amikor kiderült, hogy könyvet készülsz írni” ‒ fordult Hancz Gábor, a Széchenyi István Egyetem Kommunikációért és Sajtókapcsolatokért Felelős Igazgatóságának igazgatója a kötet szerzőjéhez, Keszei L. András Hevesi Endre-díjas újságíró, szerkesztőhöz, aki nem késett sokat a válasszal: „Én is meglepődtem.” Édesapja halála után ébredt rá arra, hogy hiányoznak neki a történetei, így elkezdte leírni őket. Menet közben aztán nyilvánvalóvá vált számára, hogy ezek nemcsak az apja, hanem mindenki történetei, aki végigélte a 20. századot. Azonban miután megszülettek, túl személyesnek találta őket („mentek a kukába”), valamint „saját maga mércéjének” nem feleltek meg, így egyes szám harmadik személyben újraírta a történeteket: ekként „kezdtek el élni a szövegek”, és így lett ez a 35 lírai etűd végül bárkié.

Saját elmondása szerint ezek a szövegek segítettek Keszei L. Andrásnak a gyászfeldolgozásban, ami ugyan „sosem múlik el, de körbenövi az élet”. És végül „talán nekünk is lesznek majd történeteink, amelyeket mesélni érdemes”. A kötetbe válogatott történeteknek „csak az intimitás szabott határt”, ami már túlzottan személyesnek bizonyult volna, azok papírra sem kerültek. A szerző háláját fejezte ki a közönség előtt Perger Évának, a kötet szerkesztőjének, aki rengeteget dolgozott azon, hogy a Lehunyt szemű angyal így születhessen meg. A „novellákból álló kisregény” címeket nem, csak fejezeteket tartalmaz, amelyeket Kurcsis László grafikusművész illusztrációi választanak el egymástól.

Keszei L. András és Kurcsis László viszonya négy évtizedes ismeretség, barátság után vált munkakapcsolattá ennek a kötetnek a megszületésével. „Az, ami vagy, már jutalom és büntetés is azért, ami vagy” ‒ idézte Franz Werfel osztrák költő és regényírót a könyvbemutatón szintén helyet foglaló grafikusművész, akinek saját útjárását jelképezik a kötetbe került angyalábrázolások, amelyek harmonikusan találtak egymásra Keszei L. András történeteivel. Szöveg és kép egysége „így emeli fel egymást és teszi a helyére”, túllépve a puszta illusztrációs szerepen. „Ez egy lassú szöveg” ‒ vallja az írásokról a szerző, aki próbált minden etűdben legalább egy mondatot úgy írni, hogy az megjegyezhető legyen, és „35 mondat már nem kevés”. Talán – ahogyan ő fogalmaz – „egyszerűen szép szövegek” kerültek ki a keze alól, amelyek reményei szerint eltalálnak az olvasói szívekig, és bármilyen könyvespolcra odahelyezhetők. „Figyeljünk oda az öregek meséire, mert sokkal inkább hozzánk tartoznak, mint azt hinnénk.” Így, meggyőződése szerint, egy kicsit világot is menthetünk.

A könyvbemutatón, a beszélgetés bizonyos pontjainál Jáger András, a Győri Nemzeti Színház színművésze olvasott fel részleteket a kötetből.

Szilvási Krisztián
Fotók: Márné Tóth Krisztina